Máltai napló

Elmondták, hogy igyekeznek betartani a szabályokat, a gyerekeik szigorúan rájuk parancsoltak, hogy nem mehetnek sehova. Hiányolják a máltai közösséget, azt, hogy egymással találkozzanak, beszélgessenek, miközben a kezük szorgosan jár és hajtogatják a ruhákat.

Önkénteseink közül vannak, akik lelkesen élik meg ezt az időszakot, hiszen utolérik magukat a takarításban, otthoni teendőkben, kerti munkában.

Mások elmesélték, hogy kertjükön keresztül látják, hogy a természet visszatarthatatlanul megújul, s a gyümölcsfáik virágba borultak, elkezdték a tavaszi zöldségfélék veteményezését és a virágoskertek is egyre színesebb képet mutattak. Elégedettséget hallottam a hangjukból, hiszen meg volt a mindennapi elfoglaltságuk.

Mindegyikükről elmondható, hogy a bevásárlást és egyéb ügyintézést családtagjaik végezték, a mi feladatunk a lelki (mentális) támogatás volt.

Több olyan önkéntesünk is van, akik nem kertes családi házban él, hanem panellakásban, ami jobban a négy fal közé zárja az embert. Ők nehezebben viselték a magányt és bezártságot, hiszen nem találkozhattak még gyermekeikkel, unokáikkal sem. Sokszor csak az ablakból integettek egymásnak és mikor a gyerekek már nem látták, akkor zokogásba törtek ki. Rájuk még jobban odafigyeltünk ebben az időben, s nagyböjt lévén volt, hogy közösen imádkoztunk a telefonba, ahol bár fizikailag távol voltunk egymástól, lélekben mégis együtt. Ezután már sokkal nyugodtabbak voltak, s megbeszéltük, hogy naponta elkezdik a rózsafűzért imádkozni, vagy a szentírást olvasni. Sokszor ennyi is elég volt, hogy újra kiegyensúlyozottakká váljanak.

A Dél-alföldi Régió intézményeiben a dolgozók és ellátottak részére a szájmaszkok döntő többsége Baján készült. Ezekből önkénteseik részére is osztottunk ki, felmértük az igényeiket és elvittünk hozzájuk.

Ki a kerítésen, ki az ablakon kihajolva vette át és az örömöt látni rajtuk nagyon jó érzés volt, és hogy a mosolyuk minek is szólt: az adománynak, a személyes találkozásnak vagy a hosszan tartó beszélgetésnek?

Beszámoltak arról, hogy egészségesek, jól vannak, de nagyon hiányzunk és kivétel nélkül ők is tudni szerették volna, hogy nélkülük hogyan zajlik a máltai munka, milyen teendőink vannak és aggódtak értünk.

A védőtávolságot és biztonsági előírásokat minden alkalommal betartottuk és mi magunk is jókat kacagtunk a gyakran behomályosodó szemüvegen, melyen egy idő után már ki sem láttunk.

Minden beszélgetésünk alkalmával önkénteseink nem feledkeztek meg rólunk sem, érdeklődtek hogylétünk felől, kitartást, erőt kívántak munkánkhoz.

A kialakult vírus helyzetben a családok egymásra figyelése, gondoskodása, összetartozása felerősödött. Senki nem érezhette az elhagyatottságot.

Mindenki ott segített, ahol csak tudott, hogy átsegítse embertársát a nehéz időszakon. Türelemmel, megértéssel és gondoskodó szeretettel, hiszen:

„…törődnünk kell azokkal, akiket ránk bízott az Isten.”

A beszámolót készítették:

Pálmai Emőke

Maros Beáta máltai munkatársak