Máltai Szeretetszolgálat

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024

Máltai Szeretetszolgálat Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2024. augusztus 19-24. között, idén is megrendezi a kárpát-medencei mozgássérült fiatalok nyári táborát Balatonfenyvesen, amelyen 100 mozgássérült fiatal és kísérőik vehetnek részt.

A Máltai Szeretetszolgálat táborának sajátossága, hogy az egyhetes vakációra a mozgássérült fiatalok családtagjaik és állandó kísérőik nélkül érkeznek, a tábor ideje alatt a feladatra előzetesen felkészített kortárs önkéntesek segítik őket. Együtt vesznek részt különböző tevékenységeken, amelyek során kölcsönösen megismerik és megértik egymást. Ezáltal a mozgássérült résztvevők megerősítést és önbizalmat nyerhetnek, kísérőik pedig családjuk és ismerőseik körében is leszámolhatnak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel. A táborban így két oldalról is bontják a sajnálat és a tudatlanság emelte láthatatlan falakat.
Az idei táborban is akadálymentesített Balaton-part és egy speciálisan erre a célra kialakított biztonságos stég várja a résztvevőket. A heti program részeként számos testi és lelki feltöltődést kínáló foglalkozás és esti diszkó is szerepel.
A máltai mozgáskorlátozott táborokban az elmúlt években igazi barátságok szövődtek, sokan kaptak bátorítást, hogy éljenek aktívabb életet, legyenek nyitottabbak az őket körülvevő világra. Voltak, akik a tábor hatására jelentkeztek egyetemre, és volt, aki tizennyolc év kerekesszék használat után az esti diszkóban táncolt először.

A 2019-es táborunk összefoglaló videója:



Szállás: Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő (8646 Balatonfenyves, Mária u. 54.)
Az elszállásolás 10 fős, két szobás házakban történik, amelyek mindegyikéhez saját fürdőszoba és előtér tartozik. A házak bejáratához ideiglenesen kihelyezett rámpa vezet, hogy könnyebb legyen a megközelítés. A szobákban emeletes ágyak és egy szekrény áll rendelkezésre. Az emeletes ágyak alsó részét a mozgáskorlátozott résztvevőknek, míg a felső részét a segítőknek szánjuk. A fiúk és lányok külön elszállásolását nem tudjuk garantálni.
Az előtérben egy kisméretű hűtőgép áll rendelkezésre a vendégek számára. Az ágyneműt és ágyneműhuzatot biztosítjuk, de kérjük, hogy mindenki hozzon magával törölközőt és személyes tisztálkodási szereket.
A fürdőszobákban WC, mosdó és zuhanyzó található. A tábor területén továbbá külön mozgáskorlátozottak számára kialakított mosdó- és zuhanyzókonténert is felállítunk.


Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024
Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024
Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024
Ifjúsági Mozgássérült Tábor 2024

A tábor után megkérdeztük a résztvevőktől, hogy mi tetszett nekik a legjobban ebben a táborban:

Részvételi feltételek mozgássérült fiatal esetében:

  • 18 és 40 év közötti életkor.
  • Tartós, lehetőség szerint igazolt mozgásszervi betegség.
  • Háziorvosod vagy kezelőorvosod jóváhagyása (részvétel esetén július 31-ig kell beküldeni).

Bár nem számít feltételnek, de előnyben részesítjük azokat a jelentkezőket, akik tudnak hozni magukkal segítő kísérőt (szülő nem lehet). Amennyiben nem áll rendelkezésedre kísérő, megpróbálunk melléd kísérőt delegálni, de ezt nem tudjuk garantálni.
Továbbá előnyben részesítjük azon jelentkezőket, akik még nem vettek részt általunk szervezett mozgássérült táborban.

Jelentkezési határidő: 2024.05.15.

Részvételi feltételek önkéntes segítő esetében:

  • 18 és 40 év közötti életkor
  • Felelősséggel vállalod, hogy egy mozgássérült táborozót a tábor teljes ideje alatt kísérsz, és segítesz neki mindenben, amire szüksége lehet.

Nem hagyunk magadra ezzel a feladattal, az önkéntes társak mindig kisegítik egymást, illetve az egészségügyi feladatokat ellátó csapatunk is rendelkezésedre áll majd. Amennyiben további részletesebb információkra lenne szükséged a felmerülő teendőkkel kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségen: banlaki.szabolcs@maltai.hu.
Bár nem feltétel, de előnyben részesítjük azokat a jelentkezőket, akik már részt vettek önkéntes tevékenységben és/vagy ajánlólevelet tudnak csatolni.

Jelentkezési határidő: 2024.06.25.

MOZGÁSSÉRÜLT TÁBOROZÓ jelentkezési adatlap

Máltai Szeretetszolgálat 6. Ifjúsági Mozgássérült Tábor

ÖNKÉNTES SEGÍTŐ jelentkezési adatlap

Máltai Szeretetszolgálat 6. Ifjúsági Mozgássérült Tábor

A tábor költségeit pályázati forrásokból és adományokból finanszírozzuk.

Amennyiben szívesen hozzájárulnál ahhoz, hogy minél változatosabb és tartalmasabb programokat tudjunk biztosítani a résztvevőknek, azt itt megteheted:

Mozgássérült vendégeink mondták:


A hozzáállásotok, a szeretet, energia, fantázia és humor, ami belőletek áradt egy egész héten át.

Egy hétig teljesen egyenrangú ember lehettem és ha bármi problémám volt segítséget kérhetem, és kaptam is.

Első gondolatom, ha visszagondolok, hogy mindenki, aki a vendégekért volt ott, kedves segítőkész. Igazán embernek érezhettem magam :)

A programok, az autókázás, disco, vetélkedők, és a segítők áldozatos munkája, ennyi szeretetet kevés helyen kapunk ❤

Közvetlenség, barátok szerzése, elfogadás.

Cabrio, dj., régiós vacsora, de legfőképpen a máltás dolgozók hozzáállása. Szeretlek benneteket!

A közösség érzete, a hangulat.

A kísérőmmel a rendkívül jó kapcsolatom. Bulik, disco, szabadság, szerelem ;)

Helyszín, hogy a Balatonhoz közel vagyunk.

Az autózás a Mazdákkal! Szeretem a száguldást.

A szabadság.

Konkrétan minden!

Hogy már sok mindenkit ismerek és így sok emberrel tudok beszélgetni. Meg igazából bárkihez oda mehetek segítséget, infót kérni. Azokhoz meg tényleg bátran oda mentem akiket már jobban ismerek az előző táborokból.

Önkéntes segítőink mondták:


Motivációt szereztem, sok új emberrel köthettem barátságot, és a régieket is ápolni tudtam. Egyszerre volt számomra szórakozás, ugyanakkor felelősségem is volt, szerintem nem csak egy társunkkal kapcsolatban. Olyan segítő emberekkel találkozhattam, akikkel hasonló a gondolkodásunk, és ez óriási megerősítés volt számomra.

Hogy újra megkaptam az "útravalót" ;-)

Nagyon szeretem a hangulatát, a szeretetteljes segítő családias légkört. Itt tényleg otthon vagyok.

Az egész tábor megszervezése, a sok önfeledt öröm, azok a boldog mosolygó arcok. Természetesen az a sok-sok finomság, amivel a konyhán készültek. Külön köszönet mindenkinek, hogy még a rossz idő esetén is mindent beleadtak.

A hangulat, a szervezők szeretetteljes hozzáállása, a vendégek kedves, tiszta jelleme.

Az hogy nem sajnálatról szólt, hanem egy nagy buliról.

A felhőtlen szabadság, amit érezhettek a vendégek és a segítők is.

Igazából minden, nagyon jól éreztem magam, várakozáson felüli volt, egy kicsit sem bántam meg, hogy elmentem. :)

Megtapasztalni ezt a rengeteg önzetlen segítséget, az önkéntesek jó szándékát. Új embereket megismerni pedig mindig csodálatos.

A sok-sok jóérzésű ember :-)

A családias hangulat és a jó programok.

Az a sok mosoly.