Amit az átlagos életet élők „rendes kerékvágásnak” neveznek, az a speciális igényű embereknek is a megszokott rutint jelenti – épp csak máshol vannak a súlypontok. A közösség ereje, egy kimondott szó vagy egy délelőtti séta egész más horderejű lehet egy fogyatékossággal élőknek nappali ellátást nyújtó intézményben.


Reggel kilenckor összeülünk teázni, és utána kezdődnek a napi programok – meséli dr. Máté Szilvia, a keszthelyi Gondviselés Háza vezetője. A napköziben 35 középsúlyosan vagy súlyosan, halmozottan fogyatékos ellátottról gondoskodnak nap mint nap, emellett fejlesztő foglalkoztatást és támogató szolgálatot is működtetnek. A heti rendszeres foglalkozások közé tartozik a hittan: a játékos és ökumenikus lekületű foglalkozások mellett havonta egyszer közös szentmisén is részt vesznek, melyet dr. Bacsa Dávid atya mutat be nekik – aki hallássérültként maga is fogyatékossággal él. Hétről hétre van meseterápia, gyógytorna, illetve a hangtál- és aromaterápia is a fiataloknak. A mindennapos közös séta nemcsak a levegőzést és a testmozgást szolgálja, hanem a környezettudatos gondolkodást is fejleszti, ugyanis a fiatalok egy ideje szemétszedő akcióval kötik össze a mindennapi sétát: botokkal, profi módon tisztítják meg a szeméttől a környezetüket. A szervezett programokkal párhuzamosan zajlik a fejlesztő foglalkoztatás, amelyben a munka világában már otthonosan mozgó sérült fiatalok udvarosként, konyhai kisegítőként, portásként illetve takarítóként tevékenykednek. Azokkal, akik halmozottan sérültek vagy nehezebben vonhatók be a közös munkába, külön foglalkoznak az intézmény munkatársai.


A mindennapos tevékenység „eredményei” ebben a közösségben aprónak tűnhetnek, de mindenki számára különösen fontosak és értékesek. Itt óriási siker lehet már az is, ha valaki egyáltalán megszólal, vagy becsatlakozik egy foglalkozásba – a nehezen megnyíló vagy a közösségbe épp beszokó fogyatékos embereknél ez nagyon nagy szó. Siker, hogy a fiatalok szeretnek bejárni, siker, hogy otthon szeretik megmutatni és elmesélni, amit a napköziben csináltak vagy átéltek, és siker, hogy a róluk gondoskodó szakemberekkel megosztják mindennapi fájdalmaikat, nehézségeiket is – például ha megint orvosi vizsgálatra kell menniük, vagy ha „utolérte” őket a szerelem. Az örömteli pillanatok közé tartozik, amikor a szülők vonódnak be a közös programokba, szívesen működnek együtt az intézményi dolgozókkal, süteményt sütnek az ünnepekre vagy elkísérik a fiatalokat a napközis kirándulásra. A szürkének egyáltalán nem nevezhető hétköznapok különleges pillanatokat is tartogatnak: egy negyvenéves kerekesszékes hölgyet például a rendszeres gyógytornának köszönhetően már több alkalommal a saját lábára állítottak – és ha önállóan járni nem is lesz képes, már az hatalmas előrelépés, hogy nem kizárólag az ülő-félig fekvő perspektívából látja a világot. Egy tornára még az édesanyját is behívta, hogy megmutathassa neki, milyen ügyesen tud állni.
Máté Szilvia felhívja rá a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élő embereknek – ahogy mindenki másnak – nem sajnálatra, hanem szeretetre és figyelemre van szükségük. „Ők nem sajnálatra méltók, hanem nagyrészt boldogok a saját világukban, és mi ehhez járulunk hozzá. Nekem is jó ide bejönni. Annyi „Szeretlek, Szilvi” sosem hangzik el a kinti világban, mint itt, köztük.”


A Máté Szilviával készült beszélgetés a Máltai Szeretetszolgálat Nyolcágú kereszt című magazinműsorában hangzott el, és már meghallgatható a Soundcloudon is:
 

Nyolcágú kereszt | PODCAST · A mindennapok örömei a keszthelyi Gondviselés Házában