A közösségi befogadásként is ismert program utolsó szakaszában, 2024. október végéig a gödi Gondviselés Háza területén épített két új ingatlanba költözik ki az utolsó 48 lakó. Az egyik épületben a magas egészségügyi kockázatú, ágyban fekvő, a másik házban magas viselkedési kockázatú, súlyosan és halmozottan fogyatékos emberek kapnak személyre szabott, szükségleteiknek megfelelő ellátást. Ezzel véget ér a kiköltözési folyamat a korábbi zsúfolt, nagylétszámú intézményből, a Gondviselés Háza lakói pedig az állapotuknak leginkább megfelelő környezetben, a lehető legnagyobb döntési szabadsággal, a helyi közösség egyenrangú tagjaként élhetik életüket.
A két új épület átadó ünnepségét szeptember 24-én tartották Gödön.

„Ezek a házak a biztonság, az érinthetetlenség és a tisztelet helyei, hogy az itt élők a gondozottból lakók legyenek, az egyformaságból a személyességbe, a tömegből a közösségbe jussanak” – mondta az átadón Giflo Péter, a Máltai Szeretetszolgálat programjának szakmai vezetője. Morva Emília régióvezető arról beszélt, hogy a két új épületbe 48 magas egészségügyi vagy viselkedési kockázatú ellátott költözik, akik számára a támogatott lakhatási forma nem lenne biztonságos, ám az igényekre szabott körülmények őket is megilletik: „Megérdemlik, hogy az emberi méltóságukat, amire ők maguk nem tudnak vigyázni, mi mindenáron megőrizzük.” Tuzson Bence igazságügyi miniszter a 2017-es kormányrendelettel indult kiköltözési folyamatot lezáró épületátadást mérföldkőnek nevezte. „Az ezekbe a házakba költöző lakók új, más minőségű életet élhetnek. Ezzel a két épülettel a legmagasabb szolgáltatási szintű intézmény jött létre, és szeretnénk megmutatni, hogy Magyarországon ez a jövő” – fogalmazott a miniszter. Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár megköszönte a Máltai Szeretetszolgálat munkáját és kiemelte: ma Magyarországon közel ötezer fogyatékossággal élő ember lakik támogatott lakhatásban, a nagylétszámú intézmények helyett ezt a gondoskodási formát kell általánossá tenni. Az épületeket Kuzmányi István diakónus áldotta meg. Az ünnepségen az is elhangzott, hogy a két új otthon mellett rövidesen egy nappali intézmény is elkészül a fogyatékossággal élők számára.

A házáldáson részt vett dr. Herczegh Anita, a korábbi köztársasági elnök felesége, a Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, Tuzson Bence igazságügyi miniszter, dr. Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, Szekeres Pál Európai parlamenti képviselő, Tarnai Richárd, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főispánja, Kammerer Zoltán, Göd polgármestere, Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, dr. Erőss Loránd, a Máltai Lovagrend ispotályosa, Vecsei Miklós, a Szeretetszolgálat alelnöke, Morva Emília, a Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának vezetője, a szervezet több regionális ügyvezetője és Tarjányi Edit, a gödi Gondviselés Háza intézményvezetője.

Az épületek átadó ünnepségén készült fotók galériája az alábbi képre kattintva megtekinthető, a fotókat Kovács Bence készítette:


 

HÁTTÉR

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018. július 1-jén vette át a korábban Topházként ismert, fogyatékossággal élő emberek gödi otthonának ingatlanját és az ott élő embereket, és Gondviselés Háza néven új intézményt alapított az ellátásukra. A Szeretetszolgálat küldetése olyan otthon megteremtése a súlyosan és halmozottan sérült emberek számára, ahol méltó körülmények között élhetnek. Az új intézményben számos felújítás és a legmodernebb terápiás módszerek bevezetése mellett a legnagyobb változások a legapróbb részletekben történtek. Többek között minden mozgásképtelen fiatal kapott új információs táblát az ágyához, amelyen már nemcsak az volt olvasható, hogy mennyi tápszert kap, hanem az is, hogy mit szeret, minek örül, mi nyugtatja meg, továbbá minden lakó számára az állapotának megfelelő egyéni fejlesztési terv készült. A változások egymást érték, a korábban stagnáló, vagy hanyatló állapotú fogyatékos emberek közül sokan fejlődni kezdtek.

A karitatív szervezet feladata volt az is, hogy állami támogatással kisebb, családias környezetbe költöztesse a lakókat. A 2020-ban megkezdett folyamat során Göd 30 kilométeres körzetében eddig 10 új lakóegység jött létre, ahol a lakók képességeikhez mérten kapnak támogatást a mindennapi életükhöz. Az otthonok akadálymentesek, több épületbe liftet építettek, másokat speciális tetősínekkel láttak el, hogy az ágyban fekvő emberek mozgatását megkönnyítsék. A lakóközösségekben továbbra is a Szeretetszolgálat munkatársai vannak jelen, ahol csak lehetett, a már ismert ápolók és szakemberek maradtak a lakókkal. A kötött napirenddel működő nagy intézmény után komoly változást jelent, hogy a fogyatékos emberek a lehető legnagyobb önállósággal élnek, eldönthetik, mit esznek reggelire, mivel töltik a szabadidejüket, melyik ruhát veszik fel, mire költik a zsebpénzüket, akik képességei lehetővé teszik, dolgozni járnak, tömegközlekedést használnak.

A támogatott lakhatási programban érintett fogyatékos emberek egyre jobban beilleszkednek környezetükbe, a helyi buszsofőrök tudják, melyik járatokkal utaznak az érintettek, sokukat felismerik az utcában élők, van, akinek már a születésnapját is megjegyezték a közeli üzletben, és van olyan otthon, ahová az egyik szomszéd rendszeresen átjár zongorázni a lakóknak. 
 

Morva Emília régióvezető beszéde a két új lakóotthon átadóján

2017 őszén léptem be először a TOPHÁZBA. Késő délután volt, már szürkült. A kapun belépve valaki rögtön mellém szegődött. Beszélt hozzám, de nem értettem, amit mondott, nagyon ijesztő volt. A ház bejáratnál már vártak. Az intézmény akkori vezetőjével közösen jártuk végig a folyosókat. A döbbenettől sokszor meg sem tudtam szólalni. Találkoztam az itt élőkkel. Emberekkel, akiknek teste csupa seb volt. Bántották egymást és bántották önmagukat is. Nem azért, mert rosszak vagy gonoszak lennének. Többen egymásba kapaszkodva feküdtek a földön. Sokukon ruha sem volt. Artikulátlan hangok, émelyítő szagok jöttek mindenfelől.
Amikor kijöttünk, hangosan csattant be utánunk a kilincs nélküli fémajtó. Ha akartam volna, se tudtam volna visszamenni.
Egy másik folyosón, olyan emberekkel találkoztam, akik az egész életüket ágyban fekve kénytelenek tölteni.
Fájdalomtól meggyötört testekbe zárt lelkekkel. Ők azok, akik nem tudnak beszélni, nem tudjuk, hogy mit észlelnek a külvilágból, elmutogatni se tudják, hogy mit akarnak, mit éreznek.
Sírni sem tudtam. Csak egy kérdés zakatolt a fejemben, miért hagyja az Isten ezt a szenvedést?
Azóta megtanultam ezzel a kérdéssel együtt élni. A választ nem tudom. Csak azt, hogy dolgom, dolgunk van itt. Ha más miatt nem, akkor a lelkiismeretünk miatt.

Közel 200 ember élt a TOPHÁZBAN, amikor 2018 júliusában átvettük az intézményt. Súlyos, halmozottan súlyos fogyatékos emberek, sokuk többes diagnózissal (zömében pszichiátriai kórképekkel). Többen közülük már az intézmény megnyitásától – több mint 40 éve - itt élnek. Az intézményt jórészt csak akkor hagyták el, ha a mentő kórházba vitte őket.
Az elmúlt hat év során lakóink nagy része már kiköltözött a TOPHÁZ-ból. Ők már családi házakban laknak, talán már a boltban sem néznek rájuk furcsán, ha a gondozójukkal vásárolni mennek. Többüknél apró, de észrevehető fejlődés tapasztalható. Néhányan szobatiszták lettek. Vannak, akik képkártyákkal tanulnak kommunikálni. Az egyik lányról kiderült, hogy néhány dalt el tud játszani a szomszédoktól adományba kapott zongorán. Saját tárgyaik lettek. A szekrényeikben a saját ruháik vannak. Önkéntesek járnak hozzájuk, már az állatkertbe is eljutottak. A közösségi befogadás apró lépésekben elindult.

Vannak, akik még mindig a nagyházban laknak. Nekik épült ez a két ház. 48-an fognak ide kiköltözni, ők azok, akik számára a támogatott lakhatás nem lenne biztonságos. Nem lenne biztonságos, mert folyamatos egészségügyi támogatásra szorulnak illetve a pszichés, mentális állapotuk miatt nem illeszthetők közösségbe.
Nekik épültek ezek a házak, nekik, akik nem tudják elmondani, hogy mit szeretnének. Ha valami nem komfortos számukra sokszor agresszívvé válnak és bántják a társaikat vagy önmagukat.
Nekik, akik eddig az ágyukból csak a plafont vagy az ágy oldalát látták és kénytelenek voltak mindenféle zajt, szagot, fényt elviselni.

Ha ők kiköltöznek, végre üres lesz a TOPHÁZ. Ez heteken belül megtörténik. Ezt jöttünk ma ide ünnepelni.
Persze mindannyiunkban felmerülhet a kérdés, nem túlzás-e ez a két ház ez a komfort, ami itt várja őket?
Szerintünk nem.
Azoknak, akik önerejükből megfordulni se tudnak az ágyukban, akik nem tudnak kimenni a teraszra, ha szépen süt a nap, akiknek a belső világa olyan intenzív, hogy bármi szokatlan, váratlan inger vagy impulzus kibillentheti őket a nyugalmukból, ők megérdemlik, hogy fokozottan figyeljünk rájuk.
Hogy az emberi méltóságukat, amire ők maguk nem tudnak vigyázni, mi minden áron megőrizzük.
Hogy mostantól ne a plafon repedéseit kelljen nézniük, hanem kiláthassanak az ablakon. Hogy ne kelljen a kellemetlen szagokat érezniük és a bántó hangokat hallaniuk. Hogy ne ütközzenek folyton egymásba a szűk és zsúfolt folyosókon. És főként ne kelljen a kilincs nélküli fémajtó csapódását hallaniuk, ami eddig elzárta őket tőlünk.

Nagyon nehéz 6 évünk volt. Köszönöm, hogy velünk voltak.