A kitelepítésekről már a január 18-án tartott folyóparti bejáráson döntött a település vezetése, bár az emelkedő víz csak másnap érte el a falu szélén álló házakat. A Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét házába szerdán reggel érkezett meg a befogadott család. A szervezet munkatársai szolgálati autójukkal költöztették ki őket a veszélyeztetett épületből, személyes tárgyaikat, ingóságaikat egyetlen fuvarral el tudták hozni. A közösségi térként szolgáló, többek között gyermekfoglalkozásoknak, szociális ügyintézésnek otthont adó, de szükséghelyzetben akár melegedő helyiségnek, mosodának is alkalmas Jelenlét ponton matracokon helyezték el az embereket. A Szeretetszolgálat munkatársai az önkormányzat közreműködésével gondoskodnak ellátásukról. Január 19-én a folyó vízszintje tovább emelkedett, és elérte a kiürített házakat.

Litkén a település melletti domboldalról lezúduló víz sártengerré változtatott egy földutat, melynek végén négy lakóház áll. Az intenzív esőre tekintettel, a Máltai Szeretetszolgálat a településre behozta, és családoknál elhelyezte az érintett épületekben tartózkodó két idős embert, mielőtt az út teljesen járhatatlanná vált volna.

Az Ipoly menti településeket, valamint az ugyancsak áradó patakok mentén található lakóövezeteket a katasztrófavédelem munkatársaival közösen járták be a Máltai Szeretetszolgálat képviselői, hogy felkészüljenek a következő napokban esetlegesen szükségessé váló intézkedésekre.