A július 7-én 10 és 17 óra között zajló munkálatok során a résztvevők eltávolították a régi tapétát, majd kifestették a belső teret. A nap végére egy friss, megújult helyiséget kaptak vissza a közösség tagjai.
A programot közösen szervezte a Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat, amelyek már évek óta együtt dolgoznak a Felzárkózó települések program részeként hasonló közösségépítő projekteken Berekböszörményben. A szervezetek fontosnak tartják, hogy a közösségi terek ne csak funkcionálisan, hanem lelkileg is megerősítsék a település lakóit.
„Ez a tér sokkal több, mint egy egyszerű szoba – egy olyan hely, ahol a fiatalok találkozhatnak, játszhatnak, beszélgethetnek, és ahol közösséggé formálódhatnak” – mondta Kökény Róbert, önkéntes koordinátor.
A felújított tér a jövőben többféle funkciót is betölt majd: üzembe helyezték a nemrég adományba kapott kondigépeket, emellett lesz lehetőség csocsózni, biliárdozni, sőt egy adomány DVD-gyűjtemény révén filmklubot is terveznek indítani.
Ahogy Kökény Róbert elmondta, a berekböszörményi Jelenlét Pont az önkéntesek munkájával nemcsak megújult, de a célja is kibővült: a közösség erejéből, a fiatalok jövőjéért.