A szűk kétezres lakosú Bakson járunk, Csongrád-Csanád vármegyében. A településnek, mondjuk úgy, három „térfele” van, Baksi Szőlő, Baksi Major és a szegregátum: Mária-telep. Utóbbin található a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Pontja, ahol a nehéz helyzetű és többségében roma családokat szociális munkával és számos támogató programmal, például munkaerőpiaci tanácsadással, mosási lehetőséggel, főzőklubbal, baba-mama foglalkozásokkal, adósságkezeléssel, ingyenes biciklikölcsönzéssel és legújabban varrótanfolyammal segítik.

A Szeretetszolgálat öt felzárkózó településen, Szentpéterúron, Zalakomárban, Bakson, Tiszanánán és Sárkeresztúron szervezett egynapos varró workshopot az ezeken és további kilenc hátrányos helyzetű faluban lakóknak, összesen 90 főnek a Felzárkózó települések program gazdaságfejlesztés programeleme keretében, 2025 májusában és júniusában. A képzéseket Szöllősi Réka ruhaipari mérnök, az Újbudai Varrótanfolyam alapítója tartja azoknak a falubeli asszonyoknak, akik jelentkeztek a felhívásra. Az oktató az erre a célra beszerzett 36 varrógépen tanítja varrni a résztvevőket. A tanfolyam végén mindenki az alap varrási technikák, illetve egy saját készítésű, mosható betét birtokában térhet haza. Amit – kezdetben legalábbis – nem biztos, hogy használni fog. A hatása mégis felbecsülhetetlen, mint később látni fogjuk.

Mindenki vérzik, de nem mindenki moshat

A roma kultúrában a menstruáció nagyon erős tabu. A cigány asszonyok többsége még a bontatlan betétet sem hagyja elöl, látható helyen, otthon sem. Döntő többségük tampont egyáltalán nem használ, részben a tévhitek (cisztát, rákot okoz stb.), de főleg inkább azért, mert sokan még kezet mosni sem tudnak akkor, amikor szeretnének: egy reprezentatív kutatás  szerint csaknem 90 ezer olyan háztartás van Magyarországon, ami nem rendelkezik bekötött folyóvízzel, fürdővel, WC-vel, és ez a felzárkózó települések otthonainak közel 25%-ára igaz.

A roma nők jellemzően nem beszélnek a menstruációjukról nemhogy férfi családtagokkal, de egymással sem, így az ezzel járó problémákkal is egyedül maradnak. A legnehezebb körülmények között élők, akik nem jutnak hozzá információhoz, oktatáshoz, a havivérzést nem csak női ügynek: egyenesen női magánügynek tekintik, és a szexuális nevelést, egyáltalán a testtel kapcsolatos beszédet sokan közülük szívesebben hagyják meg az iskolai felvilágosító órát tartó védőnőnek. A baksi Jelenlét Pont vezetője, Ábrahám Fanni elmondja, még az sem egyértelmű, hogy a tartós szegénységben élő nők egyáltalán használnak intimhigiéniás termékeket: azok, akik nem tudják ezt megfizetni, a mai napig rongyokkal, papírgalacsinnal helyettesítik a betétet. Mivel nagy részük otthonában nem elérhető a folyóvíz, a helyi asszonyok inkább idegenkednek olyan megoldásoktól, amik a rendszeres mosás feltételeit igénylik, még úgy is, hogy a Jelenlét Ponton viszont népszerű szolgáltatás a mosógéphasználat. Általában a női egészséggel kapcsolatos kérdések hátul állnak a dolgok sorában: „Járt Bakson nemrég egy nőgyógyászati szűrőkamion, együttműködtünk a szervezésben. Komplett rákszűrésen és emlődiagnosztikán vehettek részt a helybéli nők. A legközelebbi SZTK Kisteleken van, nincs közelebb ellátás. Szerencse, hogy nem férfi, hanem nő orvos jött, ezért sokan eljöttek. Egyébként a szűrés sokaknak egyáltalán nem prioritás. Ha ugyanis valaki még azt sem tudja, mit tesz majd másnap az asztalra, akkor nem az lesz a fontos, hogy rákszűrésre menjen” – mondja Ábrahám Fanni.

Alsó szál: praktikus tudás, felső szál: szemléletformálás

A varrásoktatás és a menstruációs szegénységgel kapcsolatos szemléletformálás ötletét Rozgonyi-Horváth Ádám, a Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok regionális területi vezetője egy riportfilmből leste el. A doku arról szólt, hogy mélyszegénységben élő indiai nőknek teremtettek munkalehetőséget és hozzáférést az elérhető intimhigiéniához úgy, hogy eldobható betétek gyártására alkalmas gépeket szereztek be a közösségnek, amelyek használatára megtanították az asszonyokat, akik bért is kaptak a munkájukért, és olcsón juthattak hozzá a menstruációs termékekhez. A filmben látott gépeket ugyanakkor csak nagyon magas áron lehetett volna beszerezni, így a magyar felzárkózó településekre nem lehetett egy az egyben adaptálni a modellt. Csordás Eszter regionális területi vezetőhelyettes viszont továbbfűzte az ötletet, és így el lehetett kezdeni a projektet „kicsiben”, normál varrógépekkel úgy, hogy a tanfolyamon készített terméknek a mosható menstruációs betétet választották. Ez egy egészséges, ökológiailag fenntartható és az eldobható betétnél pénzügyileg is kímélőbb eszköz, a telepi asszonyokat döntően mégsem ezzel lehetett „becsábítani” a varrótanfolyamra: őket a gépi varrástudás vonzotta inkább.

A baksi Jelenlét Ponton tíz varrógép körül kilenc asszony ül, egyikük Szöllősi Réka, az oktató. A többiek egy kivétellel mind Mária-telepiek, az egy kivételt a helyi önkormányzat egyik dolgozója jelenti, aki érdeklődésből jött el a workshopra. Az asszonyok között van kismama, háztartásbeli vagy munkanélküli nő – utóbbiból egyre több van, amióta a helyi egyetlen munkalehetőséget jelentő gazdaság inkább külföldieket alkalmaz napszámban. Tanulni jött a Jelenlét Pont két közfoglalkoztatott munkatársa is. Nekik ugyan van szakmájuk, a többiek még a nyolcadik osztály vége előtt kimaradtak az iskolából, és csak ha szerencséjük van, akkor tudnak elmenni Szentesre, Csongrádra, Mórahalomra, Balástyára, Félegyházára brigádokban dolgozni.

Tegeződés, jó hangulat uralkodik, egy kis izgatottság, bizonytalankodás azért érezhető a „nebulók” között: fog-e ez menni? A foglalkozás a varrógép működésének és biztonságos kezelésének rövid ismertetésével indul, de Szöllősi Réka az alapfogalmakon – orsó, tok, talp, tű, szín, fonák… – túl nem vacakol sokat az elmélettel: rögtön elkezdik gyakorolni a befűzést, a tű felemelését és leengedését, a pedál kezelését, az anyag vezetését, az összevarrást, az elerősítést… Az asszonyok ugratják, de biztatják is egymást, jókat viccelődnek – mikor egyik unokatestvér segít a másiknak helyére vezetni a cérnát, felnevetnek, hogy na most fűzik szorosabbra a rokoni szálakat.

Szöllősi Réka több mint tizenöt éve tart varrótanfolyamokat, nagy rutinja van a kezdők terelgetésében. Mindenkinek türelmesen segít, a kezdeti csomózódásokat, rontásokat javítja, a csálé befűzéseket kiigazítja, bátorítja és az elvégzett részfeladatok után megdicséri tanítványait. Ahogy ügyesednek, a nők egyre beszédesebbek, lelkesen sorolják, mi mindent csinálnak majd önállóan a varrógéppel, felhajtják a férjük nadrágjának szárát, beszegik a függönyt, megvarrják a szakadást a gyerekeik ruháin, ovis tornazsákot, sőt bevásárlószatyrot is varrnának, mert a bolti 150 forint, és mire hazaérnek vele, elszakad. Mosható betétről nem esik szó.

Pedig tudták, mit fognak készíteni: a Jelenlét Pont-vezető a program beharangozásakor elmondta nekik, együtt meg is nézték az interneten, mi is az a mosható betét. Az asszonyok tudomásul vették, de további érdeklődésnek akkor még nem adták jelét.

Amikor a téma „becsusz-mász, mint tű után a cérna”

Ebédidő közeledtével az asszonyok egy része szünetre megy. Van, aki ügyet intéz, más rágyújt, vagy az itt kimosott ruhákat viszi haza teregetni, néhányan a Jelenlét Ponton frissen főzött paprikáskrumpliból ebédelnek. A varrógépek addig pihennek, és várják vissza a „gazdáikat”. Nem mindenki tér vissza, ami tűnhetne kudarcnak is, mégis inkább szerencse: a szűkebb társaságban egyre közvetlenebb a beszélgetés. Ilyen lehetett régen a fonóban.

A workshop délutáni része a menstruációs betét megalkotásáról szól. Amikor előkerülnek a minta alapján kiszabott darabok, elhangoznak az első kérdések: „Hogy kell ezt a bugyiba rögzíteni?” „Mitől nem ázik át?” Megbeszéljük, aztán újabb szünet következik – mármint a témában. Egy ideig csak a varrógépek surrognak. Aki elkészül a darabjával, nagy elismerést kap, még kicsit tapsolnak is neki a többiek. Látszik rajta a sikerélmény adta öröm, büszkeség. A vidám hangulatra egyszer csak benyit a „műhelybe” az egyik hölgy tízéves fia, ránéz a mosható betétre, és megkérdezi: mi az?

Ez a fordulópont.

Az asszony ugyanis csípőből azt feleli: ez egy kispólya. A többiek is bólogatnak, igen, ez egy kicsi pólya. A srác bólint, menőnek tartja, és megkéri a nőt, varrjon neki egy menő karkötőt, ha már ilyet tud. Majd kimegy. Én pedig félve megkérdezem: mi lett volna, ha nem kispólyát válaszol?

Az asszonyok ekkor beszélni kezdenek. Mondják, nem kell a fiúgyereknek tudni ezt, ez női dolog, a lányoknak is csak akkor mondják meg, ha megjön a vérzésük. Mondják, nagyon büszkék, hogy ők ezt megvarrták, de otthon nem mutatják meg. Mondják, a tampont is babakúpnak füllentik, ha véletlen szem előtt marad. Mondják, a tampont nem használják, úgy tudják, cisztát, rákot okoz. Mondják, az egyetlen helyi nagyáruházban még a sajátmárkás betét is kilencszáz forint, de nincs választásuk, és egy csomag nem elég egy hónapban. Mondják, ha nekik is négy lányuk volna, mint az egyik szomszédasszonynak, nem is tudnák, mihez kezdjenek. Mondják, nekik így és így jött meg az első menstruációjuk. Mondják, nekik ilyen és ilyen volt – vagy nem volt – a felvilágosító óra az iskolában. Az oktatót, a fotós kolléganőt és engem is kérdezgetnek, és mi is elmondjuk a magunk megéléseit. Csatlakozik hozzánk egy helyi szociális munkatárs, ő is mesél. Cigány és nem cigány női történeteké már a műhely, mintha a varrás csak alibi volna. Az asszonyok mesélnek az érzéseikről, a nehézségeikről, újfajta megoldásokat hallanak – és ez a lényeg. Ilyen beszélgetésre valószínűleg nem került volna sor, ha nem egy provokatív újdonságot jelentő mosható betét, hanem mondjuk egy párnahuzat lett volna a kezükben.

Személyre szabott, tartósra és szépre varrt női lét

Hogy fogják-e használni a mosható betétet, arra az asszonyok nem nagyon felelnek – ezt a kérdést talán korai is volt föltenni. A varró workshop utáni, máltai szakemberekkel folytatott beszélgetésekben Ábrahám Fanni Jelenlét Pont-vezető, Csordás Eszter regionális területi vezetőhelyettes és Rozgonyi-Horváth Ádám regionális területi vezető is egyetértettek abban, hogy hosszú távú, jelenléten alapuló szociális munkával, rengeteg hasonló érzékenyítő beszélgetéssel, akár egy Jelenlét Ponton lévő mosógép erre a célra való elkülönítésével, akár a mosható betét helyett először a mosható pelenkák népszerűsítésével lehet majd a mosható intim eszközök kultúráját elfogadottabbá tenni. Ám az, hogy az asszonyok egy ilyen képzésen megtapasztalják saját értékességüket, hasznos tudást szereznek, tabumentesen megnyilvánulhatnak és új, valós alternatívákat ismerhetnek meg egy az egészségüket és nőiségüket alapvetően meghatározó kérdésben, észrevétlenül és gyökeresen erősíti az önbecsülésüket. Ráadásul megélhetik a női közösséghez való tartozás támogató erejét is. Önbecsülés és megtartó közösség: minden változás alapja.


A programhoz beszerzett varrógépek a Jelenlét Pontokon maradnak, így Bakson is bármikor bejöhetnek az asszonyok gyakorolni, akár a ruhaadományként ki nem osztható anyagokból. Akár tovább is adhatják a tudásukat, bevonhatnak másokat is. Akár a varrásba, akár a megtartó, önértékelést erősítő közösségbe, akár a tabumentes beszélgetésekbe. Egy egészségesebb, higiénikusabb, megbecsültebb – méltóbb női életbe.

A képre kattintva galéria nyílik. Fotók: Mózes Anita