A Mozgó Egészségügyi Központtá alakított, ezúttal védőoltásokat helybe hozó máltai kisteherautó valamivel 9 óra előtt érkezett meg Mátraverebélyre. Öt fős személyzete bő negyedóra alatt oltóponttá alakította a helyi Jelenlét Pont közösségi termét, és mire elkészültek, az előtérben már ott várakoztak a jelentkezők, akik ezen a napon oltást szerettek volna kapni a településen. Idősebbek és fiatalok, voltak, akik az járvány kitörése óta átestek már fertőzésen, de érkeztek olyanok is, akik korábban féltek az oltástól.

A Jelenlét Ponton történő oltás folyamata ugyanaz, mint egy kórházi oltóponton. A hozzájáruló nyilatkozat kitöltése után egy orvossal történő beszélgetésre, ezen belül általános egészségügyi alkalmasság felmérésére kerül sor. Ezt a Mozgó Egészségügyi Központ munkatársai gyakran Telemedicina segítségével biztosítják, ami azt jelenti, hogy az oltást jóvá hagyó orvos nem feltétlenül van jelen a teremben, hanem a páciens elektronikus azonosítását követően online jelentkezik be saját rendelőjéből.

 

Az Operatív Törzs által jóvá hagyott önálló oltási program első, mátraverebélyi alkalmán a mobil oltópont és a máltai protokoll jól vizsgázott. A helybe vitt oltás fontos része, hogy egydózisú Janssen vakcinát kapnak a jelentkezők, mely után nem kell második oltásra visszajönni, a védettség már 14 napon belül kialakul, és 18 éves kor felett biztonsággal beadható.

Nagy Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi csoportjának szakmai vezetője elmondta, bíznak abban, hogy mivel nem kell előre regisztrálni és a felzárkózó településeken élők számára ismerős máltaiak szervezik az oltást, egy kicsit nagyobb lesz a bizalom, többen jelentkeznek majd az előre meghirdetett oltási alkalmakra. Szeretnék, ha a települések egymás utáni felkeresésével egyre inkább növekedne az átoltottság. Az oltást követően rövid kérdőívet is kitölthetnek a résztvevők, melytől az egészségügyi szakemberek azt remélik, többet megtudhatnak arról is, korábban mi tartotta vissza őket a védekezés leghatékonyabb módjától, az oltástól.