A járvány idejére bevezetett kétméteres védőtávolság előírása a Feszty Árpád úton működő nappali melegedő esetében azt jelentette, hogy egy időben legfeljebb tizenhárman tartózkodhatnak a közösségi térben. Ahhoz, hogy a tizenhármas csoportokban mindenki bejuthasson, kétórás ciklusokra osztották a napot, így minden ide járó hajléktalan embernek lehetősége nyílt asztalhoz ülni, elfogyasztani egy forró teát és egy zsíroskenyeret, zuhanyozni, és közben kimosni a ruháját és megszárítani azt. Minderre egy óra negyven perc áll rendelkezésre, utána húsz perc takarítás és fertőtlenítés következik, hogy a következő csoport bejöhessen.

A nappali melegedőbe betérő hajléktalan emberek kezét a szociális munkások fertőtlenítik.

 

A járvány idején kötelező előírásokra falragaszok emlékeztetnek az intézményben.

 

Érkezéskor minden esetben ellenőrzik a közösségi helyiségben tartózkodó emberek hőmérsékletét.

 

Az éjjeli menedék fekvőhelyeit az előírt létszámnak megfelelően csökkentették, hogy a védőtávolság meglegyen.

 

A melegedőbe bejárók kimoshatják és megszáríthatják ruhájukat, használhatják a fürdőt is.

 

A mosásnak és a szárításnak bele kell férnie az engedélyezett bent tartózkodás idejébe.

 

Naponta többször fertőtlenítik, amit kell.

 

Húsz perc takarítás, és jöhet a következő csoport, hogy mindenki bejuthasson.

(Kovács Bence felvételei)