A negyven újonc önkéntes közül sokan arra voltak kíváncsiak, milyen területeken lehet segíteni, milyen különböző módokon, és milyen élményekkel gazdagodhatnak, ha csatlakoznak a közösséghez. A képzésen részt vevők már sikeresen túljutottak a kétlépcsős kiválasztási folyamaton, amely egy motivációs levél megírásából és egy online interjúból állt. Ez a szűrés azt szolgálja, hogy valóban elhivatott emberek kerüljenek a képzésre, akik szívvel-lélekkel szeretnének bekapcsolódni a Szeretetszolgálat munkájába.
A délelőtt az ismerkedés és a csapatépítés jegyében telt. A jégtörő játék és a bemutatkozó kör után a jelenlévőknek kisebb csoportokban papírból kellett hidat építeni. Már itt kiderült, milyen fontos az együttműködés, a kreativitás és a közös gondolkodás. Ezután Szabó Tamás tartott vetítést „Hogyan leszek máltai önkéntes?” címmel. Bemutatta a folyamatot a jelentkezéstől egészen az önkéntes szolgálat konkrét feladataiig. Elmondta, hogy lehetőség van egyéni vagy csoportos, alkalmi vagy rendszeres önkéntességre, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő tevékenységet. Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy az önkéntesség nem csupán feladat, hanem közösségi élmény és lelki út is. A közös munka értékek átadásáról és kapcsolatok építéséről szól. „Az irgalom Isten feltétel nélküli szeretete” – fogalmazott az önkénteskoordinátor, rámutatva, hogy a Máltai tevékenység lényege a szívből fakadó odafordulás.
A nap második részében régebbi önkéntesek osztották meg élményeiket, Berki Márton és Adouki Flóra az idei Máltai Ifjúsági Mozgáskorlátozott táborról meséltek. Kiemelték a közvetlen, nyitott légkört, amelyben a résztvevők őszinte barátsággal fordultak egymás felé. A tábor programjai (köztük vitorlázás, fürdés, sport és kézműveskedés) felejthetetlen élményt jelentettek mind a táborozóknak, mind a segítőknek.
A képzés egyik megható pillanata Rófusz Tímea története volt, aki május óta önkéntes. Elmondta, hogy márciusban találkozott egy férfival a buszmegállóban, akinek eltört a karja, és kéregetésből élt. Bár akkor csak meghallgatni tudta a történetét, ez annyira mélyen megérintette, hogy elhatározta: csatlakozik a Szeretetszolgálathoz. Rófusz Tímea így bátorította a jelenlévőket: „Ti adtok célt a rátok bízottaknak.”
A képzésvezetők arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy mindenki tisztában legyen a kompetenciahatáraival. Fontos, hogy az önkéntesek olyan feladatokat vállaljanak, amelyekben valóban helyt tudnak állni. Így lehet a segítség igazán hatékony, és így válnak a rászorulók mindennapjai könnyebbé. Az önkéntesek kis csoportokban feldolgozhatták a tavalyi év segítőinek legszebb élményeit is, amelyeket cetlikre írt idézetek formájában rendezhettek kategóriákba. „Hihetetlen sokrétű a Máltai Szeretetszolgálat, ezt nagyon jó volt a visszajelzéseken keresztül megtapasztalni” – mondta az egyik új résztvevő.
Az önkéntesképzést elvégzők mostantól azon az úton járhatnak, amelyen már sokan tapasztalták: a segítségnyújtás mások életét formálja, de legalább ennyire átalakítja a segítőkét is.