November 30-án közönség és fellépő, magyar és afrikai kultúra, kiáltó szükség és odaadó tettrekészség találkozott a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Az Afrika ajándéka című jótékonysági koncerten, amelyet a Tiszta forrásból nevű adománygyűjtő kampány keretében rendezett a Szeretetszolgálat, a Prima Primissima-díjas Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium ütőhangszeres együttese az afrikai kontinens zenéje ihlette műsort adott elő Kasza Roland művészeti vezetésével.
A koncertre minden jegy elkelt, a jegybevételből és nagylelkű felajánlásokból az est folyamán több mint 700.000 forint gyűlt össze. A felajánlott összeget a Máltai Szeretetszolgálat kenyai higiéniai programjának legfontosabb eleme, a mombasai nyomornegyedben létesített szanitációs központ felújítására fordítja. A vízvételi központ renoválása által több ezer, veszélyes higiéniai körülmények között élő kenyai ember juthat friss ivóvízhez, tiszta illemhelyhez, egészséges körülményekhez.
A hangverseny kezdetén köszöntőt mondtak a jótékonysági koncert díszvendégei: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Herczegh Anita asszony, a korábbi köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, valamint Győri-Dani Lajos, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
Erdő Péter bíboros atya beszédében advent misztériumára, a Megváltóval való találkozás várásának lényegére hívta föl a figyelmet: „A közeledő és mindennek értelmet adó nagy találkozásra várunk. Ez ad értelmet a jelennek. Ezért kell kibékülnünk embertársainkkal, amíg még az úton járunk. Ezért kell kincset gyűjtenünk az örök életre. Ezt pedig úgy tehetjük meg, hogy már itt a földön szeretettel látogatjuk a betegeket, az időseket, a magányosokat, a foglyokat, segítjük a szegényeket, vigasztaljuk a szomorúakat (…). Ezért gondolunk segítő szeretettel ilyenkor az afrikai rászorulókra is, akiknek a javára a mostani jótékonysági koncertet megrendezték. Ha szívvel-lélekkel igyekszünk segíteni őket, gazdagabb és szebb lesz a mi karácsonyunk is. Így kap mindennapi életünk világtörténelmi mélységet, így tapasztaljuk meg, hogy életünk minden pillanatának értelme és értéke van.”
A szomjúság az egymás iránti felelősségünkre és az összetartozásunkra egyaránt emlékeztet, fogalmazta meg a gondolatot beszédében Herczegh Anita asszony. „Szomjas vagyok. Kinyitom a csapot. Kicsit kiengedem, hogy jó hűs legyen. A poharam megtelik. Nagyokat kortyolok a tiszta, finom vízből. (…) A világ számos pontján az iménti öt egyszerű mozzanatból csak a legelső természetes. A szomjúság. A többi álom. Napjainkban százmilliók élnek olyan helyen, ahol nincs tiszta, iható víz. Se a csapban, se másutt, elérhető közelségben. Sokszor még olyan víz sem, amiben veszélytelenül fürdeni lehetne. (…) Együtt képesek lehetünk innen, Budapestről néhányezer ember, mombasai családok életét könnyebbé tenni, megváltoztatni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kenyai küldetése során már megépített egy szanitációs központot az ország második legnagyobb városának nyomoregyedében. Most ennek felújításával további tiszta vizet és vele igazreményt visz ugyanoda. Igen, Magyarországról Afrikába. Mert az emberségünk összeköt minket mindenki mással a Földön, aki nélkülöz. Aki hiányt szenved abból, ami nekünk bőséggel van. Akinek adni lehet, mert nekünk van miből. (…) Van azonban olyan szomjúság is, amelynek csillapításához az ember önmaga elég. A lelki szomjúságot leginkább egy jó szóval, egy gesztussal, egymás társaságával lehet hathatósan oltani. Szolgáló szeretettel, odafigyeléssel, értékes együttléttel.”
Győri-Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke Kozma Imre atya, a szervezetnek a közelmúltban ehunyt alapító elnökének emlékét idézte, majd arra emlékeztetett, mekkora jelentősége van a saját környezetünkön túlra látó felelősségvállalásnak: „Ha mindig az erősebbekre várunk, cselekedjenek ők, akkor magunkat fosztjuk meg a meglévő erőnktől, méltóságunktól. Ha nem vállalunk közösséget a bajban akkor a bajok érkeznek majd közelebb hozzánk, akár az otthonaikat, hazájukat tömegesen elhagyni kényszerülők alakjában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közel húsz éve van jelen Kenyában, Tanzániában, Ugandában, Szenegálban, szinte egyedüli magyar szervezetként képviseljük és közvetítjük folyamatosan a magyar emberek együttérzését és segítő támogatását a világ ezen részén. (…) Afrika olyan hely, amelyre figyelni kell. A világ legnagyobb változásai csendben itt zajlanak, az utolsó kontinens a világon ahol a népesség robbanásszerűen növekszik, a hagyományos törzsi társadalmak végletesen, sokszor végzetesen, akár tragikusan véresen alakulnak át. Ahogy minden átalakulásnak vannak győztesei és vesztesei, ez Afrikában is így van. A veszteseket viszont Afrikában nem a magasabb infláció, az alacsonyabb fogyasztási lehetőség, sújtja, hanem a nyomor olyan mély és fájdalmas szintje, amely bárhonnan nézve tűrhetetlen és elviselhetetlen, amit bűn a gazdagabbaknak és erősebbeknek tétlenül tűrni és elviselni, bármilyen messze éljenek.”
A köszöntőbeszédeket követően Filermói Boldogasszony-emlékérmet vehetett át Raak Benedek optometrista, a Máltai Szeretetetszolgálat kenyai programjában részt vevő önkéntes. A kitüntetést Solymári Dániel, a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője és Győri-Dani Lajos adták át a szakembernek. Raak Benedek a Szeretetszolgálat által támogatott kenyai iskolában végzett szemészeti szűréseket, és szemüvegeket is adományozott a rászoruló gyerekeknek.
Az esten tiszteletét tette Maurice Makoloo kenyai nagykövet, Mészáros Lászlóné, a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatója, dr. Jungbert Béla, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend helytartója, nyugalmazott nagykövet, valamint Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. A koncertet követően megnyílt az Afrika láthatatlan arca című fotókiállítás, amely a kenyai terepen dolgozó máltai munkatársak képeiből készült, a kenyai nyomornegyedekben élők mindennapjait mutatja be. A tárlat előadásnapokon, a színház nyitvatartási idejében díjmentesen megtekinthető december közepéig.
A Máltai Szeretetszolgálat kenyai higiéniai fejlesztéseit az adomanyozz.hu oldalon is lehet támogatni.
A képre kattintva galéria nyílik: