„Mintha a NASA-hoz felvételiznénk űrhajósnak”, mondja Suha János a kötelező pszichológiai felülvizsgálatról, ami miatt nemrég egy fél napot Debrecenben töltöttek. Részleteket nem árulthat el, köti a titoktartási klauzúra. A végeredményt, miszerint alkalmasnak minősítik-e őket a nevelőszülőség folytatására, még nem közölték velük, ezért izgatottan várják a verdiktet. János 28 évig szolgált rendőrként, utána biztonsági őrként dolgozott. Eredeti szakmája ívhegesztő lakatos. Igazi ezermester, mindent a saját kezével épített és rakott össze a 2000-ben vásárolt telken. A tavaly felújított házon és udvarán látszik, hogy odafigyeléssel és szeretettel gondozzák, csakúgy, mint a rájuk bízott gyerekeket. Hét éve él velük egy testvérpár, Gábor és Szandi, Erika pedig már 2009 óta. Őt az egri csecsemőotthonból hozták el, hat hetes korában, pont a névnapján. Közülük a fiúcska igényli a legtöbb törődést. „Mikor fejlesztő tanár járt hozzá, napi ötszöri passzív tornát írt elő. Ha ezt nem csinálom vele, akkor kerekesszékes is lehetett volna”, avat be Sziklai Ella. „A minőségi idő, az ajándékozás és a dicsérő szavak”, sorol fel hármat a számukra fontos szeretetnyelvek közül Ella.

Mindhárman sajátos nevelési igényűek (SNI), ezért ő, mint nevelőszülő, hivatalosan igénybe vehet egy segítő társat, aki történetesen a férje – immáron 35 éve. „Nem töltöttem még be a tizennyolcat, ezért szülői engedéllyel mentem hozzá”, meséli kacagva a gyors- és gépíró végzettségű Ella. A Heves-Átány távolsági buszjáraton ismerkedtek meg Jánossal, aki három hónap után megkérte a kezét. Ellának az édesanyja és a nagymamája is nevelőszülő volt. Az ő példájukat látva természetes volt számára, hogy ezt a pályát válassza, továbbá „már fiatal lánykoromban tudtam, hogy olyan férjet fogok választani, aki ezt be tudja fogadni”. Sikerült neki. Volt egy teljes év, amikor János vitte-hozta a vér szerinti gyerekeiket, ameddig Ella otthon volt az akkor nevelt újszülöttekkel.

Odafigyeléssel és szeretettel gondozzák a rájuk bízott gyerekeket (Fotó: Kovács Bence)

Mindketten büszkék roma származásukra, valamint zenész felmenőikre és diplomás leszármazottjaikra. Három lányuk – Bettina, Evelin, Boglárka – közül ketten Debrecenben végeztek, hegedű- illetve zongora tanszakon. A harmadik testvér a média világát választotta. „Azt is tudtam, hogy a nevelőszülőségbe akkor vágok bele, amikor érettek leszünk erre”, mondja Ella. S hogy mikor jött el ez a pillanat? „Van két testvérem, ők is nevelőszülők voltak. Amikor az egyik rájuk bízott fiúcska a nővéremhez fordult azzal, hogy megengedi-e neki, hogy teremcipője legyen a focizáshoz, ő kedvesen azt felelte: amíg engem látsz, addig bármit megadok neked, amit tudok. Erre azt mondtam magamban, hogy ez hiányzik az életemből”! Sok éven keresztül csak kisbabákat kapott, „örökbe ment hat, négyet hazagondoztam”, a lányaival együtt nevelte őket. Amikor a saját gyerekei elérték az egyetemi felvételi idejét, azt mondta nekik: „most sokkal több területen lesz anyukátok, mint eddig”. Erika velük maradt, de újabb gyerekek befogadását átmenetileg nem vállalta. Belátta, hogy most nem alkalmas többre. „Kezdtem elhízni, nem éreztem magamat teljesnek”. Azt ajánlja mindenkinek, hogy annyi feladattal foglalkozzon, amennyi az adott időszakba belefér. „Eljutottam odáig, hogyha nekem nincs, akkor nem tudok adni a gyerekeknek, férjemnek, senkinek, aki segítségre szorul.”

Elkezdett olvasni, főzés közben: Popper Pétert, Feldmár Andrást, Ranschburg Jenőt, Müller Pétert. Könyvtárakba járt, Egerbe, Hevesre. „Álmom volt, hogy legyen egy saját kiskönyvtáram. Megkaptam! Minden egyes dolog, ami benne van, az én kezem munkája”. Az egykori teraszt János alakította „alkotókuckóvá”. Egyik ablaka alatt Tapodi Brigitta könyvei fekszenek egy kosárban. Amit örökül kapsz című kötete inspirálta Ellát a horgolásra. „Felvettem vele a kapcsolatot Messengeren, azóta is írogatunk egymásnak. Ösztönzőleg hat rám. Egymásnak ajánlunk olvasnivalót és egymásnak horgolunk. Szellemileg tápláljuk egymást”. Személyesen nem találkoztak még, de ha a közelben lesz könyvbemutatója, elmegy rá. Néhány lépéssel arrébb Fábián Janka művei sorakoznak, köztük az Emma évszázada. „Ha egy lakatlan szigetre mennék, ezt vinném magammal”. Ilyen jellegű utazás azonban fel sem merül, ameddig kicsik a gyerekek. „Kettesben ott aludni valahol? Á! Szeretek hazajönni. Ez 24 órás szolgálat”.

„Amikor elvállaljuk őket, akkor a sérüléseikkel, a családi hátterükkel együtt tesszük ezt” (Fotó: Kovács Bence)

A kisgyerekek nélküli időszak akkor ért véget, amikor a legfiatalabb lányukat vitték a gólyatáborba. „Megálltunk a Hortobágyon és megkérdeztem a férjemet, hogy na, most?  Egyből tudta, mire gondolok. Felhívtam a Nevelőszülői Hálózat akkori vezetőjét, boldog volt ő is”. Három hónap múlva szóltak nekik, hogy talált számunkra egy testvérpárt, Gábort és Szandit. „Tévhit, hogy a családnak keresnek gyereket. A gyereknek keresnek családot”. A mindenkori nevelt gyerekekről azt mondja, hogy ugyanúgy álltak hozzájuk, mintha a sajátjaik lennének. „Amikor elvállaljuk őket, akkor a sérüléseikkel, a családi hátterükkel együtt tesszük ezt”. Ella jó viszonyt és szakmai kapcsolatot ápol a gyerekek hivatásos gyámjával és a vér szerinti szülőkkel is. Gábor és Szandi édesanyja egy betegség miatt nem tud a gyerekeiről gondoskodni. Tavaly tavasszal a fia és a lánya ünneplőben, egy-egy csokor orgonával a kezükben fogadták őt: először anyák napjára, aztán a születésnapjára köszöntötték, énekkel, verssel. „Engem is megölelt, megpuszilt. Mindketten sírtunk. Megnyugvás számára, hogy nálam vannak a gyerekei”. Később, amikor ez az asszony meglátta és kézbe vette a Szent Anna szobrot, azt mondta Ellának: „megérdemelted”.

A Szent Anna a Nevelőszülőkért díjat a nevelőszülői hivatás elismeréseként alapították 2019-ben. A díjat minden év végén adják át, elismerve azt az áldozatot, amelyet a szülők vállalnak, akik sokszor súlyosan fogyatékos vagy traumatizált gyermekek életét mentik meg. Szent Anna, Szűz Mária édesanyja többek között a leendő édesanyák, a nagyanyák, a gyermektelen asszonyok és a dajkák védőszentje.

A több mint huszonöt éve működő Máltai Családok Háza Nevelőszülői Hálózatban 100 nevelőszülő mintegy 300 gyermeket nevel, köztük számos fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermeket. A hálózat befogadó szülői olyan gyerekekről gondoskodnak, akiket a gyermekvédelmi hatóságok kiemeltek eredeti családjukból és hosszabb-rövidebb időre nevelőszülőknél helyeztek el. A máltai szemléletmód szerint nevelőszülőként nekik kell megadni mindazt a szeretet, biztonságot és nyugalmat a gyerekeknek, ami minden gyermeknek jár, függetlenül attól, hogy hová született, és hogyan indult az élete. A gyerekek gondozását és ápolását végző nevelőszülők elősegítik és támogatják a gyermekek fejlődését, és emellett feladatuk a kapcsolattartás a szülőkkel, valamint annak elősegítése, hogy amennyiben arra lehetőség van, a gyermek visszatérhessen a családjába, illetve örökbefogadó szülőkhöz kerülhessen.

„Amikor októberben közölte velem a nevelőszülői tanácsadóm, hogy mire kaptam jelölést, le kellett ülnöm. Jó értelemben rosszul lettem. Könnyeztem”. A díjról pár évvel ezelőtt hallott először. „Reméltem, hogy egyszer a mi családunkat is ilyen méltó elismerés éri”. A december 3-i budapesti díjátadó előtt „sakkoztunk, ki jöjjön velem”. Végül a sógornője vitte el a Belügyminisztériumba. A szobrot nem vitrinbe, hanem egy hálószobai komódra tették. „Ha felébredek, rögtön azt látom”. Ellát ez a kitüntetés megerősítette abban, hogy „én erre születtem, nekem itt a helyem. Nem tudnék mást csinálni”.

Amikor egy gyermek nevelőszülőhöz kerül, akkor attól a naptól fogva a távozás pillanatáig vezetnek róla egy fényképekkel illusztrált élettörténeti füzetet, amit a csemete magával viszi régi vagy új otthonába. „A mai nap is rögzítésre kerül, ez is esemény”, fordul felém János a konyhaasztalnál ülve. Előtte a naplószerű füzetek. Amennyiben kiskorúként kerülnek el tőlük a gondozottak, akkor nem tarthatnak meg róluk egy fotót sem. „Ezt fel kell tudni dolgozni”, sóhajt János, akinek rendőrként is muszáj volt mindig a soron következő feladatra koncentrálnia.

"Igényli a közelségünket. Kiegyensúlyozott, boldog baba" (Fotó: Kovács Bence)

Ella és férje büszkék rá, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal dolgozhatnak. Horváth Ádámtól, a Közép-magyarországi Régió szakterületi vezetőjétől, Szombathelyi Laurától, a pátyi Családok Háza intézményvezetőjétől, és Szabó Orsolyától, a Nevelőszülői Hálózat nevelőszülői tanácsadójától minden segítséget megkapnak. „Csak akkor hívom őket, ha kérdésem van”, mondja Ella. Hozzáteszi, az óvodában és az iskolában is számíthatnak a pedagógusok támogatására. Ismét a nagymamájára terelődik a szó, akitől sokat tanult a gyerekekhez való hozzáállásról. „Egyfajta cinkostársság volt benne a külvilág ellenében. Arra törekedett, hogy megóvjon minket attól, hogy rossz irányba menjünk. Mindig volt ránk pár perce. Megölelt, meghallgatott, megpuszilt. Hitt nekünk, bízott bennünk”.

Az összetartozás jegyében az idén 52 éves Ella a legutóbbi születésnapjára egy közös családi élményfestést szervezett a kertjükbe. A képeket mindenki magának alakíthatta, aztán hazavihette. „Utána nem sokkal írt nekem a középső lányom, hogy képzeld, anya, miután elaludt a kisfiúnk, a férjemmel közösen festettünk. Olyan csodálatos érzés volt”! Ella a festés és az olvasás mellett makramézik, horgol, hastáncol, zumbázik, kerékpározik, „mikor mihez van kedvem”. Az olyan tevékenységeket kedveli, amik örömet okoznak neki. Szívesen ad ajándékot, például egy idézetet Susan Jones és Marilyn Nissenson Anyák és lányaik című könyvéből, melyet az előszobába is kifüggesztettek: „A család az a hely, ahol te csodálatos vagy, ahol több, mint szíves a fogadtatás. Te vagy a legjobb, aki egyáltalán beléphet ezen az ajtón”.

"Nem tudnék mást csinálni" (Fotó: Kovács Bence)

A kérdésre, miszerint meddig lesznek még nevelőszülők, Ella magától értetődően úgy felel: „Nekünk ez nem munka, hanem hivatás. Amíg a kezünket mozdítani tudjuk, addig készen állunk erre a szolgálatra”.

A képgaléria ide kattintva tekinthető meg: