Kőszeg város önkormányzata közel egy évvel ezelőtt arról döntött, hogy az otthon fenntartását át kívánja adni az Máltai Szeretetszolgálatnak, amelyhez az ingatlant ingyenes használatba, az eszközöket tulajdonba adta. Az intézményben dolgozó munkatársak is jelentős számban folytatják munkájukat az új fenntartónál. A kőszegi Dózsa György utca 24. szám alatti intézmény a szintén a Szeretetszolgálat által fenntartott acsádi idősek otthona telephelyeként működik tovább.


Básthy Béla, Kőszeg polgármestere a sajtótájékoztatón üdvözölte a Szeretetszolgálatot, kiemelte, hogy a szociális ellátások terén nagy tapasztalattal bíró, múltjában és jövőjében is jelentős szervezettel dolgozhat együtt a következő időszakban a város. „Megérkezvén a sajtótájékoztatóra, örömmel láttam a máltai zászlót lobogni a bejáratnál, amely azt mutatja, hogy a máltaiak jelenléte már valóság itt a városban” - mondta a város vezetője, aki köszönetét fejezte ki a munkatársaknak az elmúlt évben végzett munkáért. Már az elmúlt időszak is az együttműködésről szólt az új fenntartóval, rendben lezajlott az átadás-átvétel, és reményeink szerint még több mosolygós arc veszi majd körül az ellátottakat” - tette hozzá a polgármester, aki úgy összegzett, az önkormányzatnál maradó szolgáltatások új névvel - Kőszegi Család- és Gyermekvédelmi Központ - új ingatlanba költözhettek, és a Máltai Szeretetszolgálat érkezésével a kőszegi szociális ellátórendszer gazdagodik és bővül.


Panker Mihály, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió regionális ügyvezetője az átadás-átvételig történt kiváló együttműködésért fejezte ki köszönetét mindazoknak, akik résztvevői voltak a közel egy éves folyamatnak. Bemutatta az acsádi idősek otthonának vezetőjét, Béry Annamáriát, aki a kőszegi otthon „gazdája” is lesz, mert a kőszegi időskorúak otthonát és az idősek klubját az acsádi otthonhoz, egy már működő máltai intézményhez csatolták telephelyként. „Elkezdődött az együtt gondolkodás az itteni munkatársakkal és a szakmai stábbal, ami a rövid- és hosszú távú stratégia megalkotásával segít beilleszteni a kőszegi otthont a Nyugat-Dunántúli Régió és egyben a Máltai Szeretetszolgálat intézményfenntartói rendszerébe. Szeretnénk jól segíteni a gondjainkra bízott embereket” - mondta az ügyvezető és további tervként említette az idősek klubjával kapcsolatban még azt is, hogy szeretnének nyitni a klubban is a demensellátás irányába, szeretnék felkarolni a demenciával élő idős embereket azzal, hogy az ő igényszintjüknek is megfelelő módon alakítsák az idősek klubja tárgyi és személyi feltételeit.
Szöveg: P. Szabó Csilla 
Fotó: vaolhu/Cseh Gábor