A miskolci Gombárné Frank Erika 24 éve lett a Máltai Szeretetszolgálat miskolci Idősek Otthonának munkatársa, ahol ma már intézményvezető-helyettes, de például az ukrajnai menekülteket is aktívan segítette két éve, Beregsurányban.
„Mivel lehet magát felidegesíteni?” „Tetszik tudni, az az ember még nem született meg.” Idézet az adásból és egyben egy korábbi, az ápolónő és egy gondozottja között zajlott beszélgetésből, amit az interjú során idézett fel. De sok más mellett Gombárné Frank Erika a „másik életbe való átengedéséről” is beszélt.
A szeretetteljes, vidám természetű ápolónővel a borsodi megyeszékhelyen készült és a Nyolcágú kereszt című műsorban elhangzott interjú itt hallgatható meg: