Beültettem őket a kocsiba, azt mondtam, addig megyünk, amíg nem szerzünk támogatást

Hámon Krisztina írása

Magas sarkú csizma, bézs szövetkabát, ropogós fehér blúz, derékig érő, gondosan göndörített fekete hajzuhatag: Vörösné Bangó Melinda - vagy ahogy születése pillanatától mindenki szólítja, Maca – igazán elegáns. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, mellette egyetemre jár. Neki és kollégáinak köszönhetően a Felzárkózó településeken kétszázötven család vehette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, és jutott új, méltó otthonhoz. Aki csak most ismeri meg, el sem hinné, mekkora utat járt be, amíg eljutott idáig.

Heves megye szívében, Tarnabodon nőtt fel. Iskolába alig járt: a szűk épületben teremhiány miatt az ő osztályának csak 11.30-kor kezdődött a tanítás, és 14.00 órakor már véget is ért. A nap jelentős részét játékkal töltötték az utcán, délutánonként pedig a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Tanodában gyűltek össze, ahol lehetett kézműveskedni, újságot írni, énekelni és ünnepi műsorokat készíteni, amivel aztán végigjárhatták a környező településeket. Egyszer még az egri színházba is eljutottak. „Ott kezdett el kinyílni előttem a világ. Láttam, hogy máshogy is lehet élni, nem csak úgy, mint Tarnabodon. De nem tudtam, hogy juthatnék el oda”- emlékezik.

Úgy tűnt, Macának is ugyanazt az utat kell majd bejárnia, mint körülötte mindenki másnak. Az általános iskolában fel sem merült az érettségi lehetősége, szakácsnak, cukrásznak, péknek vagy eladónak lehetett továbbtanulni az elérhető szakmunkásképzőben. Kenyér az mindig kell, gondolta, amikor a pék szakmát választotta. Kemény munka volt, de szívesen csinálta. „Kétezer kenyeret megvirgolni reggel 6-ra kemény meló.” Amikor megszerezte a szakképesítést, örömmel várták volna a pékségben, ahol gyakorlatot szerzett, de hiába. Tarnabodról nem volt olyan buszjárat, amivel kora hajnalra beért volna.

„A tanulmányaim alatt kaptam egy kis ösztöndíjat, abból kitanultam az eladó szakmát is. Akkor már nekem kellett megvennem az ennivalót, a bérletet, a cipőt, a ruhát. Tizenéves koromtól önfenntartó vagyok”. Eladóként Hevesen egy cipőboltban kapott állást. „Már ott éreztem, hogy jól tudok bánni az emberekkel. Voltak, akik mindig beköszöntek hozzám, ha arra jártak, vagy hoztak nekem egy csokit, a bolt tulajdonosa pedig a legjobb barátnőm lett.” Az üzlet azonban bezárt, így Maca otthon találta magát, Tarnabodon.

Akkoriban a lakosok 80 százaléka közmunkásként dolgozott, szemetet szedett, kapált, gátat tisztított. „Nagyon fiatal voltam, mégis úgy éreztem, az idősebbek odafigyelnek a szavamra, hallgatnak rám. Hamar én lettem a közösség motorja. Munka után sokszor összegyűltünk, zenét hallgattunk, bográcsoztunk. Arra is sikerült rávennem a többieket, hogy osszuk fel egymás között a munkát. Csapatokra bomlottunk, mindenki megcsinált egy utcát. Azt hiszem, a közösségszervezés, amiről most az egyetemen tanulok, nekem a véremben van.”

A tévé hátlapján folyt a könnyünk

A közmunkáért 54 ezer forint járt, ami épp csak a túléléshez volt elég. Maca ennél többre vágyott. Egy Facebook hirdetésben látta, hogy Jászfényszarun gyári munkásokat keresnek. A megadott számon a hölgy igyekezett lehűteni a lelkesedését, mondván, Tarnabodra rossz az út, és egyetlen ember miatt különben sem küldenek gyári buszt. Maca azonban nem hagyta magát. Bement Tarnabod polgármesteréhez, megkérte, hogy ő is hívja fel a gyárat, és beszélje meg, hogy küldjenek buszt, mert ő a jövő hétre összetoboroz egy egész csapat jelentkezőt. Így is történt, Tarnabod és Jászfényszaru között 2015 óta jár a gyári busz, hozza-viszi a munkásokat.

„LCD tévéket szereltünk össze, és ezzel nagyon jól lehetett keresni. 140 ezer forint volt az alapfizetés, a vasárnapokért dupla pénz járt, és bónuszt kapott, aki nem hiányzott. De ami még ennél is fontosabb: minden nap adtak ebédet. Sorvezető lettem, mindenki másnak olyan ütemben kellett dolgoznia, ahogy én adtam a keze alá munkát. De azért sokat nevettünk, ott is csináltam a hangulatot. Volt, hogy a tévé hátlapján folyt a könnyünk!”

Az első három hónapban napi 16 órákat dolgozott a gyárban. A megterhelő időszak akkor ért véget, amikor felhívták: 2016 őszén újra nyit Tarnabodon a máltaiak átmenetileg bezárt Tanodája, ahová egykor ő is járt. Most azt szeretnék, ha ő lenne a gyerekek mentora. Akkora hátizsákot kapott ezzel a vállára, hogy úgy érezte, majdnem összerogy alatta: „Hogy taníthatnék én gyerekeket, ha semmit nem tudok?”

Csekket kitölteni, állásinterjúra készülni a gyerekekkel

Az első év rengeteg kihívást hozott. Voltak gyerekek, aki verekedtek, betörték az ablakot, széttépték a papírt, vagy egyszerűen megszöktek. Maca jól ismerte a családi körülményeiket, és ösztönösen megérezte, hogy a magatartási problémákkal küzdő gyerekek valójában kétségbeesetten vágynak egy kis figyelemre.

„Kidolgoztam egy módszert, kecskére bíztam a káposztát. Külön feladatokat adtam a rosszalkodóknak, például hogy osszák ki vagy szedjék be a többiektől a feladatlapokat, vagy ellenőrizzék, mindenkinek hegyes-e a ceruzája. Ettől különlegesnek, fontosnak és kitüntetettnek érezhették magukat. Mindig cserélgettem, hogy kit kérek meg egy kis segítségre, hogy ne unják meg, várják a lehetőséget. Nagyon figyeltem rájuk, és mindig annak dobtam be ezt a labdát, akin láttam, hogy ingerlékeny, feszült. Ez sokszor azon is múlott, hogy volt-e mit enniük otthon aznap. Életem egyik legnagyobb sikerének tartom, hogy egyszer az egyik gyerek, akit évekig nem sikerült szóra bírnom, magától odaült mellém, és elmesélte nekem az életét. Elmondta, hogy az apukája gyakran bántja az anyukáját, ami nagyon megviseli őt. Akkor bocsánatot kértem tőle, ha valaha is felemeltem a hangomat a viselkedése miatt.”

Maca igyekezett olyan foglalkozásokat kitalálni, ami az ő gyerekkorából kimaradt, pedig hasznos lett volna. Megtanította a gyerekeknek, hogyan kell csekket kitölteni, borítékot címezni, és levelet írtak egymásnak. Elhívott a Tanodába egy fodrászt, péket és rendőrt, hogy meséljenek arról, mivel foglalkoznak. Összeírta, milyen kérdések fordulhatnak elő egy állásinterjún, és jól begyakoroltatta a gyerekekkel a válaszokat. Amikor pedig elhatározta, hogy megtanul vezetni, a KRESZ táblákat a gyerekeknek is megtanította. „A végén már jobban tudták, mint én magam. Amikor megkaptam a jogsit, jutalmul mindenkit elvittem egy körre a kocsival.”

A tanulás mellett persze a nevetésre is bőven jutott idő. Maca „Ki mit tud?”-ot szervezett a gyerekeknek a környező tanodákkal összefogva, magyar szöveget írtak a Despasito című világsláger dallamára, és a Cigány himnuszhoz videóklipet forgattak. A férjével is így ismerkedett össze: „Megkértem, hogy kísérje a gyerekeket cimbalommal. Mondhatom, nagyon szépen szólt az a muzsika” – nevet Maca. Az évek során 30-40 gyerek ment át a keze alatt, de az általa szervezett nyári táborokban volt, hogy 60 kisebb-nagyobb gyerek is ott volt a délelőtti és délutáni turnusokban.

„Imádtam a Tanodát, ez volt az életem, de két év után úgy éreztem, hogy kifogytam, már nem tudok többet adni nekik. Ide nagyobb tudás kell. Akkor láttam meg a helyi boltban egy szórólapot: érettségi. Fogalmam sem volt, mi az, csak annyit tudtam, hogy ez a következő lépés.”

Két év alatt levelező tagozaton sikerült megszereznie az érettségit. Amikor a vizsga után felhívta a Tanodát, a gyerekek is sikongattak örömükben, pedig sokan azt sem tudták, mit jelent: addig még alig volt érettségizett ember a faluban.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem csecsemő- és kisgyermek gondozó szakos hallgatói terepgyakorlatra mentek Tarnabodra, és Maca feladata volt körbevezetni őket. „Mondtam a főnökömnek: ne bízza rám ezt a feladatot, én nem tudok beszélni! Iszonyú lámpalázas voltam, de aztán csak belejöttem, mert arról kellett mesélnem, amiben élek. A nap végén odajött hozzám a tanár, és megkérdezte, én melyik szakra járok. Alig mertem bevallani, hogy még a kérdést sem értem. Ő javasolta, hogy iratkozzak be szociálpedagógiára, az nagyon jól menne nekem.”

Anyu, te tudod, mi az a prezentáció?

Az egyetemre való felkészülésben nagy segítséget jelentett, hogy Maca a Mathias Corvinus Collegium  hallgatója lett, miután meglátta a Facebookon egy hirdetésüket. „Vonattal mentem fel a felvételi beszélgetésre Pestre. A tömegközlekedést nem ismertem, ezért taxiba ültem. 12 ezer forintomba került, hogy eljussak az MCC-be, majdnem annyiba, mint egy havi ösztöndíjam, de megérte: személyesen találkozhattam a példaképemmel, Rontó Renátával. Nagyra becsülöm a cigány értelmiségi nőket, és olyan volt ő a szememben, mint egy igazi sztár. Azóta a mentorom lett, már négy éve segít, támogat az utamon.”

Az MCC-n az első órán dugig volt a terem, Maca mégis egyedül érezte magát. „Az előadásból semmit sem értettem, de azért nevettem, ha a többiek nevettek. Amikor hazaértem, megkérdeztem: anyu, te tudod, mi az a prezentáció? Persze ő sem tudta. Akkor magamra zártam a szoba ajtaját, és elsírtam magam. Úgy éreztem, ezt nem tudom megcsinálni.”

Maca azonban nem adta fel. Szubkultúra, társadalmi mobilitás, szocializáció – az ismeretlen szavakat óra alatt felírta a telefonjába, és hazafelé menet megnézte a jelentésüket. A hosszú vonatútra mindig vitt magával egy-egy könyvet, amit útközben megtanult. Az előadásokon az első sorba ült, hogy a tanárok lássák őt. Egy idő után már kérdezni is mert.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre társadalomismeretből kellett emelt szintű érettségit tenni, amire az MCC egyik oktatója online készítette fel. „Vannak emberek az életemben, akik irányt mutattak, és mindig bátorítottak, hittek bennem. Útjelző tábláknak hívom őket. Konczné Varga Edit tanárnő is ilyen. Nagyon tisztelem őt, a második anyukámnak tekintem, aki mindenben támogat engem.”

Maca életének egyik legszebb pillanata volt, amikor 2022. július 21-én 20 óra 18 perckor megérkezett az SMS: felvették a szociálpedagógia szakra. Ma már a negyedik félévnél tart, 4,6 a tanulmányi átlaga, és tagja az egyetem Roma Szakkollégiumának is, de még mindig előfordul, hogy elsírja magát az örömtől odafelé menet.” Ahonnan én jöttem, ez kész csoda. Tele van hálával a szívem”.

Az Európai Bizottság elnöke a hallgatóság soraiban

Maca az egyetemen és az MCC-n párhuzamosan folytatja a tanulmányait. A tanárai nagyra értékelik a terepen szerzett tapasztalatait. „Előfordult, hogy romaügyi szakértőként meghívtak egy konferenciára, ahol olyan professzorral ültettek egy asztalhoz, akinek a könyvéből később vizsgáznom kellett” – meséli. De volt már tanulmányi úton Brüsszelben is dr. Járóka Lívia képviselő asszonnyal, ahol alkalma nyílt rá, hogy előadja az Európai Parlamentben a romák felzárkóztatásával kapcsolatos gondolatait. A hallgatóság soraiban ott ült Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

2022-ben Király György, a Máltai Szeretetszolgálat otthonteremtési programjának vezetője hívta, hogy legyen a térség regionális koordinátora, segítse a nehéz sorsú családjait abban, hogy igénybe tudják venni a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, illetve más hasonló állami támogatásokat. „Elsőre nemet mondtam: szívem-lelkem a Tanodáé, végül azzal győzött meg, hogy ebben a munkakörben sokkal több gyereken tudok majd segíteni, egész családok életét tehetem jobbá. Ezt nem lehetett visszautasítani.”

Így lett Macából családgondozó, képletesen pedig állásközvetítő, statikus, földmérő, tervező, hitelügyintéző, építési vállalkozó és adószakértő egy személyben. A CSOK és a többi állami támogatás szabályait nem a nehéz sorsú romákra tekintettel alakították ki, így Maca munkája sokszor azzal kezdődik, hogy beszerzi az ügyfelei hiányzó okmányait, legalizálja az egykor kockás papírra írt ingatlan adásvételi szerződéseket, vagy állást keres a családfőnek. Aztán a családdal közösen elkészíti a ház felújítási tervét, költségvetést ír, és segíti őket a banki ügyintézésben.

„Egyszer egy nagyon kedves fiatal pár volt az ügyfelem. Csak 18 és 20 évesek voltak, és hiába tartották a kezükben az összes szükséges papírt, a bankban senki nem vette komolyan őket. Végül a karácsony előtti utolsó munkanapon kora reggel értük mentem, beültettem őket a kocsimba, és azt mondtam: addig nem állunk meg, amíg meg nem szerezzük nektek a támogatást! Nekiindultunk, és minden bankba bementünk, ami útba esett. Az asszonyka már sírt a sok elutasítás miatt. Végül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesden találtunk egy kedves banki ügyintézőt, aki hajlandó volt befogadni a hitelkérelmüket. Azóta már áll a házuk, és megszületett a kisbabájuk is.”

Maca a családok sorsát később is figyelemmel kíséri, együtt örül velük a kisebb sikereknek is, és időnként ellátogat hozzájuk, hogy megdajkálja a gyerekeiket. Ha végigmegy az utcán, az a legnagyobb öröm számára, hogy látja a fejlődést: tudja, hogy kinek van új konyhája vagy fürdőszobája, hol lett felújítva a tető, vagy korszerűsítve a fűtés. „Nagyon sokat számít, hogy meleg van-e a házban, tudnak-e rohangálni, játszani bent a gyerekek, vagy naphosszat csak kucorognak összebújva a kanapén.”

A családok továbbadják az ismerőseiknek Maca telefonszámát. Ennek is köszönhető, hogy a Felzárkózó települések programban 250 családnak több mint kétmilliárd forintnyi állami támogatást és hitelt sikerült igénybe venni. Munkája elismeréseként Macát 2023-ban Jelenlét díjjal tüntették ki. 

Maca pártfogoltjai között van ötgyerekes anyuka, aki érettségizni készül, jogosítványra vágyó fiú, és kiemelkedő kézügyességgel rendelkező fiatal lány is. „Még a Tanodában dolgoztam, amikor észrevettem, hogy az egyik gyerek nagyon szépen rajzol, meg is kértem rá, hogy fessen mesefigurákat a falakra. Egy alapítványtól sikerült pénzt szereznem neki, hogy továbbtanulhasson. Most Egerbe jár egy magániskolába. Minden félév végén elküldjük a bizonyítványát az alapítványnak egy köszönőlevéllel, és ha végez, személyesen is odamegyünk majd, hogy köszönetet mondjunk a támogatásért, és viszonzásul mi is felajánljuk nekik a segítségünket.”

És hogy bírja mindezt energiával? Azt mondja, ez nem munka neki: akármennyit ad másoknak, azt mindig sokszorosan visszakapja. „Ha megnyerném a lottó ötöst, akkor is ezt csinálnám. Senki nem állíthat meg. Látom a problémák gyökerét, és vannak ötleteim, hogy milyen eszközökkel lehetne megoldani őket.”