Afrika legnagyobb nyomortelepén, a kenyai főváros Kibera nevű negyedében sok százezer ember nélkülözi az egészséges ivóvizet és a megfelelő higiéniai feltételeket. Köztük is leginkább veszélyeztettek a gyermekek, akik közül minden harmadik ötéves kora előtt a szennyezett víz okozta betegségbe hal bele.
Ezt a problémát észlelve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2012-ben egy vécéket, zuhanyzókat és vízvételi lehetőséget biztosító szanitációs központot épített a Nairobiban található telepen, azonban a környékbeli építkezések miatt nemrég megszűnt a hozzáférés az egészséges ivóvízhez: átvágták a központ földalatti vízvezetékét. A megoldást egy közeli iskola segítségével találta meg a Szeretetszolgálat és helyi partnerei, ahol egy komplex beruházásba: kút fúrásába, kerítés építésébe és mosdóblokk létrehozásába kezdtek, amely a nyomorban élő kisiskolások, a szanitációs központ és a szegregátum többi lakója számára is megbízható, hosszútávú segítséget jelenthet.
A legszegényebbek gyermekeit tanító Mashimoni általános iskola és gimnázium maga is számos problémával küzd. A napi 2 dollárnál kevesebből élő szülők sokszor nem tudnak tandíjat fizetni, ezért a közel négyszáz diák oktatását végző intézményben nincs pénz a tanárok rendszeres fizetésére, tankönyvekre, megfelelő iskolai étkeztetésre és elegendő vízre sem. Az illemhelyek rossz állapotúak, számuk kevés, ezért a szünetekben hosszú sorokban várakoznak a diákok és a tanárok, kézmosásra pedig nincs lehetőség. Az elégtelen higiéniai körülmények, valamint a megfelelő étel és tiszta ivóvíz hiánya a gyerekek megbetegedéséhez és az iskolából való kimaradáshoz vezet. Ami komoly probléma, hiszen a nyomorból való kitörés lehetőségét az oktatás jelenthetné.
Évtizedes tapasztalatára építve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy komplex vízügyi és higiénés fejlesztést kezdeményezett, aminek keretében az iskola területén egy kutat fúrnak. Így az iskolások egészséges, megbízható ivóvízhez jutnak, valamint a fennmaradó vizet az iskola értékesíteni is tudja, így biztosított lesz a tanintézmény jövője. Felújítják és kibővítik a vécéket, mosdókat és újjáépítik az iskolát körülvevő roskatag kerítést, hogy tényleges biztonságot nyújthasson a rosszhírű környéken az iskola tanulói és dolgozói számára.
A környezeti és pénzügyi fenntarthatóság érdekében a kutat működtető szivattyú napaelemről üzemelne, amely 3,6 millió forintba kerül.
Aki segítené a Mashimoni iskola diákjait, adományával életeken változtathat. A napelem megvásárlásnak támogatásával az iskola diákjai egy minőségi oktatási környezetben tanulhatnak, és nagyobb eséllyel törhetnek ki a nyomornegyedből.
Sok csepp sokra megy! Már 2500 forint is hatalmas segítség. Tudtad, hogy:
- ez több pénz, mint egy kiberai lakos átlagos heti bevétele
- ennyi pénzből 800 liter vizet lehet vásárolni a nyomornegyedben, ami egy kisgyermek félévi ellátását biztosítja
- ennyibe kerül egy diák kétheti iskolai étkeztetése
- ez egy diák havi tandíjának megfelelő összeg.
A programot az adomanyozz.hu oldalon keresztül lehet támogatni:
https://adomanyozz.hu/gyujtes/afrika
A Mashimoni iskolában indított programról bővebben:
Hírek a projektről:
https://nemzetkozi.maltai.hu/hirek/2023/10/higienes-kepzes-a-kenyai-mashimoni-iskola-diakjainak/