A napok óta tartó intenzív esőzések során kialakult árvíz és belvíz miatt az erdélyi Háromszéken (Kovászna megye) kilenc települést öntött el a víz, több száz embert kellett kitelepíteni az otthonából, és több száz hektár földterület került víz alá. Az embereket közeli települések sportcsarnokaiban helyezték el, míg házaikból visszahúzódik az ár, és azok újra lakhatóvá válnak. A helyszínen zajló karitatív munkát a Romániai Máltai Szeretetszolgálat koordinálja, mely élelmiszerrel és melegételosztással segíti a bajba jutottakat.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a romániai partnerszervezetével egyeztetve öttonnás segélyszállítmányt, azonnal fogyasztható konzervételeket, tartósélelmiszert, valamint több száz ember ellátására elegendő melegételhez szükséges alapanyagot, nagy mennyiségű tésztát, lencsét, paradicsomkonzervet, illetve tisztálkodó szereket és higiéniai termékeket indít a térségbe. Az adományokat a helyi máltai munkatársak irányításával juttatják el a rászorulókhoz.
A helyszínre indul a magyar segélyszervezet mobilkonyhája is, így az erdélyi máltaiakkal közösen két területen tudnak melegételt készíteni és osztani. Az víz levonulása után szükség szerint a házak kiszárításához és fertőtlenítéséhez szükséges technikai segítséget nyújt majd a magyar Szeretetszolgálat, nagy teljesítményű szivattyúkkal, ipari falszárítógépekkel és a készülékeket árammal ellátó aggregátorokkal.
A magyarországi máltai szervezet a helyreállításhoz szükséges fertőtlenítő- és tisztítószerekre, valamint tartós élelmiszerek vásárlására adománygyűjtést hirdet, a pénzadományokat az adományozz.hu oldalon keresztül vagy banki átutalással az 11784009-20200745 számlaszámon fogadják.