Az öntözéssel művelhetővé tett területen sikeresen lezajlott az őszi betakarítás, és a több száz állat elhelyezésére alkalmas istállót is használatba vették már. A Szíria déli részében, Bosra, Houran és Jabal Al-Arab görög melkita egyházmegyében megvalósított program a háború során sokat szenvedett, a harcokban és a terrortámadások alatt rengeteg fiatalembert elveszített térség életkörülményeinek javítását szolgálja, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a legszegényebb körülmények között élő közösség önellátóvá váljon. Szíriában a háború kitörése előtti  szinthez képest harmincszorosára emelkedett az élelmiszerek ára, miközben a szárazság és az üzemanyaghiány miatt jelentősen csökkent a megművelt területek nagysága.


A magyar kormány támogatásával, a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével megvalósult mintagazdaság teljes kiépülése után 300 hektáros terület mezőgazdasági hasznosítását teszi lehetővé, ami közvetett módon az egyházmegye fejlesztését és a keresztények jelenlétének erősítését is elősegíti.



A szárazságtól sújtott területek vízellátásához 5 kútrendszert építettek ki, ezeket részben napelemekkel üzemeltetik. Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek. A program első részében 100 hektáron végeztek előkészítő munkálatokat: a talajnedvességet megtartó módszereket alkalmazva levegőzették a földet és gyomirtást is végeztek. A helyi partnerszervezetek 66 tonna vetőmagot vásároltak, borsot, fokhagymát, árpát, burgonyát, paradicsomot és uborkát ültettek. Az őszi betakarítás után sikeresen lezajlott az értékesítés is, majd fokhagyma termesztéséhez készítették elő a talajt. Az állattenyésztés újraindítására többszáz állatot befogadni képes istállót építettek a projekt keretében. Az állomány 10 tehénnel, 35 borjúval és 100 báránnyal indult, majd további 200 birkával bővült tovább. A takarmányozásra 50 hektáron termelnek lucernát, a hozamot öntözéssel növelik.
Nemrég lezárzult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy másik, a háború utáni újrakezdést támogató programja, ennek során kétszáz lakást építettek újra Homszban. A város súlyos károkat szenvedett a harcok alatt, Aleppo után itt volt a legnagyobb a pusztítás, az otthonok több mint fele lakhatatlanná vált. A Máltai Szeretetszolgálat a belső menekültek hazatérését segítve a Caritas Syria püspök-elnökével és a melkita görögkatolikus egyházzal együttműködve, ugyancsak a Hungary Helps Program támogatásával kétszáz lakást állított helyre. A hazatérő menekültek visszailleszkedését egy ideiglenes gyógyszertár felállítása is segíti.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hosszú ideje végez humanitárius tevékenységet a Közel-Keleten, a menekültek és migránsok helyben megvalósuló támogatására fókuszál, segélymunkájának kiemelt területe Szíria.