Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke köszöntötte Vajda Attilát, a Budaörsi Gondviselés Háza fogyatékossággal élő lakóit és a vendégeket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan emberek felé kell elindulnunk, akik várják, hogy a náluk jobb helyzetben lévők elinduljanak feléjük: „Valójában mindannyian rászorulunk a másik emberre. A Máltai Szeretetszolgálat útjai a halmozottan fogyatékos emberekhez is elvezetnek, helyet keresünk számukra a társadalomban, mert elég nagy a világ, és elég nagy a szívünk is ahhoz, hogy minden egyes embernek meglegyen a helye az ég alatt. Az ember a másik embernek ajándéka: el kell indulnunk egymás felé, hogy aki segítségre, egy másik emberre vár, az ne hiába várakozzon. A világ ezekből a találkozásokból gyógyul és erősödik, így lesznek életről tanúskodó közösségeink. A rászoruló emberek, a Máltai Szeretetszolgálat és mindenki nevében köszönöm a Vajda-Papír programját, hogy ilyen fontos támogatónk lett ebben a szolgálatban.”
Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító-ügyvezetője az adomány átadásakor a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. Azt mondta, minden időben fontos a rászorulók támogatása, de a mostani, rendkívüli gazdasági körülmények között a szolidaritás nélkülözhetetlen. Vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek szinte megoldhatatlan nehézséggel néznek most szembe, őket támogatni mindig is a Vajda-Papír fő törekvései közé tartozott. „A segítség aktualitása soha nem szűnik meg, mindig vannak rászorulók, de szerencsére mindig vannak olyan cégek, emberek – bízunk benne, hogy egyre többen –, akik szeretnék enyhíteni mások terheit. Remélem, hogy a Vajda-Papír társadalmi felelősségvállalása, 2020 óta tartó együttműködése a Máltai Szeretetszolgálattal sokaknak követendő példát mutat – emelte ki az ügyvezető igazgató.
A vállalatcsoport Ti mind hősök vagytok! címmel szervezett jótékonysági akcióban ellátta higiéniai papírtermékkel a karitatív szervezet szociális és egészségügyi ellátó hálózatát. A vállalat 2021 tavaszán 6000 hátrányos helyzetű gyermeket, 2021 őszén pedig több száz hátrányos helyzetű családot látott el egy esztendőre elegendő higiéniai papírtermékkel. A jótékonysági akció ahogyan az elmúlt években, idén is az Ooops! vásárlókkal és a partnerekkel való összefogás révén valósulhatott meg.
A képeket Kovács Bence készítette. Az adománnyal kapcsolatos sajtóközlemény ide kattintva elérhető.