Közösségi terek és lakószobák fertőtlenítésére alkalmas ózongenerátorral, érintésmentes fertőtlenítőszer adagolóval és szintén érintés nélkül használható lázmérővel segíti a Nemzeti Humanitárius Tanács a Nemzeti Összefogásban beérkezett adományokból a bentlakásos szociális intézményeket. Az eszközöket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerezte be 32 millió forint összértékben. Győri-Dani Lajos a szervezet ügyvezető alelnöke elmondta, az eszközök beszerzését az intézmények vezetőivel egyeztetve végezték, hogy olyan berendezéseket vásároljanak a támogatásból, melyek a védekezést segítik. A sajtót a Szeretetszolgálat Batthyány téri központjának udvarán tájékoztatták az adományok átadásáról. „Az udvaron vagyunk, mert ebben a nagy épületben idős embereket gondozó intézményünk is működik, ahol ismét látogatási tilalom van, ezért a házba is csak az itt dolgozó munkatársaink léphetnek be. Most is a legfontosabb feladatunk az idős embereket megvédeni. Az intézményben élő idősek élete nagyon nehéz ebben az időszakban, hiszen elvesztették a szeretteikkel, családjukkal való találkozás lehetőségét. Ezért az intézményfenntartóknak, mint a Máltai Szeretetszolgálat, különösen nagy a felelősségük, hogy amellett, hogy megakadályozzák a vírus bejutását az intézményekbe, meg tudják őrizni az izolált körülmények között az idős emberek lelki egészségét is.”

Az ügyvezető alelnök az eszközökről szólva kiemelte, mind arra szolgál, hogy megakadályozza, hogy a vírus bekerüljön az intézménybe, illetve izoláció vagy beköltözés esetén segíti a fertőtlenítést a helyiségekben. A beszerzés során fontos szempont volt, hogy az eszközök magyar gyártmányúak legyen, ezért a lázmérőtől eltekintve magyar gyártóktól származó eszközöket vásároltak. 790 érintésmentes kézfertőtlenítő berendezés, 350 darab hőmérő és ötvenkét ózongenerátor kerül a szociális intézményekbe.

Soltész Miklós, aki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke elmondta, 15 millió forint értékű eszközt kapnak az állami fenntartású, vagyis a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményei, a civil fenntartású intézményeket pedig 5 millió forint értében segíti a tanács. Több mint 12 millió forint értékű védőeszközt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint az Ökomenikus Segélyszervezet intézményeibe juttatnak el.
Az államtitkár hangsúlyozta, miközben a járvány idején fenn kell tartani a mindennapi élet működését, meg kell óvni a szociális intézményekben élő idős emberek vagy fogyatékossággal élők egészségét, ezt szolgálják a védekezést segítő eszközök.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a védekezés sikerét jelzi, hogy az országban működő 1600 időseket, fogyatékkal élőket, illetve pszichiátriai- és szenvedélybetegeket gondozó intézménynek mindössze négy százalékát érte el a vírus. Az ország működésének fenntartásához szükség van a szociális gondozó intézmények bizonyos fokú izolációjára, ami eddig sikeresnek bizonyult. Ezekben az intézményekben 42 ezer ember dolgozik, akiknek fokozott a felelőssége a védekezésben, az ő munkájukat is segítik ezek az eszközök - mondta az államtitkár. Az államtitkár azt is kiemelte, a szociális szférában dolgozók munkáját segítik és a veszélyeztetett emberek biztonságát szolgálják azok, akik a közösségi közlekedés és társadalmi érintkezések során betartják a szabályokat.