Az adománygyűjtés keretében eleinte csak egy felvidéki településre hoztak csomagokat, ma már az egész Kárpát- medencébe jut az összegyűjtött adományokból. A főként élelmiszerből, tisztálkodási szerekből, játékokból álló ajándékcsomagok elsősorban a fővárosból és környékéről érkeztek. Az akcióban 34 intézmény vett részt és közel tíz tonnányi adományt gyűjtöttek össze. A Felvidéken Alsóvály, Gömörmihályfalva, Kálosa, Méhi, Naprágy, Kövecses, Hanva, Budaháza és Nagytárkány tagintézményei is átvehették a nekik szánt adományokat. Olyan települések ezek, ahova nem igazán jut egyébként elegendő figyelem. A magyar nyelvű óvodák, iskolák és otthonok képviselői sorra érkeztek a célzottan válogatott, dobozolt ajándékokért.

Csomagosztás Gömörön

Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviseletében az akcióban résztvevőknek gyermeküdültetési lehetőséget is felkínált. Így 6 és 10 éves kor közötti gyerekek négy kísérővel Lichteinsteinben háromhetes tanulmányúton vehetnek részt. A program megszervezését 1991 óta vállalja a szervezet.

A perbenyiki Jó Pásztor Házba TV készülék, illetve videó lejátszó készülék is jutott. A négy édesanyát és tizenegy gyermeket befogadó anyaotthonban élők örömmel fogadták a felajánlást. Szabóné Kozár Éva intézményvezető televíziónyilatkozatában arról beszélt, jól jön nekik a segítség, hiszen az anyukák nincstelenként kerülnek ide, a gyereken kívül semmijük nincs. Főként az első időszakban vannak nehéz helyzetben, hiszen egy- két hónapig is eltart, amíg a segélyt megkapják.

Czibolya Gábor a Szent László Társulat elnöke az esemény kapcsán arról beszélt, jó érzés volt megtapasztalni az adományozók elkötelezettségét a magyarság lelki és szellemi egysége iránt. A nemzeti összetartozás évében újra megtapasztalhattuk, hogy határokon innen és túl mind összetartozunk.