Tavasszal volt lehetőségünk részt venni a CIF pályázatán, amelyen nyertünk is, így augusztus folyamán a Silvanus sétányon található, a Zemplén Győző utcai, illetve a Gyűrű utcai Máltai Játszóterek újulhattak meg – mondja Folmeg Balázs, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "Játszva megelőzni" Programjának szakmai vezetője. A projekt záróakkordjára augusztus 29-én került sor, amikor a CIF és a SPAR önkéntesei, valamint a helyi családok – összesen hetven fő – kisebb „akciócsoportokban”, de közös erővel pucolták, festették, rendezték és szépítették a Gyűrű utcai játszóteret. A teljes kültéri takarítás és felújítás nyomán a betonburkolatok, a homlokzatok, a játékok, a padok, de még a növények is új külsőt kaptak.

A megújult szabadidős terek rengeteg embernek jelentenek kikapcsolódást, Békásmegyeren található ugyanis az ország egyik legnagyobb lakótelepe, ahol mintegy 60 000 ember él. A Gyűrű utcai játszóteret a nyári időszakban 300-350 fő, télen körülbelül 60-100 ember látogatja naponta, tehát egy forgalmas, népszerű közösségi találkozóhelyről van szó. Mint minden Máltai Játszótérnek, ennek a játszóparknak is különlegessége, hogy nem csak az eszközök igénybevételére, de a gyerekek fejlesztésére, beilleszkedésére, kibontakozására és élményszerzésére is lehetőséget nyújt azáltal, hogy közösségépítő, kulturális, fejlesztő programokat is szervez – ráadásul nem csak a gyerekeknek.



Folmeg Balázs kiemeli: arra törekednek, hogy a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig mindenkinek biztosítsák a biztonságos és tartalmas szabadidőtöltést, a védett környezetet a közösségi élethez. A Gyűrű utcában jellemzően nyolc év feletti gyerekek találhatók nagyobb számban, így a kamaszos programok előnyt élveznek, úgymint a sport, a társasjáték, vagy a barkácsolás csínját-bínját a gyerekekkel megismertető Gentleman Klub – sorolja a szakmai vezető.



Arról, hogy egy játszótérnek mi a szerepe egy közösség életében, Folmeg Balázs úgy vélekedik: a cél mindig az, hogy azokon a helyeken, ahol Máltai Játszóterek működnek, önsegítő kisközösségek jöjjenek létre. A helybéliek ne csak a játszótéren leljenek biztonságra, hanem az ott kialakított kapcsolatok révén az egész közösség egy támogató közeggé váljon, és egy-egy felmerülő problémára ez a kisközösség képes legyen megoldást nyújtani. Mindemellett, mint mindegyik Máltai Játszótéren, úgy az idén 21 éved Gyűrű utcai játszótéren is a gyerekek kibontakoztatása áll a középpontban: az egész napos játék és sporttevékenység révén nonformális, élményszerű eszközökkel lehet a gyerekeknek információt átadni, készségeiket fejleszteni és segítséget nyújtani nekik a tanulásban.

Augusztus 31-én egy másik fontos játszótéri eseményre is sor kerül: a Zemplén Győző utcai játszópark huszadik születésnapja alkalmából egész napos családi program várja a látogatókat: lesz játék, ugrálóvár, trambulin, arcfestés és különböző kézműves programok. Sőt, neves fellépők - mint például a Hahó Együttes és Nokedli bohóc - mellett koncertet ad a játszótér kis gitárosaiból álló zenekar is.

A részletes program a szombati buli Facebook-eseményénél, IDE kattintva olvasható.