Július elején a Tiszaszalkai Csoport örömmel fogadta el Márkus Noémi tiszteletes meghívását a plébániai gyerekprogramokra. A csoport önkéntesei az előkészítésben és az ellátásban is segédkeztek, de elsődleges feladatuk a gyerekek szórakoztatása volt. Játszóházat szerveztek és kézműves foglalkozást tartottak a résztvevőknek.

A plébániai játszóház után családi napot tartott a csoport, melyre szép számmal érkeztek a családok. A napot istentisztelettel nyitották és az egész rendezvény a szórakozásról szólt. Többféle játék tette színessé a napot, melyek közül különösen is kedves volt a Szeretetszolgálat ugrálóvára.


Az ilyen alkalmak boldogságot csalnak a résztvevők arcára és örömkönnyeket a mi szemünkbe. Így érezzük, hogy jó úton járunk.

Kósa Józsefné önkéntes