Az átfogó cél, hogy az úgynevezett konvergencia régiókban (ahol az egy főre jutó GDP kevesebb az EU átlag 75 százalékánál) élő magyarok egészségi állapota javuljon, és az egészségügy terén tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségek csökkenjenek. A konzorciumi partnerek jó gyakorlatok megosztásával, valamint hazai és határon túli együttműködések kialakításával, megerősítésével kívánják elérni a kitűzött célt.

A hátrányos helyzetű településeken javul az alapvető egészségfejlesztési szolgáltatások elérése, ami a betegségek megelőzését segíti. Fontos cél az egészségtudatosság növelése a Kárpát-medencében, hangsúlyozottan azokon a területeken, ahol a lakosságot a helyi egészségügyi és szociális rendszer nem éri el. Kiemelt feladat az idősödő lakosság életminőségének javítása is a segítő szolgálatok és szolgáltatások fejlesztésével. Az önkéntesség, valamint a felelős állampolgári szerepvállalás fejlesztése és elősegítése ugyancsak kiemelt területnek számít az egészségügyben és az idősügyben egyaránt.

A projekt a konzorciumi partnerek, valamint a szomszédos országok helyi civil szervezeti kapacitásait fejleszti azzal, hogy hozzájárul a szakemberek továbbképzéséhez, szervezetfejlesztési célokhoz és az úgynevezett „hálózatosodás” kialakításához. A lakosságot közvetlen érintő, összehangolt, rendszerszintű megoldásoknak köszönhetően az egészségtudatos attitűdök javulása mellett a betegségek, valamint a betegségkockázatot jelentő magatartásformák korai felismerése is meghonosodhat. A projekt keretében lehetőség nyílik a tevékenységek központi összehangolására, módszertani irányítására, valamint monitorozására. A projekt során elkészülő, összefoglaló tanulmány megállapításai és javaslatai implementálhatóak Magyarország egészségügyi rendszerébe.

A Máltai Szeretetszolgálat feladatainak ellátása során számos olyan programot hozott létre, melyekkel a hátrányos, illetve halmozottan helyzetű, társadalmi csoportokat segíti, ilyen többek között a telepeket járó orvoscsoport, a 24 órás Egészségügyi Centrum, a Tüdőszűrő busz, a Máltai Mentőszolgálat, a Webnővér program, vagy az Elsősegély oktatás.  Az EFOP-1.12.1-17-2017-00007 azonosító számú projektben a konzorcium a fent említett területeken komplex problémákat céloz meg, és ezekre kínál megoldást.
A projektről bővebb információt a https://maltai.hu/tamogatott_programok oldalon olvashatnak.

A projekttel kapcsolatos további információkért keressék bizalommal Nagy Ferencet (ÁEK) vagy Lázár Alpárt (MMSZ)

Elérhetőségek:  nagy.ferenc2@aeek.hu, +3630/361-2763
                          lazar.alpar@maltai.hu,   +3630/406-0610