Augusztus 14-én látogatott el Dr. Porpáczy Krisztina egészségügyi államtitkár a Heves megyei felzárkózó településekre, hogy megismerje, milyen az élet és az egészségügyi helyzet a városoktól távol eső kis falvakban.Az út izgalmairól és tapasztalatairól az államtitkár így fogalmazott Facebook oldalán tett bejegyzésében:

Egy pénteki nap – tárgyalóasztaltól az út közepén át Hevesig
 
Péntek reggel még tárgyalóasztal mellett kezdődött a napom. A kórházban rekedt gyermekek ellátásának finanszírozásáról egyeztettem Bódis Kriszta munkatársával, majd az Egészségügyi Minisztérium kollégáival a keresőképtelenséggel kapcsolatos problémákat és a lehetséges megoldásokat tekintettük át.
 
Ezután Nagy Ferenc kollégámmal Heves felé indultunk, hogy személyesen is megismerjem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felzárkózó településeken végzett munkáját.
 
Az út azonban váratlan fordulatot vett.
Feri észrevett az úton egy földön fekvő motorost. Megálltunk, és orvosként azonnal tettük a dolgunkat. A férfi eszméletlen volt, nem mozdult, légútja nem volt stabil. Értesítettük a mentőket és megkezdtük az ellátását. Mire a mentőegység megérkezett, már stabilan lélegzett, keringése rendeződött.
 
Az ilyen pillanatokban minden más megszűnik körülöttünk. Csak a beteg van és a feladat.
 
Innen folytattuk utunkat Tarnabod, Átány, Kömlő és Heves felé.
 
A Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival bejártuk a településeket. Láttam egymás mellett a mélyszegénység nyomait, romos házakat és a Máltai Szeretetszolgálat által épített új otthonokat. Beszélgettem az ott dolgozókkal, az iskola igazgatójával, pedagógusokkal és egészségügyi szakemberekkel.
 
Mindenhol ugyanazzal a kérdéssel kezdtem:
Miért jött ide? Miért maradt itt?
Volt, aki több mint húsz éve dolgozik ezeken a településeken. És talán ez volt számomra az egyik legfontosabb tapasztalat: a felzárkóztatás nem egyszerűen pénz, épület vagy program kérdése. Emberek kellenek hozzá, akik hosszú éveken keresztül ott maradnak, ismerik a családokat, és kiérdemlik a közösség bizalmát.
 
Egészségpolitikai szempontból különösen érdekes volt számomra a Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program telemedicinális modellje. 2024 nyarára már 35 településen működött rendszeres telemedicinális ellátás, közel 40 ezer ember egészségügyi ellátását támogatva.
Amit ott láttam, az jóval több egy videóhívásnál.
 
A beteg mellett képzett egészségügyi asszisztens van, aki az orvos irányításával elvégzi a szükséges vizsgálatokat. A rendelőkben helyben elérhető többek között EKG, laboratóriumi diagnosztika – például CRP, INR és HbA1c is. A rendszerhez pedig kardiológus, endokrinológus, pulmonológus és bőrgyógyász teleszakorvosok kapcsolódnak.
 
Vagyis nem a beteget próbáljuk mindenáron eljuttatni az egészségügyhöz, hanem az egészségügy egy részét visszük oda, ahol a beteg él.
És ennek már mérhető eredménye is van. A távkardiológiai segítség bevezetése után a területi kardiológiai szakellátásba történő továbbküldések aránya 11 százalékról 5 százalékra csökkent, miközben a mobil ultrahang segítségével az ultrahangvizsgálatok döntő része helyben elvégezhetővé vált.
 
Ez azért különösen fontos, mert ezeken a településeken nem pusztán orvoshiányról beszélünk. A szakrendelő sokszor messze van, a közlekedés nehéz, és a betegeknek az időpont megszervezése vagy maga az eljutás is akadály. A program tapasztalatai szerint a szakellátásra irányított betegek több mint 90 százaléka kért segítséget az időpontfoglaláshoz vagy az eljutáshoz.
Számomra ezért ennek a pénteki látogatásnak az egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a telemedicina nem az orvos-beteg kapcsolat helyettesítéséről szól.
Hanem arról, hogy az orvosi tudást, a diagnosztikát és a szakellátást közelebb vigyük azokhoz, akik ma a legnehezebben jutnak hozzá.
 
Hosszú péntek volt. Finanszírozás, szabályozás, egy váratlan sürgősségi ellátás az út közepén, felzárkóztatás, oktatás és telemedicina.
Látszólag nagyon különböző ügyek.
Valójában mind ugyanarról szólnak: hogyan tudjuk úgy átalakítani az egészségügyet, hogy a segítség valóban eljusson oda, ahol szükség van rá.