A lelkinap házigazdája éppen az az önkéntes csoport volt, amelytől a régiós lelkinap hagyománya annak idején elindult: összesen 60 résztvevőt látott vendégül a lelkinapon a Máltai Szeretetszolgálat Nyírbátori Csoportja szeptember 6-án. 

A résztvevők megtekintették a Báthori István Múzeumot, majd szentmisén vettek részt a Báthori István katolikus iskola diákjaival közösen. A misét Babály András atya, a helyi önkéntes csoport lelkivezetője celebrálta. Az iskolában elfogyasztott ebéd után a római katolikus templomban zenés áhítatot tartott a nyírbátori önkéntes csoportot vezető Kertész-házaspár. Szél Barnabás régiós lelki vezető a Jézussal vállalt szenvedés értelméről és a rászorulókkal való compassio, vagyis együttérzés értékéről osztott meg gondolatokat. Végül kötetlen beszélgetésre volt lehetőség, ahol a különböző településekről érkező Máltai testvérek megoszthatták egymással örömeiket, nehézségeiket, tapasztalataikat és jó gyakorlataikat. A régiós lelkinap, amelyen évről évre összegyűlnek a régió máltai önkéntesei és munkatársai, jó lehetőség az Istenhez és az egymáshoz való közelebb jutásra, a testi-lelki feltöltődésre.