A katolikus egyházban régi szokás a házak, otthonok év eleji megáldása: ez eredetileg Vízkereszt ünnepéhez kötődik. E hagyományt követve február 7-én házszentelést tartottak a Máltai Szeretetszolgálat Észak-Alföldi Regionális Központjának épületében, ami egyben a debreceni önkéntes csoport székhelye is. A közös imádsággal kísért szertartást a karitatív szervezet régióvezetője, Fodor András katolikus pap vezette, aki nem csak az épületet, de az önkéntesek által hozott vallási jelképeket, kegytárgyakat is megáldotta. A hagyomány szerint az ajtók szemöldökfáira a 2023-as év számjegyei és a „Christus Mansionem Benedicat” (Krisztus áldja meg e házat) latin nyelvű áldásformula kezdőbetűi kerültek. A szertartást az adományosztásra szolgáló helyiségben, a krízisirodában kezdték, mert – Fodor András atya indoklása szerint – a máltai munkatársak itt szolgálják a legközvetlenebbül a rászoruló embereket, vagyis a katolikus hit szerint magát a szenvedő Krisztust.

Képek a házszentelésről: