A Dél-budai Szociális Központ éjjeli menedékhelye 2023. november 29-én nyílt meg ötvenkilenc férőhellyel. A négy utcai gondozószolgálat 2024 augusztusában került ide, szeptemberben pedig átköltözött a Rimaszombati útról a nappali melegedő, a korábbi ötven helyett immár nyolcvan férőhellyel. A melegedőhöz csatoltan november 1-től április 30-ig működnek az időszakos férőhelyek, jelenleg tizenöt fő számára. Tíz férőhelyet érkezési sorrendben töltenek fel, ötöt pedig a krízisautóval érkezőknek tartanak fenn.

Biró Péter, aki korábban a Rimaszombati úti integrált intézmény vezetője volt, kapta meg ezt a szép, és úgy tűnik, számára igazán testhez álló feladatot: keressen új helyet, álmodjon meg egy új intézményt. Így is lett, az álmok megvalósultak és új tervek is születtek. Fontosnak tartja, hogy szociális szakember tervezte az intézményt, aki tudja, hogy működik, mire van szükség: „Olyan ez számomra, mint egy életmű. A fejemben volt egy kép, hogy mit szeretnék: barátságos, modern, tiszta, rendezett intézményt, és ez is lett. Színes, vidám, szerintem jó itt lenni” – mondja.

Ókori építészt, Vitruviust idéz, aki szerint a tartósság, a funkció és az esztétikum három alapelve mentén kell megtervezni egy épületet. Németh Attila szociális munkás és Olajos Ottó, az üzemeltetés korábbi vezetője segítségével maguk is így gondolkodtak, tervezték el a berendezést, a burkolatokat, színeket... Az épített környezet hozzájárul a lakók közérzetéhez – vallja és hozzáteszi: egy leromlott állapotú szállóban a hajléktalan emberek azt érzik, hogy nekik ennyi jár. Itt teljesen emberhez méltó körülmények között tudnak lenni, értékelik ezt, ami a viselkedésükön is érezhető.

Valóban, kedvesen és nyitottan fogadnak az intézmény lakói, vendégei, a legtöbben szívesen beszélgetnek velünk. Alacsony küszöbű intézmény, ahol szállást kapnak, este 18 órától reggel 8-ig lehet bent tartózkodni, nap közben pedig a melegedő szolgáltatásait lehet igénybe venni. Itt találkozunk Zoltánnal, akinek mindkét lábát amputálták, kerekesszékben közlekedik. Nehéz számára, hogy az éjjeli menedékhelyről reggel el kell menni és csak délután ötkor mehet vissza, de a szabályokhoz alkalmazkodni kell és legalább fedél van a feje felett. Ottó bélelt kabátban ücsörög, nagyon fázik, pedig meleg van bent. 14 éves korától keményen dolgozott, volt juhász, bányász, dolgozott téesznél, kőműves mellett is. Jól tanult az iskolában, az Egri csillagokat szinte fejből tudta, Pakson még futóversenyen is ért el helyezést – szívesen emlékezik a gyerekkorára. Jószívű ember, cigit kérnek tőle, szó nélkül ad, pedig neki sincs sok. Károly és Anna – akik a többiekhez hasonlóan a keresztnevükkel szeretnének csak szerepelni – egy másik máltás menedékhelyen ismerkedtek meg és azóta, másfél éve együtt vannak, ők csak melegedni jöttek, a krízisszállón szeretnének majd aludni. Szeretnek itt lenni, meleg van, lehet fürödni, mosni... Anna meglepően csinos, nem gondolná az ember, hogy az utcán él, a melegedőben lehetősége van arra is, hogy sminkeljen, ápolja, lakkozza a körmeit.

Ideiglenes szállás, de ennek keretein belül megpróbálják a legtöbbet nyújtani azoknak az embereknek, akik hozzájuk fordulnak. Biró Péter fontosnak tartja, hogy amit a szociális munkások elkezdenek a hajléktalan emberekkel, azt be is tudják fejezni, legyen az tébé- vagy nyugdíj-ügyintézés, leszázalékolás, munkakeresés, orvosi ellátáshoz juttatás. Aki bekerül, számíthat rá, hogy másnap is lesz helye, és a szociális munkás viszi tovább az ügyét. Aki egészségileg, pszichésen képes rá, azt igyekeznek magasabb ellátáshoz juttatni, segíteni a felépülését, előmozdítani a munkavállalását, de ehhez sok idő kell.

A tavaly szeptemberben megnyitott melegedő hamar megtelt, a Rimaszombati úti intézményből mindenki átjött. Fontos, hiszen az otthoni szolgáltatásokat pótolja: az ember napközben biztonságos helyen lehet, tud pihenni, ételt melegíteni, zuhanyozni, ruhákat mosni, szárítani és szociális munkások segítségét is igénybe tudja venni.

Ágnessel az étkező előtt találkozunk. Szívesen mesél az életéről, szavaiból árad a hála, amiért gondoskodnak róla, szinte minden mondatban elmondja, mennyire hálás mindazoknak, akik foglalkoznak vele: Kenessey Balázsnak, aki a három évtized után bezárt vonat éjjeli menedékhely vezetője volt, Horváth Fanni és Kovács Viktor utcai szociális munkásoknak, akik kísérik. „Kifogtam két nagyon jószívű szocmunkást. Bármilyen kéréssel lehet fordulni hozzájuk, kiállnak az emberért, addig mennek, amíg sikerül valamit elintézni” – foglalja össze, amiért köszönettel tartozik nekik. Elviszik orvoshoz, a fogászati kezelését is elindították, az ügyintézésben maximálisan segítenek, beadták a kérelmet a leszázalékolásra. Adnak ruhát, tisztálkodószert és sok-sok tanácsot. Fél éve lakik itt, először a krízisszállón volt, két hónapja pedig  szobában. Vidéken élt korábban, de megszűnt a munkája és ezzel az albérlete is. Több tartós betegségben szenved,  szeretné elvégeztetni a kivizsgálásokat, beállítatni a gyógyszereket, és az a terve, hogy ha rendbejön, elmegy dolgozni. „Biztonságérzetet ad, hogy ha valami gond van, van kire számítani” – teszi hozzá, amikor a terveit sorolja.

Biró Péter nagyon fontosnak tartja, hogy az új intézményben a kollégák jobb munkakörülmények közt dolgoznak , hiszen, mint mondja „minőségi környezetben lehet minőségi munkát végezni”. Több helyiség van, elkülönült funkciókkal, a kríziautós szolgálat alatt igénybe lehet venni külön női és férfi öltözőt a pihenésre is, vannak irodák, több a mellékhelyiség, külön étkező és konyha van, ahol optimális körülmények között le lehet ülni enni.

Szükség van a jó munkakörülményekre ehhez a nehéz és összetett munkához. A dél-budai központ ad helyet négy utcai gondozó szolgálatnak, amely nyolc fővel működik. Szinte hihetetlenül nagy és változatos területet, a 11. kerület északi és déli részét, a 22. kerületet, valamint Budaörsöt és kistérségét látják el: 210 négyzetkilométeres területet, éves szinten félezer embert. Az ellátotti kör is változatos: vannak a belvárosban az utcákon, a pályaudvaron élők, és kunyhókban lakók is, hiszen Duna-parti rész, erdők, zártkerti övezetek is tartoznak a területhez.

A krízisellátás kiszámíthatatlan: van, hogy egy műszakban egy bejelentés sem érkezik, máskor több mint 200 kilométert is mennek az autóval. A feladatuk biztonságba helyezni az embereket, nem szeretnek ott hagyni senkit az utcán. De van náluk takaró is, a legrosszabb esetben adnak belőle néhányat, hogy aki semmiképpen nem akar velük menni, az is átvészelje az estét.

A beszélgetésünk úgy kezdődött, hogy még az első kérdést sem sikerült feltenni, már csöngött a telefon, jelezte a diszpécserszolgálat, hogy lakossági bejelentés érkezett, a Battyhány téren a Szent Anna-templomnál valakinek segítségre van szüksége. A rugalmasság itt nélkülözhetetlen, hamar autóba pattantunk és út közben beszélgetünk, a szokásos esti dugóban bőven jut idő erre is.

A templom előterének térdeplőjén találjuk Sándort, sokat próbált embernek látszik, akiről ki is derül, hogy régi ismerős: a szociális munkásként aznap este krízisautózó Németh Attila már tíz éve, máltás munkájának kezdetén is találkozott vele. Miután kölcsönösen felismerik egymást, nem kérdés, hogy velünk jön-e, a szükség mellett a bizalom is megvan. Nem szabad bevonódni ezekbe a történetekbe, magyarázza Attila, mert a krízisautóval nem hosszú távon kezelik az eseteket, a feladatra, a következő órára kell koncentrálni, azt kell hatékonyan elvégezni. Különös, de a kívülálló számára mégis érezhető valamiféle bensőségesség a találkozásban, pedig rutin feladat, gyors segítségnyújtás egy ittas állapotban lévő, meglehetősen haragos férfinak.

A nappali melegedő, az egyik utcai gondozó szolgálat és az éjjeli menedékhely hamarosan integált intézménnyé válik, azt követően kérnek engedélyt az időszakos férőhelyek bővítésére is. Biró Péter reméli, a további tervek is hamarosan megvalósulnak: „ Szeretnék női és férfi lábadozót, egy hajléktalanok otthonát és a felső szinten kiléptető lakásokat vagy magasabb komforfokozatú átmeneti szállót...A munkánk nem állt meg, még sok minden van a fejemben.”

 

Melegruhát gyűjt Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat

Melegruha-gyűjtést hirdet hajléktalan emberek számára Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat. Felnőtt, elsősorban férfi téli ruhákat, pulóvereket, kabátokat, meleg nadrágokat, nagy méretű (40+) vízhatlan cipőket, alsóneműt és zoknit is vár a karitatív szervezet. Az adományokat hétfőtől szombatig 15 és 19 óra között lehet leadni a Miklós utca Integrált Hajléktalanellátó Központban.

A nyirkos, hideg téli időszakban a közterületen fedél nélkül élő emberek egészségének és méltóságának védelmében a Máltai Szeretetszolgált a hajléktalanellátó inézményeiben nemcsak biztonságos szállással és élelmiszerrel, de száraz, melegruhával is segíti a hajléktalan embereket. Ilyenkor gyakrabban van szükség a ruhák cseréjére, hiszen az elázott kabát, cipő, ruházat tisztítására bár van lehetőség a nappali melegedőkben, száradásuk tovább tart, és váltás ruha tárolására az utcán élő embereknek nincs lehetőségük. Ezért fontos, hogy az intézményekben legyen készleten megfelelő mennyiségű és minőségű meleg ruha. A Máltai Szereretszolgálat azt kéri, hogy az öt évnél nem régebbi, használt, de kifogástalan állapotú ruhákat, kimosva és zsákba vagy dobozva rakva vigyék el a felajánlók az adományokat gyűjtő Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központba. A zsákokra, dobozokra írják rá, mit tartalmaznak. Női és férfi alsóneműk esetében kérik, hogy lehetőség szerint bontatlan csomagolású, új, más által nem hordott fehérneműt ajánljanak fel, szem előtt tartva, hogy a ruházat nemcsak a test, de az emberi méltóság védelmét is szolgálja.

Az adományokat hétfőtől szombatig 15 és 19 óra között fogadja a Szeretetszolgálat Budapesten, a Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központban (1033 Budapest, Miklós utca 32.) A felajánlásokat a szervezet munkatársai veszik át az intézmény oldalsó zöld kapujánál található adományponton (a Raktár utcából nyílik).