A Vonat bezárásával a fővárosi hajléktalanellátás kezdeti erőfeszítéseit idéző, a „hőskorból itt maradt” emblematikus intézmény szűnik meg, a lakók rövidesen egy modern, újbudai létesítménybe térhetnek be. Az intézmény történetéről és a hajléktalanellátás mai eredményeiről itt írtunk részletesen.

A keddi eseményen a meghívott vendégeken, továbbá a Máltai Szeretetszolgálat vezetőin és önkéntesein kívül nagy számban jelen voltak az éjjeli menedékhelyet rendszeresen felkereső hajléktalan emberek is. Közülük például Majlát József az elmúlt tíz évben vissza-visszatérően töltötte itt éjszakáit, reggelente sokszor innen indult dolgozni. „Ez a hely otthont adott, barátokat, jó embereket, akik jól bántak velem. 45 évesen fordulópontja volt ez az életemnek, mert amikor ide kerültem, akár meg is halhattam volna” – mondta, amikor emlékeiről kérdeztük.

Az ünnepség Csuja Imre szavalatával kezdődött. A színművész több alkalommal tartott előadásokat az ott éjszakázóknak a Vonaton, ezúttal József Attila Eszmélet című versét adta elő. Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes ezt követően így fogalmazott: „Azért jöttem el önökhöz, mert szeretném megköszönni azt a mérhetetlen munkát és szolgálatot, amit az elmúlt harminc évben tettek olyan emberekért, akikért talán senki sem tette volna ezt meg.”

Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke utastársakként szólította meg a Vonatra betérőket. „Az utazás akkor kellemes, ha olyan emberekkel utazunk együtt, akiknek fontosak vagyunk” – mondta a 83 éves irgalmasrendi szerzetes, aki karácsonykor rendre itt tartott éjféli misét. „A legnagyobb ajándéka ennek a közös utazásnak az volt, hogy egymással és Istennel is találkoztunk.” A hajléktalan emberekhez fordulva többek között azt mondta: „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezen a vonaton az együttlét ajándékát készítette önöknek nap mint nap.” Hozzátette: „Köszönöm, amikor láttam önöket mosolyogni, az örömüket, hogy itt sosincsenek magukrahagyottan.”

Lakner Zoltán szociológus előbb felidézte, amikor 1990-ben kinevezték a szociális válságkezelő programok kormánybiztosává és segítséget kért a Máltai Szeretetszolgálattól, majd ahogyan megszületett az új szociális ellátórendszer, később pedig azt is, hogy egyetemi hallgatóit számtalan alakalommal hozta el a Vonatra, hogy életút-interjúkat készítsenek az itt élőkkel.

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az első itteni karácsonyról mélyen benne maradt emléket idézte fel: „Késő este egy fiatal sráccal beszélgettem az egyik első kocsiban, valamelyik alsó ágyon ülve. Azt mondta, neki nem a saját lakás hiányzik, hanem hogy nem tudott senkinek sem ajándékot venni. De hát én segítek, jeleztem gyorsan, de azt mondta, nem az a baj, nem úgy nem tudott, hanem nem volt, akinek vegyen. Tehát hogy nem az a gond, hogy azon az ágyon kel feküdnie, hanem hogy nincs miért felkelnie onnan. Ezen azelőtt soha nem gondolkoztam. Akinek nincs, akit szeressen, annak nincs célja.”

Hozzátette: amikor elbúcsúztak, a fiú közölte, hogy 18 év van köztük, az a 18, amit egyikük a családjában élt le, a másik pedig egy intézményben. „Az az este többet számított az életemben, mint az egyetemek, vagy bármelyik más találkozás.”

Az intézményt hosszú éveken át vezető Kenesey Balázs is hasonló emléket idézett fel: „Az egyik volt hajléktalan összeismerkedett egy hölggyel, összeköltöztek. Utána, amikor találkoztunk, mondta, hogy milyen magánéleti problémái vannak. Megkérdeztem tőle: miért nem költözöl el onnan? Mert te nem tudod, milyen az, hogy valakihez tartozni – válaszolta. Ő is állami gondozásban nőtt föl.”

Kenesey Balázs leszögezte azt is: „Amikor egy kapu bezárul, egy másik megnyílik” – utalt a hamarosan megnyíló új intézményre, ahol szintén dolgozni fog. „Bízom abban, hogy amit a másik kapun belül találunk, jobb lesz ennél. Minden nap új és új lehetőségeket nyújt, és ezekkel élni kell.”

Az ünnepség szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult.