Február 27-én nagy teljesítményű diesel üzemű áramfejlesztőket, ezer darab tartós élelmiszercsomagot, valamint higiénés termékekből összeállított segélyszállítmányt indított a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapestről Beregszászra a WSZL Szállítmányozási és Logisztikai Kft. együttműködésével. A kamion indulásakor Győri-Dani Lajos ügyvezető-alelnök elmondta, az adományok egy részével a belső menekültek ellátását segítik, jelentősebb részben pedig a helyi magyar közösséget szeretnék erősíteni. „Áramfejlesztők és fűtő eszközök is helyet kaptak a kamionon, melyekhez hasonlókat az elmúlt hónapban már többször szállítottunk, illetve több mint ezer élelmiszercsomag és higiénés termék is van a szállítmányban. A gépekkel elsősorban a kárpátaljai magyar iskolákat és óvodákat támogatjuk, és jut ukrán oktatási intézményeknek is. Ezekkel az adományokkal nemcsak a háború okozta nehézségeket szeretnénk enyhíteni, de a kárpátaljai magyar közösséget is szeretnénk támogatni és megerősíteni.”

Képgaléria a WSZL máltai ponyvával ellátott kamionjának indulásáról. 

 

 

Továbbra is rendszeresen indítja a segélyszállítmányokkal megrakott kamionokat Kárpátaljára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az ukrajnai belső menekültek ellátásához kért termékekkel és felszerelésekkel összeállított szállítmányok döntő többsége a Beregszászon működő Máltai Szeretetszolgálathoz érkezik, amely több tízezer rászoruló emberről gondoskodik.

A karitatív tevékenység fenntartása hónapok óta komoly szervezést igényel Beregszászon, sok esetben nem is a kiosztható adományok mennyisége, hanem az osztáshoz szükséges munkaerő hiánya jelent problémát. A kárpátaljai karitatív munka fenntartásához Magyarországról kiutazó önkénteseket szervez és visz Beregszászra a Máltai Szeretetszolgálat.

A Magyarországra érkező menekülteket továbbra is 24 órás ügyeletet fenntartva fogadja Beregsurányban a Máltai Szeretetszolgálat. A segítő ponton megpihenhetnek, élelmiszert és a tovább utazásukhoz szükséges, praktikus információt kapnak a menekülők.

 

A hosszabb távon Magyarországon maradó családok beilleszkedését a Máltai Szeretetszolgálat integrációs program segíti, melyben közel 900 ember kap támogatást önálló éltvitelük megteremtésére. A családokat egy évre bérbe vett lakásokban helyezték el, a gyerek koruknak megfelelően óvodába, iskolába járnak, a szülők munkahelykeresését és elhelyezkedését máltai szakemberek segítik. A program végére a családok képessé válnak magyarországi tartózkodásuk költségeinek előteremtésére, hogy a későbbiekben már úgy éljenek, mint egy átlagos család.

A háború kitörése óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 115 ezer menekülőnek nyújtott segítséget. A február 21-én és 27-én indított szállítmányokkal együtt már több mint 600 tonna árut vitt 600 millió forint értékben Ukrajnába. Az adományok gyűjtése és kiszállítása folyamatosan zajlik az Ukrajnában működő máltai szervezetek kérései alapján.