A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak két partneregyesülete van Franciaországban és Németországban. A drezdai székhelyű Initiative Christen für Europa kezdetben csak küldött önkénteseket Magyarországra, ám idővel kétirányúvá vált a program, és a Máltai Szeretetszolgálat is közvetíthetett hozzájuk fiatalokat. Így zajlik az együttműködés a francia Initiative Chrétienne pour l'Europe szervezettel is. Emellett a Szeretetszolgálat akkreditált szervezetként, pályázatok révén a korábban Erasmus+-ként ismert Európai Szolidaritási Testület programjaiban is részt vesz, küldőként és fogadóként is – mutatja be a máltai nemzetközi önkéntesprogram kereteit Adányi László. Németországban főként szociális intézmények lakóival, fogyatékossággal élőkkel vagy gyerekekkel foglalkozhatnak az önkéntesek. Franciaországban hasonlóak a lehetőségek, ott legtöbbször a sérült embertársainkról bentlakásos formában gondoskodó Bárka Közösségekbe kerülnek a fiatalok. A programban részt vevők egy évig, augusztus végétől a következő év szeptemberéig teljesítenek szolgálatot.

A partnerszervezetek közösen döntik el, melyik jelentkezőnek hol kínálnak lehetőséget – ez ugyanis mindig attól függ, hogy milyen képzettségekkel rendelkezik a jelölt (milyen nyelvtudással, előzetes tapasztalattal bír, van-e jogosítványa). Évente általában 3-8 önkéntes utazik Francia- vagy Németországba a Szeretetszolgálat közvetítésével, jellemzően felsőoktatásban tanulók, vagy még az egyetemi tanulmányaik előtt állók. Jelentkezésük után interjúra hívják őket, majd kéthetes felkészítő tréningen is részt vesznek, ahol az adott ország nyelvével és kultúrájával ismerkedhetnek. Ízelítőt is kapnak azokból a feladatokból, amelyek a fogadóintézményben várják őket, valamint korábban önkénteskedő kortársaiktól is kérdezhetnek.

A keresztény szellemiségben működő önkéntesprogramot az emberközpontúság, a rászorulókhoz való odafordulás és az irgalmas hozzáállás határozza meg. Az önkéntesek felkészítése is ebben a szellemben történik. Adányi László szerint a karrier szempontjából látványos sikereken, a fejlődő nyelvtudáson és az impozánsabbá váló önéletrajzon kívül az önkéntesség más előnyökkel is jár. Segíti a fiatalokat a felelősségvállalásban, az önállóságban és a személyiségfejlődés egyéb útjain, ráadásul mindezt találkozásokon és élményeken keresztül éri el. Az a fiatal, aki a szabadidejével és az ellátása mellé kapott költőpénzével jól gazdálkodik, további utazásokat tehet, akár a más országból érkező önkéntestársait is meglátogathatja. Adányi László elmondta: az önkéntesség nem ritkán sorsfordítónak is bizonyul. Például van olyan régi máltai önkéntes, aki úgy megtalálta a helyét Németországban, hogy kint is maradt, s ma már a fia önkénteskedik Magyarországon.

A franciaországi Dieppe város külterületén, az Ecorchebeuf majorságban található Bárka Közösség lakóotthonában tölti önkéntes évét a húsz esztendős Matányi Rita, aki 2021 nyarán jelentkezett a Szeretetszolgálat programjára. „A plébániai közösségemben küldték nekem a felhívást tartalmazó e-mailt. Rögtön kitöröltem. Később újra megkaptam az e-mailt, akkor már jelentkeztem, és el is mentem interjúra a Máltai Szeretetszolgálathoz, de még nem voltam biztos benne, hogy egy évig távol szeretnék lenni. Sokat hezitáltam, végül a családom és a barátaim azzal győztek meg, hogy később valószínűleg nem adódik majd ilyen jó lehetőség” – idézi fel a kezdeteket Rita.

Fogadóintézményében Rita az egyedüli magyar önkéntes. Értelmi fogyatékos gondozottjait a mindennapi életvitelükben támogatja: öltözködésnél, étkezésnél, munkavégzésnél, tisztálkodásnál nyújt segítséget. Ritának volt már némi előzetes tapasztalata a sérült emberekkel kapcsolatban: itthon kutyaterápiás képzést végzett, aminek köszönhetően többször hospitált a mozgássérült gyerekeket ellátó Pető Intézetben. „A kutyaterápiás foglalkozásokon a rendelkezésre álló idő hatékonyságára kellett figyelnem, az itteni munkában viszont inkább a hétköznapok egyensúlyát kell fenntartani. Folyamatosan oda kell figyelni a saját fizikai, lelki, mentális állapotomra is ahhoz, hogy a gondoskodás minden pillanatában ott tudjak lenni fejben a rám bízott sérült emberekkel” – meséli. Mivel előtte egyáltalán nem beszélt franciául, és az angolja sem volt gördülékeny, eleinte főleg kommunikációs nehézségei adódtak. Önkéntestársaival a problémákat sokáig nem beszélték meg – például azt, hogy hogyan használják ki a szabadidejüket, ha a legközelebbi település 20 km-re van, vagy azt, hogyan teremthetnének maguknak egy kis csendet, sok sérült lakó ugyanis az állapotából fakadóan elég zajos. Az összeszokás időszaka után ezek a fennakadások megszűntek: az önkéntesek hetente összeülnek egyeztetni a teendőket és az igényeket.  

A lakóotthonnak abban a részében, ahol Rita szolgál, nyolc fogyatékos ember él, és néha jönnek olyanok is, akiket csak átmenetileg, például a nyaralásuk idejére hoz be a családjuk. „Minden önkéntes foglalkozik az összes sérülttel, de vannak, akikre egyénenként több figyelmet szentelünk: mindannyian kaptunk két-három lakót, akiket a személyes felügyeletünkre bíztak. A hozzánk rendelt gondozottakról minden héten beszámolót írunk, egyéni szükségleteikre még jobban odafigyelünk. Bár az önkéntes rendszer átgondoltan működik, ha valaki elmegy, rögtön érkezik más a helyére, a lakók mégis mindig kötődnek az önkéntesekhez. Legutóbb egy olyan lányt búcsúztattunk, aki csak egy hónapig volt itt. Az egyik Down-szindrómás lakó nagyon elkeseredett az elváláskor, és sírva kérdezte tőlem: Egyszer te is elmégy majd? Nagyon ragaszkodóak.”

Bár még jó fél év hátra van, a máltai önkéntes lány bevallása szerint már most sokat alakított rajta a szolgálat. A változást Rita így foglalja össze: „A rugalmasságra, a türelemre és az empátiára van a legnagyobb szükség, a nyelvtudás mellett ezekben fejlődtem a legnagyobbat, illetve az életem összeszervezésében. Az együttélés és a gondoskodás megtanít arra, hogy jól használjam az időmet. Egy ideje minden nap összeírom magamnak az aznapi teendőket és a kisebb-nagyobb célokat. Közben újrafelvételiztem, a konduktor szakot írtam első helyre, a gyógypedagógiát másodikra. Érdekes, mert volt idő, hogy nem tudtam volna elképzelni, hogy hivatásszerűen fogyatékos emberekkel dolgozzak. Ez is megváltozott. Sokat kaptam a sérült emberektől: banálisnak tűnhet, de nekik tényleg a szeretet a legfontosabb. Viselkedésükkel mindig ráébresztenek arra, hogy az életem nem az engem foglalkoztató problémákról szól. És tényleg a szeretetnek kell az elsőnek lennie, mert csak ahhoz tudunk mindig visszanyúlni.”