A sátoraljaújhelyi Gondviselés Háza Hajléktalanok Nappali Melegedője 35 férőhelyes, a krízis időszakban teljes kihasználtsággal működik, a 25 fős időszakos férőhely mintegy 70% telítettségű. Az utcai gondozószolgálatot végzők Sátoraljaújhelytől Sárospatakig kísérik figyelemmel nem csak a városi hajléktalan embereket, de a tanyavilágban meghúzódó és a fűtetlen házakban élő rászorulókat is. Takarókat, pokrócokat, élelmiszert visznek nekik, és törekednek rábírni a fedél nélkül élő embereket, hogy fogadják el az intézményen belüli segítséget is. Hétvégente közös főzések és közösségi programok várják a hajléktalan embereket.

Miskolcon külön épületben, de integrált intézményként működik az 50 fő befogadóképességű átmeneti szálló és a közelmúltban megnyílt, 80 férőhelyes nappali melegedő és a tizenöt fő számára elérhető időszaki szálláshely. Mindegyik intézményrész teltházzal működik, ám krízisidőszakban, kiváltképp a vörös kóddal jelzett napokban még az alacsonyküszöbű ellátás határait is igyekeznek kijjebb tolni: mindenkinek megadni a meleg helyen eltöltött éjszaka lehetőségét függetlenül attól, hogy az illető milyen állapotban van, hogyan viselkedik. A Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálata a diósgyőri városrészben jelenleg csaknem nyolcvan hajléktalan ember sorsát kíséri figyelemmel, napi szinten takarót, száraz ruhát, gyertyát, konzerveket juttatnak nekik. A Máltai Szeretetszolgálat 150 adagos népkonyhát is működtet a városban, és a régió diszpécserszolgálata is a szervezethez tartozik. A krízisidőszakból fakadóan megemelkedett a lakossági bejelentések és a közvetlen segítségkérések száma. Sokan telefonálnak fűtetlen lakásból, komfort nélküli otthonokból.

A Debreceni Csoport krízis irodájához naponta mintegy 30 rászoruló ember fordul segítségért, a tartósan hideg időben a hajléktalan emberek akár naponta többször is betérnek meleg ruháért, teáért, tartós élelmiszerért. A Máltai Szeretetszolgálat debreceni önkéntesei már ősszel elkezdik gyűjteni a meleg takarókat, férficipőket, vastag alsó és felső ruhadarabokat, hogy a krízisidőszakban ne csak a hozzájuk betérő rászorulóknak tudjanak segíteni, de az utcai gondozószolgálat által látogatott hajléktalan embereknek és a környező településeken élőknek is. A csoport kapcsolatban áll a régió hajléktalanellátó és rászorulókat segítő önkormányzati és civil szervezeteivel, amelyeket egész évben, a téli hónapokban pedig fokozottan is támogat adományokkal.

Kecskemét belvárosában működik a Máltai Szeretetszolgálat 70 fős nappali melegedője, háziorvosi rendelő és a 100 fős népkonyha, mely amellett, hogy meleg étellel segíti a rászorulókat, az első lépés az intézményrendszer felé, ahol olyan hajléktalan emberek is megfordulnak, akik más ellátást nem vesznek igénybe. A városban ezek mellett működik rehabilitációs intézmény, idős otthon hajléktalan emberek számára, valamint átmeneti szállás, nappali melegedő és éjjeli menedék is. Utóbbi január 13-án, a vörös kód kihirdetését követő estén egy híján teltházas lett. Ugyanitt 20 krízisférőhelyet is fenntartanak, amelyek egyelőre szabadok. Tartozik a központhoz egy konténer is, amelyet koronavírus-fertőzés esetén izolációra, vörös kód idején további férőhelyek kialakítására használnak.

Kecskeméten, Kalocsán, Szegeden és Békéscsabán is tevékenykedik a Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálata, akik az esti-éjszakai órákban segítik utcai jelenlétükkel a hajléktalan embereket. A rendkívüli hidegben a szokásos szolgálati időn túl, minden nap 18 és 20 óra között extra teajárat indul, azzal a céllal, hogy a közterületen és erdőségekben szükséghelyekre behúzódó embereket rávegyék, hogy fogadják el az intézményi ellátást.

Békéscsabán három munkatárs, köztük két szociális munkás a helyi katolikus templom udvarában, melléképületében gondoskodik az otthontalan emberekről. Utcai szolgálatuk mellett gyakorlatilag nappali melegedőként is szolgálatot teljesítenek: a tea és a hideg élelem mellett zuhanyzási és mosási lehetőséggel, férfiak és nők számára elkülönített mosdókkal, ügyintézéssel, alkalmanként ruhával és konzervvel is segítik a hozzájuk fordulókat.  A vörös kód érvénybe lépésével a békéscsabai máltaiak hétvégén is felkeresik az általuk kísért hajléktalan embereket. Ha hívás érkezik a diszpécserközpontból, akkor a helyszínre vonulnak és a megfelelő – szociális vagy egészségügyi – intézménybe szállítják a bajbajutottakat.

Pécsett a Szolgáló Szeretet Háza nappali melegedőben új fürdőhelyiséget alakítottak ki, mely a többitől teljesen elkülöníthető, így betegség esetén izoláltan tisztálkodhatnak a betérők, illetve az éjjeli menedéken éjszakázó hajléktalan emberek. Az éjszakai szálló egy új különálló helyiséggel bővült, mely izolációs szobaként is használható, amikor pedig nincs erre igény, akkor a nappali melegedő csoportos vagy egyéni foglalkozásainak ad helyet. Az éjjeli menedék szinte egész évben 100%-os kihasználtsággal működik, de szükség esetén az intézmény területén további férőhelyeket alakíthatók ki.

Tatán január végéig minden szombaton ételosztással és a tartósélelmiszer csomagokkal várják a rászoruló embereket a Máltai Szeretetszolgálat, a város önkormányzata és negyven helyi vállalkozó együttműködésével. A hét hétvégén át tartó akcióban alkalmanként 200 adag ételt és ugyanennyi élelmiszer csomagot adnak át nehéz helyzetben élő időseknek, hajléktalan embereknek, rászoruló családoknak. A melegételt minden hétvégén frissen készítik tatai vendéglátóegységek, az alapanyagot cégek adományozzák, más támogatók pedig készpénzzel járulnak hozzá az akcióhoz. Ez a második év, hogy maratoni élelmiszerosztással segítik a leghidegebb időszakban a tatai és környékbeli települések rászorulóit a helyi máltai önkéntesek.