2,4 tonna édesség, mesekönyv, társasjáték, fertőtlenítő és tartós élelmiszer gyűlt össze decemberben a volt pázmányos hallgatók kezdeményezésére, budapesti iskolák és egyházközségek, valamint a Rákóczi Szövetség és a Szent László Társulat támogatásával. A csomagokat, mint az összetartozás kézzel fogható üzeneteit január második hétvégéjén a Máltai Szeretetszolgálat szállította a Romániában található Szilágyságba.
 
A két furgonnyi ajándék Gálospetriben és Székelyhídon napközi- és gyermekotthonba, Szilágybagoson, Hadadon és Lelén a helyi óvodákba és iskolákba járó gyerekeké lett, illetve élelmiszercsomagot kaptak hadadnádasdi rászoruló nagycsaládok is. A környék oktatási központjába, a szilágybagosi általános iskolába érkeztek a hozzá tartozó tagintézmények közösségei is, így részesültek az adományokból a kémeri, kárásztelki, somlyóújlaki, ippi, zoványi, börgezdi és borzási gyerekek is.
 
Az öregdiákok gyűjtéséből január folyamán hasonló szállítmány indul majd felvidéki iskolákhoz is.