A koronavírus-járvány harmadik hulláma a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ellátási körébe tartozó hajléktalanok esetében is jelentősen érezteti hatását - mondta el dr. Békási Sándor, a Batthyány téren működő Egészségügyi Centrum intézményvezetője.

A máltai szervezet Egészségügyi Centruma által a járvány tavaly tavaszi kezdete óra kiszűrt összes pozitív eset közel 30 százaléka az elmúlt 1 hónapra esett, ami azt mutatja, hogy az esetszámok meredek emelkedése a hajléktalan embereket körében is bekövetkezett.

A járvány terjedése elleni intézkedéseket továbbra is fenntartják a hajléktalanellátó intézmények, beleértve a szállókat is. Ezek mindegyikében megtörtént az ellátottak és a dolgozók teljes, kétkörös oltása, ezeken a helyeken sikerült megakadályozni a tömeges átfertőződést. Hatósági karanténra egyik esetében sem volt szükség.

"Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy fontos volna folyamatosan biztosítani az újonnan felvett ellátottak védőoltásait, ebben együttműködünk Budapest Főváros Kormányhivatalának Védelmi Bizottságával. Abban a tekintetben is felvettük velük a kapcsolatot, hogy a szállásnyújtó intézményeket nem vagy csak rövid, átmeneti ideig igénybe vevő, utcán élő hajléktalan személyek számára is legyen lehetőségünk védőoltást adni, hiszen ők jelenleg egyik programnak sem részei" – mondta el az intézményvezető főorvos.