Az adomány szerdai, budapesti átadásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke közölte: a harmincezer üveg Béres Csepp értéke több mint 50 millió forint, az adományt egyenlő arányban osztják szét karitatív szervezetek között.

A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak a felajánlást, amelyből kapnak idős emberek, jut fogyatékosok otthonaiba, valamint határon túli rászoruló magyaroknak is – mondta el az államtitkár. Soltész Miklós hangsúlyozta: a Béres Csepp nem helyettesíti az oltást és a szabályok betartását, de óriási segítséget jelent az ápolásra, gondozásra szorulóknak.

Béres József (a fotón középen), a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke kiemelte, a Béres Csepp a nyomelempótlás következtében hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez, de nem pótolja a fizikai távolságtartást, a maszkhasználatot, a gyógyszereket és a vakcinát sem. A Béres Csepp egy nagyon fontos étrendkiegészítő készítmény – mondta.

Béres József a társadalmi szolidaritás fontosságát hangsúlyozva azt mondta, hogy valamennyi ember tehet a másik emberért. Emlékeztetett arra is, hogy a társaság negyedik alkalommal tett felajánlást.