Aktuális lapszámunkból ajánljuk:

Ne megkönnyebbülés legyen kijönni

„Aki intézményben él a születésétől kezdve, azt szokta meg, hogy a reggelit hozzák, és az úgy megérkezik. Itt pedig azzal szembesültek, hogy a reggelit el kell készíteni, utána meg el kell pakolni, ki kell szellőztetni, és lehet beszélgetni a szomszéd nénivel. Ezeket az ismereteket adjuk át a napi életet segítő képzésen… A kiköltözés megkezdődött, de milyen jövő vár a fogyatékos emberek gödi intézményére a folyamat végén?” Morva Emília régióvezető beszédének kivonatát közöljük a gödi fogyatékos intézmény jövőjéről.

Ide köt az ügy

A máltai mintafalunak tekintett Tarnabodon hét éve tevékenykedik Bencsik Attila vállalkozása. Ma már az ő cége működteti az elektronikai bontóüzemet és a falu korábban bezárásra ítélt boltját, ő maga pedig informatikára tanítja a felső tagozatos gyermekeket. Bencsik Attila a koronavírus járvány alatt a faluba költözött, gyakorlatilag tarnabodi lakos lett. Nyáron a legfontosabb segítőknek adható kitüntetésben részesült, a karitatív szervezet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogató tagja címet adományozta neki. Interjúnk a vállalkozóval.

 

Az ékszer, ami mosolyra késztet

Révai Krisztina ékszerkészítő neve sok helyen szerepelt, miután számítógép alaplapok újrahasznosításából készített különleges mandzsettagombja első díjat nyert az Innovációs és Technológiai Minisztérium Legyünk kreatívak hulladékból című ötletpályázatán.

 

Ajándék a fogorvostól

A többszöri találkozás során egy kicsit egymás életének részei lesznek. Ez nem azt jelenti, hogy barátságot kötnek, de azt mindenképpen, hogy a beteg előbb-utóbb beavatja az orvost élete néhány részletébe. Így fordulhatott elő, hogy a pécsi fogorvos mintegy mellékesen évek óta nem gyógyuló fekélyt is kezelt a rendelőben, máskor sürgősen bőrgyógyászhoz küldött egy beteget, akit azonnal meg is műtöttek, és talán az életét köszönheti annak, hogy dr. Bencze Bálint úgy gondolta: neki nemcsak a beteg fogakkal lehet dolga. Hanem például a székében ülő ember sorsával is.

 

 

Kimondható

Felfigyelve erre a szomorú jelenségre, a gyermekek támogatására 2014-ben elindítottuk programunkat, mely később, a hasonló című könyv kiadása után az „Apa, anya, pia” nevet kapta. Az alkoholprobléma enyhítését ma még erős társadalmi, és családi tabu akadályozza. A program és a könyv segítségével a családjukban közvetlenül érintett embereket elérheti a kimondhatóság üzenete. Frankó András, a szenvedélybetegeket segítő máltai szolgálat vezetőjének programismertetője.

 

Vedd le saruidat!

Szentföld az ötödik Evangélium, mert már a puszta létével is annak az örömhírnek a hordozója és tanúja, aminek a szolgálatába szegődtünk. Jézus és az apostolok hétköznapjainak, igehirdetésének és szenvedésének színhelye már sok évszázad óta célpontja a vallási élményt kereső zarándokoknak. Sándor Bertalan Brúnó írása.

 

A Hatos agórája

Új játszótér épült a tatabányai Hatos telepen lévő Máltai Közösségi Ház mögötti területen. Délelőtt a közeli óvodából jönnek ide, délután pedig a telepen lakó gyerekek veszik birtokba a játékokat. Sokuk életében ez az első játszótéri élmény. Riportunk a telepen zajló máltai munkáról.

 

Egyház és tudomány

A kíváncsi ember keres, a hívő ezt a Bibliával összhangban teszi, ezért nem véletlen, hogy az ókor és a középkor tudósa bibliai alapon próbálta meg felvázolni a világmindenség szerkezetét. Ebben határozott szerepet kapott az a korabeli szemlélet, hogy a világ „közepe” a Föld és benne az ember, hiszen a természetben minden erre utalt. A rágalmak és valóság c. könyv alapján készült esszé.

 

A Máltai Rend segítsége a bejrúti robbanás után

Itt állunk egy megszakadt szívű városban, egy újra és újra sérült országban. Polgártársaim betegek, éhesek, és kétségbe vannak esve, saját országukban egy működésképtelen rendszer túszai. A mi küldetésünk az, hogy reményt adjunk azzal, hogy mindig mosolyogva és gyengéd kézzel szolgáljunk minden olyan embernek, akinek szükséges van a segítségünkre.  (Részlet a Libanoni Máltai Lovagok Szövetsége elnökének üzenetéből)

 

Mentős és kutya

A Máltai Mentőszolgálat három önkéntese is szerepel a Vigyél Haza Alapítvány 2021-es naptárában. A kiadványban orvosok, nővérek, mentősök, betegápolók, biológusok láthatók, akik a koronavírus járvány idején önfeláldozóan dolgoznak.

 

A Máltai Hírek 2020 októberi száma letölthető innen: