Az ország legszegényebb települései közt számon tartott Tiszabőn és térségében a kiemelkedően teljesítő gyerekeket a Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjprogramja segíti a továbbtanulásban, melyet a Máltai Szeretetszolgálat valósít meg és fontos része a személyes, mentorok nyújtotta támogatás. A tiszagyendai Dézsi Márkó és a tiszabői Mányi Zsolt 2019-ben érettségiztek, mindketten jelentkeztek egyetemre, de akkor még nem nyertek felvételt. Ám lehetőségük volt plusz egy évig a programban maradni – ennek mentén át is keresztelték azt: „Út az érettségihez, amely az egyetem kapujához vezet” –, s kitartó munkájuk beérett: Dézsi Márkó a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára, Mányi Zsolt pedig a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára, mentőtiszti képzésre nyert felvételt.

Hogy ez megtörténhessen, úgy számoltak: mindkettejüknek két emelt szintű érettségire lesz szüksége. Ez biológiából már a ballagás évében sikerült nekik, ám ahhoz, hogy a kémiát is letehessék, nemcsak szorgalomra volt szükségük, hanem egy kémiatanárra is, aki külön foglalkozott velük. Ennek költségét az ösztöndíjprogram nélkül nem tudták volna fedezni, így viszont a rendszeres felkészítés meghozta a gyümölcsét.

Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Bánkuty Tamás, a Pallas Athéné Alapítványok vezetője a Bölcs Vár Oktatási Központban látta vendégül az Út az érettségihez program érettségit tett diákjait

Eközben továbbra is szükség volt a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak mentorálására is. Segítségükkel például egy orvossal beszélgethettek az egészségügyi hivatás kérdéseiről, de a legfontosabb a lelki támasz volt. „Sokszor, sokan mondogatták: úgysem fog sikerülni, hogy bejussanak az egyetemre ebből a térségből és ilyen háttérrel. Biztatnunk kellett őket, hogy ne adják fel, s egy-egy mentori találkozás mindig sokat lendített. Ha hosszú idő telt el ezek között, pláne a járványidőszakban, nagyon hiányolták a személyes beszélgetéseket” – mondta Titi Katalin, aki Tóvári Dorottyával kettesben vezeti a projektet.

A programban jelenleg 21 diák vesz részt, idén hatan érettségiztek közülük, s mindannyian továbbtanulnak – különböző szakgimnáziumokban, illetve Pedagógiai és családsegítő munkatárs tanfolyamon –, de jövőre ők is közelebb kerülhetnek az egyetemi felvételhez. Július közepén a Balatonnál töltöttek egy hetet: pénzügyismereti tábort szerveztek nekik, amely során a kikapcsolódás mellett például a vállalkozási alapismeretek vagy a tudatos vásárlás témáit dolgozták fel, kreatív eszközökkel.

A program résztvevői az idei nyári tábor során a szigligeti várban

A Máltai Szeretetszolgálat 2016 óta van jelen Tiszabőn, iskolát üzemeltet, fürdőt, mosodát épített és termelőüzemeket nyitott, valamint sokrétű szociális programmal segíti a településen élő családokat. Az esélyteremtő projektek egyike a Magyar Nemzeti Bank támogatásával megvalósuló Út az érettségihez elnevezésű ösztöndíj program. A hátrányos helyzetű fiatalok tanulmányi előmenetelét segítő, a Máltai Szeretetszolgálat által lebonyolított ösztöndíjprogramban a munkatársak havonta több alkalommal találkoznak a fiatalokkal, akiket beszélgetésekkel, együtt töltött idővel, szabadidős tevékenységekkel, de főleg személyes jelenlétükkel segítenek.

Ez történt eddig az Út az érettségihez programban: