„Az élet felül tudja írni a pusztítást” – ez az üzenet áll össze Bielik István fotóriporter és Solymári Dániel humanitárius szakember képeinek mozaikdarabkáiból az Aleppó. Háború. Újjászületés című tárlaton, és ezt foglalta össze nyitóbeszédében dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója is. A kiállítás ünnepélyes megnyitóját augusztus 14-én rendezték a Párbeszéd Háza Faludi Galériájában.

A megnyitón Fülep Márk fuvolaművész elmélyülésre sarkalló előadását követően Sajgó Szabolcs atya arról beszélt: azok, akik békében élhetnek, nem azért kapták ezt a kegyelmet az élettől, hogy elfeledkezzenek azokról, akiknek ez nem adatott meg. A szerzetes a Máltai Híreknek elmondta: fontos, hogy egymás tragédiáit közel engedjük magunkhoz, hiszen a komfortzónánkból kilépve, a szenvedéssel szembesülve és azt vállalva tudunk csak növekedni. Mint mondta, az Aleppó. Háború. Újjászületés című tárlat egy „lelkiállítás”: ha szemlélője nem csak intellektussal, de lélekkel is jelen van, és felfedezi, hol szólítja meg, milyen sebeket idéz fel őbenne a kiállítás, akkor egy-egy kép a saját gyógyulása felé is elindíthatja a befogadót. A tárlat segít más szemmel nézni azokra, akiknek el kellett menekülniük a hazájukból, a háborús pusztulással való szembesülés pedig a közvetlen környezetünk fájdalmára is ráirányíthatja a figyelmet. „Az életünkben hirtelen helye lesz a szomszédnak, aki beteg, a cigánytelepnek, a hajléktalanoknak – minden valahogy kihívássá válik: Hol a helyem? Tudok-e tenni valamit?” – fogalmazott.



A háború aspektusait tükröző, fekete-fehér képeket Bielik István fotóriporter, a segélymunka és az emberi találkozások pillanatait megörökítő, színes fotókat Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatainak vezetője készítette. Bielik István elárulta: az általános jelenségek helyett az apró sorsszilánkok, a személyes történetek érdekelték. „A számomra legmegrázóbb történet azé a képé, amely egy kislányt ábrázol, ahogy egy frontkórházi ágyon fekszik, maga mellett az iskolatáskájával, a fején egy apró matricával. Épp az iskolából sétált haza az édesapjával, amikor a mellettük lévő házat bombatalálat érte, a kislány fejébe pedig repesz fúródott. Mivel néhány hónappal ezelőtt lebombázták az egyik legnagyobb helyi kórházat, nem volt hová fordulniuk ellátásért, az édesapa ezért azonnal taxiba tette a lányát, és rohanni kezdtek a török határ felé, hogy megmenthessék a gyermek életét” – idézte fel egyik képe történetét a fotóriporter.

Az Aleppó. Háború. Újjászületés című kiállítás 2019. szeptember 9-ig megtekinthető a Párbeszéd Házában.