Húsz hajléktalan ember számára teremtett lakhatást albérletben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 augusztusa óta. – A hajléktalanok egy részének a gondozását a 99,4 millió forintból nem intézményi szinten oldottuk meg, hanem albérlethez juttattuk őket – mondta Szaller Péter a Szeretetszolgálat veszprémi koordinátora. A szakember hozzátette: a programban részt vevők pszichológiai, pszichiátriai, addiktológiai és háziorvosi vizsgálaton estek át, majd a szakemberek javaslatot tettek arra, kik alkalmasak erre a segítségre. Tavaly augusztusban húsz nehéz sorsú ember feje fölé került fedél, akik párosával laknak a bérelt otthonokban. Indulásképpen, ahol kellett, bútorral rendezték be a szobájukat, vettek nekik háztartási gépeket, ruhákat, tisztítószereket, valamint 45 napig ingyen étkezhettek. Közülük tizenketten 2020 májusig tartó programban vesznek részt. Nyolc hónapon át tartó képzésükben szerepel egy hat elemből álló életvezetési oktatás és két szakmára való felkészítés. A jövőben lehetnek állatgondozók segítői vagy OKJ-s bizonyítvánnyal parkgondozók.
Aki rendszeresen részt vesz a felkészítésen, havonta 55 ezer forintos támogatást, napi ezerforintos étkezési utalványt, utazási bérletet kap, valamint napi egyszeri étkezést nyújtanak nekik. A Máltai Szeretetszolgálat a többieknek közfoglalkoztatásban kínálnak munkát, hogy ne a négy fal között éljék mindennapjaikat.

Szaller Péter azt is kiemelte, hogy a húsz embert nyolctagú csapat segíti. Négy szociális munkás tartja velük a kapcsolatot naponta és hetente, akik támogatják a hajléktalan embereket, hogy sok év utcán élés után ismét megtanuljanak háztartásban élni, gazdálkodni a fizetésükkel, intézni az ügyeiket.

Az albérletet piaci áron bérlik, személyenként bruttó átlag 70 ezer forintért rezsivel. Szaller Péter hozzátette, nem adták könnyen az albérleteket, amikor kiderült, kikről van szó. A Szeretetszolgálatnak ez a harmadik ilyen jellegű sikeres pályázata. A program célja, hogy ezeket a hajléktalan embereket visszavezessék a társadalomba, állást találhassanak, tudjanak magukról gondoskodni.