Az EFOP-1.9.8-17- 2017-00001 számú projekthez kapcsolódó szakmai napon Vecsei Miklós alelnök arról beszélt, a szervezet növekedése és ehhez kapcsolódó fejlesztése mellett meg kell őrizni a Szeretetszolgálat alapértékeit és „lelkét”. „Fel kell tennünk a kérdést, hogy a kényszerpályák mellett, amelyeket sokszor kompromisszumokat kell kötnünk, meg tudunk-e maradni a saját pályánkon. Tartozzon hozzá a hétköznapjainkhoz az indikátorok és projekt számok és költségvetési táblázatok mellett az is, hogy beszélgessünk és gondoljuk át azt, jelen vagyunk-e egymás életében.” – mondta az alelnök. Vecsei Miklós azt is hangsúlyozta, a szervezetfejlesztés során találjanak időt a munkatársak, hogy átgondolják, mit jelent számukra a nyolcágú kereszt, mit jelent Jézus követése, a hit védelme. „Erre mindenkinek magának kell megtalálnia a válaszát, ezért kell az indikátorok mellett ezekre a beszélgetésekre időt szánni.”

A konferencián Molnár Tamás a Közép-Magyarországi Régió regionális ügyvezetője részletezte, hogy a projekt célja olyan hosszabb távon fenntartható, egyedi szervezetműködtetési eszközök bevezetése és fejlesztése, melyek elősegítik a karitatív szervezet mint szociális és gyermekvédelmi intézmények fenntartójának hatékonyabb működését.

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök a Szeretetszolgálat megalapításának harmincéves évfordulójára kapcsán felelevenítette az eltelt három évtizedét hangsúlyozva a fokozatosan bővülő feladatköröket és vállalásokat. A Szeretetszolgálat sokrétű tevékenysége jelenleg 130 önkéntes csoportban, 31 integrációs programban, 12 oktatási intézményben, 234 ellátó intézményben és 97 pályázati forrásból megvalósuló programban zajlik. Naponta mintegy 13 ezer embert lát el a szervezet, közvetlen embertől emberig tartó segítséget kap. A szervezet ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a harmincéves évforduló alkalmából az alapító generációnak át kell adnia a missziót tovább folytató fiataloknak az alap máltai értékeket és tapasztalatokat, amelyek miatt a segítő munkát vállalták három évtizede vállalták. ”A segítő feladat egészen más pozícióba helyez bennünket, mint a pályázatok, a leszabályozott kereteink. Egyfajta szabadságot ad. A mi felelősség és hivatás vállalásainknak egészen mások a keretei, mint a mindennapi feladatainknak. Ne engedjük magunkat beszorulni a sok szabály és keret ketrecébe, hagyjuk meg legalább a lelkünket szabadnak. Látni kell az elmúlt harminc év számait és összegeit, de ezzel együtt nagyon fontos azt látni, mi történt ez alatt a harminc év alatt, és hangsúlyozni kell, hogy a szervezetünk legnagyobb értéke a segítő ember.” – mondta Győri-Dani Lajos.

A szervezetfejlesztési projekt első három évének tapasztalatait Diósszilágyi András foglalta össze, majd Nagy Péter, a felmérésben és fejlesztésben résztvevő Konett Kft. ügyvezetője részletezte az eredményeket. A projekt részeként zajló intézménylátogatások tapasztalatairól a szakmai vezető, Takács Péter beszélt, majd Benkőné Lengyel Melinda részletezte az emberi erőforrásokra vonatkozó tendenciákat a Szeretetszolgálatnál.

A konferencia végén átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által alapított Ambrózia-díjat. Az elismerést tizenhárom szociális és egészségügyi szolgálatot végző máltai munkatárs és önkéntes vehette át. A kitüntetés a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Rend volt magyarországi tartományfőnökének állít emléket. Az Ambrózia-díjat olyan máltai munkatársak és önkéntesek kapják meg, akik szakterületükön kiemelkedő munkát végeznek és példaképek lehetnek az egész máltai közösség számára. 2018-ban a kitüntetést Dr. Léhi Mária, Dr. Sík Mária, Halászné Józsa Gabriella, Hanyeczné Fülöp Szilvia, Horváthné Németh Renáta, Irányiné Kurucz Zsuzsanna, Kaló Edit, Kiss Györgyné, Nagy Zsuzsanna, Nagy-Lévai Judit, Navratyl Istvánné, Frankó Attila és Szaller Péter vehették át Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnöktől, valamint Morva Emília és Bondor Lajos régióvezetőktől.