A Hajléktalan Jézus szobrot a Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régió központjával együttműködve hívta meg Tata városa a kapucinus templom búcsúja alkalmából. Az együttérzés szobrát Michl József Tata polgármester köszöntötte. „Feltehetjük a kérdést, hogy az elrontott vagy tönkre tett élettel is tud azonosulni Jézus? Megállapíthatjuk, hogy igen, azzal is. Vajon a hajléktalanság egyszerűen lakástalanságot jelent, vagy van olyan is, hogy szeretet hajléktalan valaki? Akinek van otthona, pénze, munkája, csak szeretet nincs sem benne, sem körülötte. Köszönjük a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy vendégül láthatjuk a hajléktalan Jézust. A jó az lenne, ha mindannyian haza tudnánk vinni, ha a megbékélés, belenyugvás helyett valóban segíteni tudnánk.” – mondta a polgármester.

A köztéri alkotást megáldotta Kovács Csaba Albert katolikus plébános, Dr. Szabó Előd református lelkész és Frankó Mátyás evangélikus lelkész. Az evangélikus lelkipásztor az irgalmas szamaritánius történetéről elmélkedve azt mondta, azt a kérdést kell feltennünk, kinek válhatunk mi a felebarátjává. „Úgy tűnik, mintha Krisztus ebben a világban aludna, de ő álmában is cselekszik. Minket álmodik, és azt akarja, hogy a mi életünk krisztusi legyen. Amikor elmegyünk emellett a szobor mellett, akkor gondoljunk arra, hogy Isten az élet Istene, és a szava teremtő hatalom. Amikor Krisztus a szívünkben teremt, akkor együtt munkálkodó barátokká válhatunk. Isten munkatársaivá kell válnunk.” Frankó Mátyás elmélkedését zárva arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyház nem tudja egyedül megoldani a szociális problémákat. „Ezeket a problémákat, melyeket odatettek elé, azt csakis közösen lehet megoldani. A Krisztus itt fekszik a padon és misszionál. Ezt azt jelenti, küldetésünk van. A jó, a szép küldetésében.”

A fotógalériáért kattintson a képre

A Geszti Óvóda óvodásainak műsora után Vecsei Miklós a Szeretetszolgálat alelnöke felidézte orvosokkal kapcsolatos élményeit, akik baleset és rosszullét gyógyítása közben odafeküdtek a beteg mellé. „Fölvették azt a pózt, amit a nála gyengébb. Az embert az élet különféleképpen tudja kiütni és földre küldeni, és aki kívülről nézi, nem tudja, hogy mi volt az oka, hogy valaki gyenge, nevetséges vagy szánalmas lett. Sokszor látjuk ezt a hajléktalan emberek életében is. Távolról nézzük őket, kicsit gyanakszunk, félünk, vagy egy jó prédikáció után meg is könnyezzük őket a koldus Lázár történetében. De a templom előtt az a hajléktalan ember koszos és ijesztő. Ez a szobor ezért fekszik itt. Felteszi a kérdést, hogy meglátjuk-e a drogosban, az alkoholistában Krisztust, és azt is meg kell válaszolnunk, hogy mi közünk a Názáreti Jézushoz. Ezt mindenkinek egyenként meg kell válaszolnia. Ennél többet nem tehetünk. Működhet a világ jól vagy rosszul, de hogy én jól működöm-e, ez az egyetlen kérdés van a kezemben.” – mondta a karitatív szervezet alelnöke.
A Hajléktalan Jézus szobor november 9. és 11. között Tatán a kapucinus templom előtt látható.