Az eseményhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Vértes Pláza és a tradícionális roma viseletet újragondoló RomaniDesign is csatlakozott. A résztvevők szerint különleges alkalom, hogy egy civil szervezet, helyi vállalkozások és a közösség együtt készül egy  programmal  Tatabányán.

„Természetes, hogy helyet adtunk ennek a programnak. Nekünk is nagyon fontos a hátrányos helyzetű emberek segítése. A megyében egyedül Tatabányán van bevásárlóközpont, ezért a legtöbb ember itt találkozik, ezért is fontos helyszín ez egy ilyen programnak”- emelte ki Bakai Lilla a pláza marketing vezetője.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatabánya Mésztelepen és Hatos telepen  indított Jelenlét programot. A program célja a város peremkerületeiben található két – szegregátumként meghatározott – telepen élő emberek segítése. A két területen csaknem 400 család, több mint 500 gyerek él.

„A programjainkról keveset tudnak a belvárosban élők, hiszen ritkán jönnek el a városszéli telepekre. Ezért most mi jöttünk be, hogy beszélgessünk velük, ismerkedjünk, megosszuk gondolatainkat, közös céljainkat.”- mondta el a kezdeményezés lényegét Lőrincz Anita a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi programjának vezetője.

20 perc alatt több mint 100 karszalag talált gazdára, az asszonyok meséltek a Roma Nap eredetéről, a kultúráról, sőt, még a roma himnuszt is elénekelték közösen. 

A képre kattintva galéria nyílik: