Több mint 230 óvoda, általános és középiskola csatlakozott idén a MosolyManók akcióhoz, és több mint 12 ezer karácsonyi ajándékcsomagot készítettek a gyerekek rászoruló társaiknak a PontVelem Okos Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a GLS Hungary közös felhívására, melyet ez évben is az Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkársága támogatott. Idén a legtöbb, 332 darab csomagot a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda készítette Tiszafüreden. A tárgyi adományok mellett az adomanyozz.hu oldalon keresztül 417 ezer forintot ajánlottak fel a támogatók, mely összegből a rászoruló családokat segíti karácsonykor a Máltai Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtő kampánynak köszönhetően kilenc év alatt közel 100 ezer nehéz sorsú gyermek kapott karácsonyi ajándékot.
„A legszegényebb családok többségénél a karácsony egy átlagos nap, semmiben sem különbözik a többi hétköznaptól. A Máltai Szeretetszolgálatnál abban hiszünk, hogy közös felelősségünk, hogy minden kisgyermeknek felhőtlen, boldog gyermekkora lehessen, melynek része, hogy karácsonykor ajándékot kap. Ebben a küldetésben kilenc éve társunk a PontVelem Okos Program és a GLS. Munkatársaik elkötelezetten és fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy a gyerekek átélhessék a jócselekedet örömét és a felajánlott ajándékok eljuthassanak a rászoruló gyerekekhez.” – mondta el Romhányi Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, és kiemelte, hogy a MosolyManók akció a gyakorlatban tanítja meg a gyerekeknek, hogy az adomány akkor válik igazi ajándékká, ha gondoskodó szeretettel készítik el, figyelve arra, hogy olyat adjanak, aminek ők maguk is örülnének.
A szervezők azt kérték a gyerekektől, hogy új vagy általuk már nem használt, de jó állapotú játékokat ajánljanak fel a náluk nehezebb helyzetben élő kortársaiknak. Az adományozók többsége ebben az évben is követte az iránymutatást, és minőségi ajándékokkal lepte meg a gyerekeket.
„A 12 ezer csomag egy csodálatosan hatalmas szám, különösen, ha belegondolunk, hogy ez 12 ezer olyan segíteni akaró diákot és családját jelent, akik aktívan részesei voltak a programnak, illetve 12 ezer olyan gyereket jelent, akinek talán ez a MosolyManók csomag lesz az egyetlen karácsonyi ajándékuk. Azt látjuk, hogy azok a diákok, akik egyszer már átélték az adakozás, az ajándékozás, a segítség nyújtás örömét, azok visszatérnek a következő években is, és bízunk benne, hogy az élet más területén is hasonlóan fognak majd cselekedni.” - mondta Matolcsy Miklós a PontVelem Okos Program vezetője és kiemelte, hogy szervezőként öröm egy ilyen jól összeszokott, nagyon diverz, de egyet akaró csapatban dolgozni évek óta. Egy piaci szereplő, a GLS, aki a logisztikát biztosítja, egy karitatív szervezet, a Máltai Szeretetszolgálat, a Köznevelési Államtitkárság és a PontVelem Program, aki az iskolák világában szervez fenntarthatósági programokat. Négy különböző világ, de karácsonykor van egy közös cél.
„A GLS számára kiemelten fontos, hogy hozzájáruljon a közösségek támogatásához és a társadalmi felelősségvállalás erősítéséhez. A MosolyManók akcióban való részvétel nemcsak logisztikai feladat számunkra, hanem egy szívből jövő küldetés, amely során közösen dolgozunk azért, hogy minél több kisgyermek mosolyogva élhesse át a karácsony meghitt pillanatait. Hálásak vagyunk a gyerekek, szülők és pedagógusok elkötelezettségéért, és büszkék vagyunk arra, hogy a PontVelem Okos Program és a Máltai Szeretetszolgálat oldalán immár kilencedik éve részesei lehetünk ennek a példaértékű összefogásnak.” – mondta el Balázs Attila, a GLS Hungary ügyvezető igazgatója.
Az első MosolyManók ajándékcsomagokat a PontVelem Okos Program, a Máltai Szeretetszolgálat és a GLS munkatársai a Tiszaburai Általános Iskolában adták át mintegy 460 kisgyermeknek a karácsonyi ünnepség részeként.