A legjobb hazai alapanyagokat előállító termelőket bemutató kötet szerkesztői szerint a válogatásban nincs fizetett tartalom, a minőség döntötte el, ki kerülhet be az ismertetőbe. „Mint az előszóban írják: „Jártunk náluk, megismertük hitvallásukat, a saját szemünkkel győződtünk meg termékeik minőségéről, az előállítás körülményeiről. Ők azok, akik visszaadják az élelmiszerekbe vetett hitünket, mert nemcsak megtermelik, de fel is dolgozzák az alapanyagokat, adalékanyagoktól és tartósítószerektől mentes árut kínálnak, és portájuk bárki előtt nyitva áll”.

A „Top 150 termelő” kiadványt a Fény utcai piacon működő Fetekert kávézóban mutatták be a sajtónak. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy a Fetekerten keresztül egy lépéssel közelebb kerülhetünk a felzárkózó települések világához.

A kiadványban többek között ezt olvashatjuk: „A Fete egy összetett felzárkóztató és esélyteremtő program neve is, melynek részeként újra megművelhetővé váltak ezeken a helyeken az addig elhanyagolt, felgazosodott földek, melyeken az elmúlt években nemcsak friss zöldséget és gyümölcsöt sikerül újra termeszteni, de ezek a termékek ráadásul messzire is jutnak: alapanyagként a konyhára, de belőlük készülnek a Máltai Manufaktúra üzemeiben a polcokon sorakozó lekvárok, csatnik, szörpök, gyümölcslevek. Sőt, a Máltai Szeretetszolgálat Fetekert néven a Fény utcai piac második emeletén nyitott reggeliző-kávézójában Kis Csaba séf ezekkel az alapanyagokkal főz.”

A Fetekertről nem első alkalommal ír a Magyar Konyha. A szaklap visszatérő látogatása arra mutat, hogy kiemelkedő minőségű munka folyik a Fetekertben és a Máltai Manufaktúrában. A július-augusztusi újságban így fogalmaz a cikk szerzője, Méhész Zsuzsa: „a FeteKert egyszerűen egy jó hely, amely kiváló ár-érték arányú reggelit és hétköznapi ebédmenüt, illetve prémium hazai termékeket kínál. (…) A kávé finom, a háttérzene kellemes, a péksütik minőségiek, a felszolgálót mintha skatulyából húzták volna ki. Minden rendben van”. Később hozzáteszi: „kevesen mondhatják el magukról, még a külföldi sztáréttermek közül is, hogy saját termőterülettel rendelkeznek, és közvetlenül irányíthatják az ott termő növények sorsát. (…) A farm-to-table mozgalom kiterjesztett valósága ez, amit ha látna a kezdeményezés szülőanyja, Alice Waters, valószínűleg kitűzné a zászlajára – mivel már rég nem csak a jó és piacképes, egészséges alapanyagokról és a termelővel való közvetlen kapcsolódásról szól, hanem valami egészen másról: egy olyan körforgásról, amelyben minden szereplőnek és azok tetteinek fontos és távolba mutató szerep jutott. Üdvös dolog, hogy eldönthetjük: részei szeretnénk-e lenni ennek, és azt is, mekkora mértékben”.