Szeptember 10-én Csongrádon rendezték meg a második Máltai Got Talent! rendezvényt. A vándor eseményt először 2023-ban a Máltai Szeretetszolgálat Bácsalmási Idősek Otthona szervezte meg azért, hogy minden évben legyen egy alkalom, melyen a karitatív szervezet intézményeinek lakói és munkatársai bemutathatják tudásukat. A Máltai Got Talent! idén a csongrádi Gondviselés Háza Fogyatékkal Élők Kisréti Otthona szervezésében nemcsak a szervezet saját otthonait várta. A dél-alföldi régióból és Szolnokról 12 csoport vett részt a rendezvényen, értelmi sérültséggel, mozgáskorlátozottsággal és pszichoszomatikus fogyatékossággal élő embereket ellátó intézményekből. A produkciók során Tót Edit jelnyelvi tolmács segítette a hallássérült emberek számára a könnyebb megértést.

A tehetségeket megmutató napnak mottója is volt: Velünk kerek a világ, ami egyben a rendezvény hivatalos dalának címe is. A dalt a Gondviselés Háza Kisréti Otthonban élő Doktor István és az őt évek óta támogató és fejlődését segítő Seres Krisztián előadóművész együtt írta, és videoklip is készült hozzá.

 

A fellépőket és vendégeket Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere, Dr. Jeney Gábor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi régiójának vezetője és Dr. Hurtony Alexandra regionális szakmai vezető köszöntötte. Mintegy száz fellépő adott elő különböző műfajokban produkciókat a több mint háromszáz fős közönség előtt. A rendezvény azt is szolgálta, hogy minél szélesebb kör megismerhesse a fogyatékossággal élő emberek tehetségét, elkötelezettségét és a velük együtt dolgozó munkatársak sokszor emberfeletti munkáját. A szervezők különösen fontosnak tartották, hogy a gyermekek, fiatal felnőttek is megismerhessék a sérült embereket, ezért meghívták a helyi általános és középiskolák tanulóit. Öt iskolából érkeztek gyerekek egy-egy tanóra keretében, akik előtte és utána pedagógusaikkal együtt beszélgettek az integrációról, befogadásról és elfogadásról.

A rendezvény házigazdája, a Gondviselés Háza Kisréti Otthon vezetője, Vass Mónika úgy fogalmazott, a nap folyamán erőt adó volt megtapasztalni a fellépők buzgó, töretlen tenni akarását. „Az itt fellépő emberek sokszor korukat, egészségi állapotukat meghazudtoló energiával és lendülettel vetik bele magukat az újabbnál újabb kihívásokba. Adni akarásuk, önzetlenségük követendő példa az egész társadalom számára. Külön köszönetet szeretnék mondani a csoportokat felkészítő munkatársaknak, nagy szakmai felkészültségükért, a szervezőkészségükért, a tehetségek gondozásában vállalt szerepükért, a nagy-nagy szeretetért és türelemért.”

A szervezők hangsúlyozták, a Máltai Got Talent! nem verseny, minden fellépőt egyaránt ünnepeltek. „Két mozgásos produkció azonban különösen nyomot hagyott a nézőkben és a többi fellépőben is. Az egyik a szolnoki Gondviselés Háza Liget Otthon kontakt tánccsoportja, amely három sérült fiatal és három fejlesztőpedagógus közös táncát mutatta be. A kontakt tánc a testek párbeszéde. A végtelen szeretet, az összehangolódás és bizalom tánca volt ez. A másik megható produkciót a Kisréti Otthon lakói adták elő. A Csodakezek – Csodák Ezek formáció Tót Edit jelnyelvi tolmács vezetésével Péter Szabó Szilvia Csodaszép című dalát adták elő egy számukra ismeretlen, új nyelven, jelnyelven. Végtelenül megható pillanat volt, hogy a maguk is hendikeppel élő emberek, hallássérült embertársaiknak is adni akartak és tudtak is adni valamit, ami nekik és róluk szólt.” – mondta Vass Mónika intézményvezető.

A rendezvényt Csongrád Város Önkormányzata, a Mozi Menza tulajdonosa, Vígh Zoltán és a Fornetti támogatta.