Az autók és a konténer előtt folyamatosan hosszú sorokban várakoznak az emberek, köztük többen olyanok is, akik mentés közben szenvedtek valamilyen sérülést. A településeken elszórtan találhatók a kárhelyszínek, ezért fontos, hogy a járművekben működő orvosi rendelőket napközben át lehet helyezni, bár a mentés körülményeit az áramszünet mellett az üzemanyaghiány is nehezíti, a járműveket pille palackokban vásárolt üzemanyaggal sikerült megtankolni. A segítő pontokon élelmiszert és vizet oszt a karitatív szervezet, az ideiglenes szálláshelyeken tábori ágyakat helyeztek fel, a fűtést azonban áram nélkül nem sikerült megoldani.

Latakiában mintegy negyven nagyobb kárhelyszínen zajlanak a mentési munkálatok, sok helyen a lakosság kézről kézre adogatja a törmeléket. A Máltai Szeretetszolgálat szíriai partnerszervezetei mintegy 30-40 emberrel vesznek részt az egészségügyi ellátásban, és négy kárhelyszínen több tucatnyian kapcsolódtak be a mentési munkálatokba is, szerdán négy túlélő kiemelésében működtek közre. A mentést a fagypont alatti hőmérséklet, időnként a szakadó eső is nehezíti. Latakiában mintegy 30-40 ezer, Aleppóban akár 60 ezer embert is érinthetnek a földrengés okozta károk.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tíz éve tevékenykedik Szíriában, a háború utáni újjáépítést segítő programjai során 2018-ban telepített mozgó orvosi egységeket Homsz térségébe, a földrengés után ezeket helyezte át Latakiába és Aleppóba. A Hungary Helps program 50 millió forintos támogatást adott a földrengés utáni humanitárius program támogatására, ami néhány hétig teszi lehetővé az egészségügyi ellátás és a segítő pontok működtetését. A program folytatására, a földrengés sújtotta térség megsegítésére gyűjtést hirdetett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, segíteni az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával lehet.

A témában korábban megjelent cikkeink:

A szíriai földrengés helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Elhunyt Emad Daher melkita pap, aki Szíriában segítette a Máltai Szeretetszolgálat programjait

Gyűjtést hirdet a törökországi és a szíriai földrengés károsultjainak a Máltai Szeretetszolgálat

A szíriai Latakia városában kezdődik a Máltai Szeretetszolgálat humanitárius programja

 

Megkezdte működését a mobil klinika Szíriában a földrengés után