„Ezen díszes készületű kis templom a prímás hercegnek helyben hagyásával (…) október 6-án számos gyülekezetnek jelenlétében felszenteltetett, délután pedig muzsikás vecsernyével rekesztették be az ünnepet. Mind a mise, mind a vecsernye alkalmatosságával számos lövések történtek mozsárágyúkból” – idézte a Ferenchalmi kápolna 1822-es felszenteléséről szóló korabeli sajtóbeszámolót Sándor Bertalan Brúnó, a Máltai Szeretetszolgálat országos központjának lelkivezető munkatársa a szentelés kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, november 3-án. A kiállításmegnyitón a Máltai Szimfónia program tatabányai növendékei a Jézus Krisztus Szupersztár musical egy dalát, a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt és a Bizakodjatok, jó az Úr című taizéi éneket adták elő - utóbbival utalva a kápolna jelenlegi fő funkciójára.


A romos állapotú, műemléki védelem alatt álló templom ugyanis az utóbbi években főleg taizéi imaóráknak, közösségi imaalkalmaknak ad otthont. Funkcióbeli- és építészeti megújulásának még keresik a megoldásait. Ezt a gondolkodást segítették a műszaki egyetem hallgatói, akik TDK-pályázat keretében készítettek terveket a kápolna átalakítására, felújítására. A fiatal tervezők makettjeit Majoros Árpád Csaba, a Máltai Szeretetszolgálat fotóriportere elhagyatott magyarországi templomokat bemutató képsorozatával együtt állították ki a Ferenchalmi kápolnában.

A kiállításmegnyitón Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke fölidézte, hogy a Ferenchalmi kápolna a zugligeti plébániához tartozik, ahol a Máltai Szeretetszolgálat megszületett a rendszerváltás idején. A Máltaiak a viharvert kápolnára elsősorban mint közösségi térre tekintenek, s ez összecseng azzal, ahogy az ország legszegényebb falvaiban lévő romtemplomokról gondolkodnak. „Majoros Árpád Csaba itt kiállított képeiből egy kiadványt készítettünk. Amikor ezeket döntéshozóknak megmutatjuk, meglepő módon azt kérjük tőlük: ne újítsák föl ezeket a templomokat. Ne újítsák föl addig, amíg a közösség újra nem éled bennük” – mondta Vecsei Miklós. Egy személyes emlékét is megosztotta: egy ateista beszélgetőtársa egyszer egy konkrét templomról azt mondta, ha összedőlne, megszűnne a falu, mert ez az egyetlen épület, ami jó irányba, vagyis fölfelé mutat. „Ha a mi közös missziónkat röviden össze kéne foglalni, akkor az ennek az útnak a megtalálása” – mondta a Szeretetszolgálat alelnöke, aki Szent Ferenc példája nyomán is a templom és közösség megújulásának szoros összetartozását emelte ki.

Fejérdy Péter, a BME Középülettervezési Tanszékének egyetemi docense József Attila Ősz című versét idézve a hallgatók makettjei kapcsán az elmélyült figyelem fontosságáról beszélt. „Ahhoz, hogy nagy erőbedobással, pontosan és jól dolgozzunk, kellenek azok a pillanatok, amikor látszólag nem teszünk semmit, amikor csak 'figyelünk az őszre' – ez egyszerre jelent koncentráltságot kifelé és befelé is. A hallgatókat az a szabadság segítette, hogy nem egy pontos programot kellett teljesíteniük, hanem figyelniük kellett – akár az őszre, akár a történelemre, akár erre a házra, a sajátosságaira, beszédes jegyeire.” Ez a szabadság a hallgatói tervek változatosságában is tetten érhető: volt, aki új házat épített a területre, volt, aki csak magával a templommal foglalkozott, gyönyörű installációt helyezve bele, más elgondolás szerint pedig egy, a közeli Filmarchívummal összefogásban megvalósított kertmozi kialakítása révén születhetne újjá a kápolna.

A tárlatok november 30-ig, előzetes bejelentkezés után tekinthetők meg a kápolnában. Jelentkezni a feteinfo@maltai.hu címen lehet.

A képre kattintva galéria nyílik. A fotókat Kovács Bence készítette.