2020. 01. 15. Projekt egyeztetés a prügyi Jelenlét pont helyszínén

Társadalmi innovációk – Adaptációk, új módszerek kiterjesztése EFOP-5.2.4-17.

A Jelenlét program kiterjesztése három településre Ózd, Erk, és Prügy településeken elnevezésű program kapcsán változással indult az év.

A projektvezetésben váltás történt, így nagyon fontos, hogy az új kollégák megismerjék egymást, és nem utolsó sorban a Jelenlét Pontokon dolgozókat és az ott folyó eddigi munkát is. A szakmai beszámolókon túl rövid és hosszú távú célok megfogalmazására törekedtünk, arról gondolkodtunk közösen, hogyan vihető tovább ez a kezdeményezés a településeken, és milyen fejlesztési terveink vannak, az eddigi tapasztalatok alapján milyen további beavatkozásokra van szükség.

A programok segítése kapcsán a Gyerekesély Program dolgozói is megosztották eddigi terepen töltött tapasztalatait is, ami nagy segítség.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés
  • Rövid és Hosszú távú célok megfogalmazása a program kapcsán

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 2985 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 02. 11. Farsang és játszóház az ózdi Jelenlét Pontban

A gyerekek nagyon várják a farsangot. A kreatív foglalkozással egybekötött beszélgetésben a néphagyományokról volt szó. A télűzés, a kiszebáb égetés, a farsang jelentése. Az iskolában is megrendezésre kerülő farsangról meséltek a gyerekek. Ki mindek öltözött be, ki – ki egyénileg és csoportosan. A beszélgetés során azért kiderült, hogy bizony vannak olyan gyerekek, akik nem öltöztek be. Beszélgettünk erről is, hogy nem mindenki teheti meg, hogy béreljen, vásároljon jelmezt, de egyszerű álarcokkal is elrejthetjük arcunkat, amit mi magunk is el tudunk készíteni. A játszónapon csillámtetkó, arcfestés is szerepet kapott. A zene ismét nagy szerepet játszott a csoport körében. Sokat táncoltak és énekeltek a gyerekek, hisz a farsang a mulatságról szól, amit nem kellett nagyon hangsúlyozni nekik. Lehetőségük nyílt arra, hogy házi táncverseny keretében megmutassák tudásukat.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 3080 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 03. 09. Tavaszváró az ózdi Jelenlét Pontban

A gyerekek már nagyon várják a tavaszt, és a jó időt. Elmondták, hogy jobban szeretik a jó időt, szeretnek a szabadban lenni.  Beszélgettünk az iskolába megtartott nőnapról. A nagyobb gyerekek lelkesen mesélték, hogy a március 15. iskolai ünnepségen szerepelni fognak. Meghallgattuk a verseket, amiket szavalni fognak. Beszéltünk a történelemről, hogy és mint zajlott a szabadságharc. Miért is ünnepeljük minden évben. Szó esett az aktuális helyzetről a covid-19 járványról. Mivel senki nem tud semmit, így mi is a higiénia fontosságára hívtuk fel a gyerekek figyelmét. Eddig is sokat beszélgettünk a higiéniáról, a rendszeres kézmosásról, tisztálkodásról. Félelem nem érződött rajtuk, inkább aggódtak, hogy mi lesz, ha megbetegszenek, vagy valamelyik családtag elkapja. Sokan a kisebb testvért féltették.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 3185 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 03. 12. Vetőmag program indult a prügyi Jelenlét Pontban

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Prügyi Jelenlét pontja is részt vesz a vetőmagprogramban. Első alkalommal, kísérleti szándékkal, indult el a „vetőmag programunk”, mely soha jobbkor. A koronavírus miatti karantén időszak nagy lelki terhelést jelentett mindenkinek, főleg az idősebb bejáróinknak, így otthonukba próbáltunk elfoglaltsággal segíteni őket a tavaszi veteményezés idején. Dolgozóink előzetes igényfelmérés alapján elvitték a vetőmagokat a programban résztvevőkhöz. Sok beszélgetés, módszer, elgondolás alapján történik majd a veteményezés, gondozás, és betakarítás. ezeket mind-mind dokumentáljuk, és természetesen szükség esetén segítünk is.  A helyi idősebb korosztály biogazdálkodást folytat, amikhez külön receptjeik is vannak, amiket szívesen megosztanak másokkal. Ezek régi, bevált módszerek, évtizedes tapasztalat.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 3227 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 06. 09. Szakmai Műhely az ózdi Jelenlét Pont helyszínén

Társadalmi innovációk – Adaptációk, új módszerek kiterjesztése EFOP-5.2.4-17.

 A Jelenlét program kiterjesztése három településre Ózd, Erk, és Prügy településeken elnevezésű program megvalósítása során fontos, hogy havi szinten megbeszéljük a Jelenlét Pontokkal kapcsolatos feladatokat, teendőket, beszámoljunk a havi történésekről, és vázoljuk az előttünk álló időszak terveit. Sok esetben olyan napi nehézségekkel találkoznak a kollégák, melyek lelkileg is meg viselik őket, ezért szükséges, hogy ezeket közösen megbeszéljük, esetleg tanácsokat, megoldási javaslatokat adjunk egymásnak. A szakmai elvárások és projekt technikai feladatokon túl nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra és csapatban érezzük magunkat. Fontos volt most ez különösen, hiszen az ózdi Jelenlét Pontban új házvezető munkatársat köszönthetünk, így kiemelt fontosságú volt ez a műhely.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés
  • Jelenlét pont új munkatársa, új szakmai vezető bemutatkozása, a Jelenlét pont bemutatása.
  • A Jelenlét pont eddigi munkájának bemutatása, tervezett tevékenységek megismerése, áttervezése.
  • A közös, a jelenlét programok által sikerre vitt eszközök, tapasztalatok, jó gyakorlatok átadása, szakmai feladatok tervezése, a dokumentációs rendszer és további feladatok bemutatása.
  • Program összeállítás a Biztos Kezdet gyerekház pótgyermeknapjára
  • Szakmai kapcsolattartások mikéntjének erősítése.
  • Kertprogram tartalmának egyeztetése. 
  • Fejlesztés, mozgásos program beindítása júliusban.

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 3581 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 06. 18. Környezetvédelmi pályázat a prügyi Jelenlét Pontban

Pályázatot hirdettünk a Környezetvédelmi világnap alkalmából, melyre öt kategóriában vártuk a prügyiek alkotásait.5 tagú zsűrit a hálózati kapcsolattartóink közül választottunk. A gyermekeinknek és felnőtteknek biztosítottuk a rajzeszközöket

Az alkotások A/4-es méretben készülhettek, bármely szabadon választott technikával. Több, mint 50 remekmű érkezett be.

Kategóriák:

  • óvodás korosztály
  • alsó tagozat
  • felső tagozat
  • középiskolai korcsoport
  • felnőtt korosztály

A rajzokat a prügyi Közösségi Házban lehetett leadni. A rajzokat egy 5 fős zsűri értékelte a hálózati kapcsolattartók közül. Minden pályázó emléklapot és csokoládét kapott. Kategóriánként az első három helyezet oklevelet és ajándékot kapott.

A környezetvédelmi pályázat eredménye:

Óvodás korcsoport:

  • Encsi Máté 1. helyezés
  • Lakatos Krisztián 2. helyezés
  • Pásztor Adrienn 3. helyezés
  • Sikesdi Inez 4. helyezés
  • Lepke csoport-különdíj

Alsós korcsoport: Encsi Attila 1. helyezés

Felsős korcsoport: Balogh Roland 1. helyezés

Lakatos Nóra 2. helyezés

Középiskolai korcsoport: Glonczi Marianna 1. helyezés

Felnőtt korcsoport rajz:

  • Tóth Zsanett 1. helyezés
  • Török Imre 2. helyezés

Felnőtt korcsoport /dekopázs:

  • Kovácsné Barcsa Mónika 1. helyezés (palacsintasütő)
  • Kovácsné Barcs Mónika 2. helyezés (zsíros bödön)
  • Kovácsné Barcsa Mónika 3. helyezés (üvegkulacs)

Felnőtt korcsoport/textil,horgolt,szőtt:

  • Garay Lászlóné 1. helyezés
  • Török Imréné 2. helyezés
  • Demeter Sándorné 3. helyezés

Felnőtt korcsoport/ újrahasznosítás:

  • Kormány Józsefné 1. helyezés
  • Papp Zsoltné 2. helyezés
  • Krucsainé Somogyi Éva 3. helyezés

Az okleveleket és az ajándékokat személyesen vittük el mindenkinek.

 

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés
  • Jelenlét pont új munkatársa, új szakmai vezető bemutatkozása, a Jelenlét pont bemutatása.
  • A Jelenlét pont eddigi munkájának bemutatása, tervezett tevékenységek megismerése, áttervezése.
  • A közös, a jelenlét programok által sikerre vitt eszközök, tapasztalatok, jó gyakorlatok átadása, szakmai feladatok tervezése, a dokumentációs rendszer és további feladatok bemutatása.
  • Program összeállítás a Biztos Kezdet gyerekház pótgyermeknapjára
  • Szakmai kapcsolattartások mikéntjének erősítése.
  • Kertprogram tartalmának egyeztetése. 
  • Fejlesztés, mozgásos program beindítása júliusban.

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 3707 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 08. 03-06. Tábor a prügyi Jelenlét Pont gyermekeivel Pusztafalun

Pusztafalura 16 fővel érkeztünk. A szállítást Máltás buszokkal sikerült megoldani. Egy mozgójátszóteressel, valamint a Miskolci Régióközpont segítségével. A gyermekek szüleit naponta értesítettük, hogy jól van a gyermekük.

A táborozók teljes létszámban halmozottan hátrányos, kizárólag prügyi gyermekek, akik a Közösségi Házba rendszeresen bejárnak.

A tábor programjait úgy állítottuk össze, hogy labdás mozgásfejlesztés, kézműves dolgok, valamint kulturális elemek is szerepeljenek benne mindennap a kötött programok mellett, valamint ezek korosztálynak megfelelőek legyenek.

Hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak a gyermekeink! Betekintést nyerhettek Zemplén egyik legszebb részébe, közelről csodálhatták meg a Fűzéri várat, és nagyon sok történetet, históriát, kalandot élhettek át a helyiek szeretetével.

Köszönjük azoknak a Máltás kollégáknak, akik segítettek csillogást varázsolni a gyermekeink szemébe, leírni nem lehet, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű gyermekeknek ez mekkora nagy és életre szóló ajándék volt.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 4285 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 09. 16. Kirándulás a prügyi Jelenlét Pont Tű-kör tagjaival

Szeptemberben volt egy kisebb kirándulás Taktabájra 6 fő Tű-kör tagunkkal, Az utazást személyautókkal oldottuk meg. Tájház látogatás, Európában egyedülálló református templom, kastély épület, lovarda megtekintése. Hatalmas élmény volt, hiszen láttuk az idősebbek csillogását a szemükben. Egy kicsit kiszabadultak a mindennapokból, és bár szomszédos falu (2km), de még sosem látták ezeket a nevezetességeket, mert csak átutaztak a falun. Az idősek „online munkában vannak”. Kitaláltuk, hogy az egyik ingatlanunk tájház jellegéből adódóan gyűjtünk régiségeket, amit majd időszakosan ki tudunk állítani, az udvaron, vagy a teraszon, vagy épp benn, pl. a hímzések, szövések mellé. A magyar népmese napjára készülve (szept.30) a gyerekek kezébe adjuk, fogják meg, nézzék meg, ismerjék meg a népi eszközöket. Lehetőség van itt fateknő, petróleumlámpa, zsírosbödön, szakajtókosár és sok minden más megtekintésére, és ami nagyon fontos a gyermekek megfoghatják, kipróbálhatják.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 4371 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

2020. 09. 22. Önkéntesség erősítése – prügyi Jelenlét Pont

„Az önkénteskedés menő!” Lassan szlogenné válik itt Prügyön. Egyre többen szeretnek csatlakozni egy-egy ilyen megmozdulásunkhoz. A település Tájházánál segítettünk be egy kis festéssel. Az akció jól szervezett volt, így már előre megbeszélten indultunk a gyerekekkel, akik nagyon várták, hogy ecsetet kapjanak. Az ebédet természetesen az önkéntes Tű-körös nénik főzték és sütötték, amit közösen fogyasztottunk el a Tájház fedett teraszán. Ebéd után a Jelenlét Pontunkba mentünk vissza, ahol a többieknek elmesélték az élményeiket. Büszkék voltunk a kis segítőinkre, fegyelmezetten, és nagyon kitartóan festettek, az eredmény nem is maradt el. Természetesen figyelünk rá, hogy teret kapjon mindenki és csatlakozhasson.

Közös munka a hónapban:

  • Havi szakmai projekt megbeszélés

Szakmai tevékenységek kontakt alkalmainak (kliens találkozások) száma összesen: 4436 fő

A Jelenlét Pontok elérhetőségei és állandó programelemei:

Ózd: Dózsa György u. 17.

Elérhetőség: Hegyi Mónika Jelenlét pont vezető +36 30/ 370 1243

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban.
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus
  • Családlátogatás

Erk: Fő tér 1.

Elérhetőség: Tóth Tímea Jelenlét pont vezető + 36 30/193 1117

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása korcsoportonkénti bontásban
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Családlátogatás

Prügy: Kossuth Lajos út 23.

Elérhetőség: Krankovics Beáta Jelenlét pont vezető + 36 70/502 7958

Állandó programelemek:

  • Szociális segítő tevékenység,
  • Gyerekek szabadidős tevékenységének minden napos biztosítása
  • Mosási szolgáltatás biztosítása
  • Baba csomag
  • Fejlesztés, felzárkóztatás
  • Fejlesztő pedagógus, pszichológus szakember biztosítása
  • Idősek segítése
  • Tű-kör – idősek heti klub délelőttje
  • Sport tevékenység
  • Prevenciós előadás, beszélgetés
  • Kis kert program
  • Családlátogatás

<<< előző oldal