Lantos Szilárd a Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjának ügyvezetője köszöntő beszédében azt mondta, amikor csaknem két évtizeddel ezelőtt a szegregátumokban és a leszakadó településeken elkezdődtek a felzárkózást segítő programok, senki nem gondolt volna arra, hogy 2020-ban még egy játszótér avatásra is sor kerülhet a tatabányai Hatos telepen, ahol a Máltai Közösségi ház udvarán egymás mellett ül majd a polgármester asszony számos tisztségviselővel és máltai munkatársakkal.

Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere azt mondta, ismerősök és barátok közé érkezett ide, pedig alig egy évvel ezelőtt járt a telepen először. Bár néhány utcára innen született, nem ismerte a Hatos telep körülményeit, nem tudta az itteni emberek milyen életfeltételek mellett élnek, a gyerekek milyen helyeken játszanak. Meglepődve fedezte fel a szomszéd utcában gazokkal benőtt ódivatú játszóteret, amit elsőre jó ötletnek tűnt egy átfestéssel felújítani, de hamar kiderült, hogy a negyven éves játszótér már semmilyen korszerű Európai Uniós biztonsági előírásnak nem felelne meg. 

„A Máltai Szeretetszolgálat itteni munkáját, és az önkormányzathoz tartozó telepi iskolák és óvodák nevelési gondjait és problémáit megismerve jött a gondolat, hogy ezen a bozótos, semmire nem használt önkormányzati területen egy csodálatos játszóteret hozzunk létre, amit a későbbiekben a Szeretetszolgálat felügyel majd. Ennek a beruházásnak bárhol örültek volna Tatabányán, de az itteni kisgyerekeknek azért is fontos, mert készségeiket fejleszti, segít a beilleszkedésükben, és olyan élményeket adni, ami megkönnyíti az elindulásukat az iskolába is” – mondta Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony. 

A Bridgestone Tatabánya Kft. a polgármester asszony első kérésére igent mondott a beruházás támogatására. „Szülőként tudjuk, mennyire fontos, hogy ahol a gyermekek laknak, ott legyen játszótér, amin ki tudnak kapcsolódni, és ahol a felnőttek időt tudnak egymással tölteni. A Bridgestone szellemiségében központi szerepet kapott a társadalom szolgálata, de támogatni mindig az egyszerűbb feladat, a Máltai Szeretetszolgálat munkája és az önkormányzat segítsége nélkül nem jöhetett volna létre ez a fantasztikus játszótér” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Kft. ügyvezetője. 

 

A játszóteret és mellette található sportpályát a Kompan vállalat építette. A munka során szempont volt, hogy a különböző korú gyerekek mind-mind találjanak kedvükre való elfoglaltságot. Került ide olyan eszköz, ami már akár egy éves kortól is használható, de a kamaszokról sem feledkeztek meg: náluk minden bizonnyal a foci és kosárlabda pálya viszi majd a prímet.

Mindössze két hónap kellett a megvalósításhoz, a tereprendezéshez és ahhoz, hogy a dán pszichológiai és pedagógiai központban gyermeklélektani és mozgásfejlődési szakemberek által elemzett, majd gyermekek által tesztelt játékokat végre, nagy örömmel használatba vehesse a hatos telepi óvoda 66 és az iskola 111 gyermeke. Már csak abban kell reménykedni, hogy a következő télen a szánkódombot is használatba vehessék.