Mindenszentek napján az esti szentmise után autóztam hazafelé, amikor az egyik rendőrlámpa tilos jelzésére megálltam a gyér forgalomú főúton. A tükörből láttam, hogy néhány kocsi lassítva közelít, majd egy jókora csattanás hallatszott. Ösztönösen gázt adtam, így sikerült elkerülni, hogy a rövid kocsisorba fékezés nélkül becsapódó autó által összetolt sor az én kocsimat is elérje.
Kiszálltam, hátramenetem a balesetet okozó autóhoz. A vezető feje éppen akkor hanyatlott hátra, rögtön látszott nagy a baj. A kocsi összes ajtaja zárva volt. Körülnéztem, milyen tárgyakkal lehetne betörni az ablakot, amikor megállt mögöttünk az OMSZ éppen hazafelé tartó budafoki, orvos nélküli esetkocsija. A kollégáknak szóltam, hogy hívják a tűzoltókat, mert ki kell venni a beteget, majd felfedeztem a mentőautó tűzoltó készülékét, amely kiváló ablaktörő eszköznek bizonyult. A kollégákkal betörtük a hátsó ajtó ablakát, behatoltunk az autóba. Megállapítottuk, hogy a beteg nem légzik.
Ebben a pillanatban fékezett mellettünk egy kocsi, amelyből a Máltai Mentőszolgálat egyik önkéntese ugrott ki, aki nemsokkal ezelőtt adta le a szolgálatot. Most már négyen voltunk, gyorsan feltettük a nyakrögzítőt, majd óvatosan kiemeltük a beteget. Ez nem könnyű mutatvány, mert a balesetet szenvedett autó légzsákja nem nyílt ki, tehát úgy kellett elhelyezkednünk hogy ha most robban ki, mi ne sérüljünk meg. Idő nem volt megvárni a tűzoltókat, akinek van speciális eszközük a kormánylégzsák blokkolására, ugyanis az újraéletsztés megkezdésénél minden perc számít.
A beteget sikerült kimenteni, megkezdtünk a mellkas kompressziókat, az ONE kocsiból kivett automatizált defibrillátort is bevetettük. Közben a rádióban hallottuk, hogy a máltai rohamkocsit küldték segítségül. Mire ők megérkeztek már némi légzése is volt a betegnek. A nemrég a Máltai Mentőszolgálathoz igazolt orvos irányításával folyt tovább a munka, ekkor már hatan voltunk máltai mentők és két OMSZ-os kolléga. Hamarosan sikerült stabilizálni a beteg állapotát, akit a rohammentő stabil állapotban tudott átadni a kórházban.
Lehet azt mondani, hogy a beteg jó helyen lett rosszul, mert éppen arra jártunk. Valamilyen véletlen folytán sikerült a szolgálaton kívüli és a szolgálatban lévő máltaiaknak összefogni egy ember életéért. Egyébiránt a szereplők valamennyien önkéntesen vesznek részt a mentésben. Akik akkor ott együtt dolgoztunk, azok között az orvoson kívül volt két informatikus, egy ménök és egy szociálpedagógus.